Habár az eladási adatok alapján nagyon úgy tűnik, hogy az Xbox már ezt a generációt is elveszítette a Sonyval szemben, az elmúlt másfél évben azonban rendre csak a zöldek oldaláról érkeznek nagyobb címek. Az Indiana Jones különösen nagy sikert aratott, de az Avowed vagy a Hellblade 2 is korrekt kritikákat kapott. Persze rosszmájúan kicsit ugyan, de mondhatjuk, hogy ezek már csak szép virágok az Xbox sírkövén, hiszen több, eddig konzol-exluzív címük is elkezdett átszivárogni a PlayStationre. Úgy tűnik azonban, hogy a Microsoft más utakat jár be, mint a japánok, jó játékokból pedig sosem elég, főleg ha a Game Pass keretein belül az elszálló játékáraktól megóvva próbálgathatjuk ki a címeiket.
És így jutunk el a South of Midnighthoz, amit még a Microsoft első felvásárlási hullámában megszerzett Compulsion Games rakott össze. Ők voltak az a csapat, amely egy kiváló trailerrel mindenki figyelmét felhívták a We Happy Few-ra, majd a félkész ötletek és az összecsapott játékmenet miatt rájuk omlott az ígéretekből összetákolt kártyavár. Habár ez nem éppen jó ómen tesztünk alanyával kapcsolatban, azt azonban nem lehet elvitatni, hogy a csapat kiválóan ért az egyedi látvánnyal megáldott játékvilágok megalkotásához, ez pedig talán a South of Midnight legnagyobb erőssége.
Kár is lenne emiatt a teszt mélyére suvasztani a játék látványvilágáról szóló ódámat. A South of Midnight egy gyönyörűen kiszínezett, az USA déli államainak folklórja által ihletett mesevilágba kalauzol el. Már az említett We Happy Few esetében is megmutatták a csapat művészei, hogy mire képesek, az új játék esetében azonban sikerült végre nem csak valami egyedit, hanem összefüggőt is alkotni. A déli államok vidékeiről és kisvárosairól mintázott helyszínek csak úgy árasztják magukból az amerikai hangulatot, stop-motion technikával kivitelezett animációk pedig ráerősítenek a mesés miliőre. Szinte teljesen mindegy hogy melyik pályán és hol állítjuk meg a játékot - legyen szó lápos mocsárvidékről, vagy egy hurrikán által feldúlt állatfarmról, mind-mind festményszerű képeken tárul elénk.
Az aprólékosan megalkotott képi világ mellé, finomra hangolt, egyedi zenei aláfestés is dukál. A fejlesztők ebben az esetben is a tájegységre jellemző muzsikákat komponáltak, amik ráadásul nem csak hangszereléseikben, de még a szövegeikben hűen tükrözik a történet éppen aktuális eseményeit. A boss fightok zenéi például különösen hatásosra sikerültek, de a pályánként változó alapművek is vannak olyan jó számok, hogy akár külön hallgatva is kedvet kapjunk hozzájuk. A fejlesztői videók alapján rendkívüli figyelmesség jellemezte a művészeti munkát, ez pedig teljes mértékben meglátszik a végső művön.
A fejlesztők tehát kitettek magukért audiovizuális téren, így ami a We Happy Few esetében pozitívum volt, itt egyenesen szenzációsra sikerült. Mi helyzet azonban a játékmenettel? A csapat ezúttal félretette a kísérletező kedvét és a tradicionálisabb, már-már túlságosan is egyszerű kalanddal állt elő. A South of Midnight egy teljesen alap akció-platformer, ami két generációval ezelőtti ötletekkel operál. A játék harcrendszere annyira visszafogott, hogy az ellenfelekkel csak és kizárólag az arra kijelölt arénákban fogunk találkozni. Van erős és gyenge támadás, vetődés, valamint pár képesség, amivel magunkhoz húzhatjuk vagy eltolhatjuk ellenfeleinket, de akár magunk mellé is állíthatjuk őket.
Nincs lopakodás, szintezés, lootolás, csak szimpla csapások a képességekkel és a kitérésekkel színesítve. Ahogy haladunk előre a pályákon úgy nyílnak meg újabb és újabb lehetőségek, valamint az egyszerűcske skill fán is feloldhatunk pár új mozdulatot. A harci arénák között a lineáris pályákon szaladhatunk végig, amiket néhol rejtett vagy kevésbé rejtett leágazások színesítenek. A képességeinkhez köthető fejtörők nem túl bonyolultak, megoldásból pedig mindig csak egy létezik.
Bár a cím látványvilága és zenéi alapvetően beszippantják a játékost, azért a harcrendszer elbírt volna még némi mélységet. Sok játék ügyeskedik mostanában egyedi, egyszerű, de mégis rendkívül szórakoztató és mély harcokkal, igazán elfért volna itt is pár ötlet. Szintén hiányosság volt számomra, hogy az ütéseknek nincs súlya, így üres állpofonként hat még egy-egy nagyobb csapás is. A boss fightokra szintén jellemző ez a fajta kettősség: habár a zenék és a látvány miatt felszívjuk magunkat ezekre a harcokra, a kivitelezés elég egyhangú és egyszerű, így végül sajnos a katarzis is elmarad.
A visszafogott harcrendszer ellenére azonban egyáltalán nem válik unalmassá a South of Midnight kissé nosztalgikus játékmenete. A fejlesztők jól ráéreztek az ellenfelek mennyiségére, és az utolsó fejezetek egy-két pontjától eltekintve sosem válnak nyűggé a monoton csatajelenetek. Hasonlóan pozitívan tudok beszélni a felfedezésről vagy gyűjtögetésről. Mindenből pont annyi van, amennyit egy ilyen lineáris akció-kalandjáték elbír, és a helyszínek is éppen időben váltják egymást. Nincsenek időhúzó mellékküldetések, vagy felesleges elemek, így egyszerű, de legalább koncentrált kalandot kapunk.
A kiváló audiovizuális dizájn és az visszafogott játékmenet mellé szerencsére sikerült egy koherens és lehengerlő történetet írnia a Compulsion Gamesnek. A sztori főhőse Hazel, akivel egy viharos éjszakán, a délen fekvő Prosperora éppen lecsapó hurrikán árnyékában találkozunk először. A hatalmas káoszban elragadja hősnőnk házát a vízáradat édesanyjával együtt, a keresésére indulva pedig a furcsa lényekkel és karakterekkel teli mesevilágban találja magát. Hazel nem kisebb feladatot kap, mint egyfajta mágikus szövőnőként helyre kell hoznia a kisváros múltjában tragikus körülmények között szétmállott emberi kapcsolatokat, szembesítve az élőket a halottakkal szemben elkövetett, elméjükben mélyre temetett szomorúságokkal.
A cselekmény finoman, lágy muzsikával és gyakran laza humorral tálalja ezeket a tragikus eseményeket, de nem riad vissza attól sem, ha a tanulságokat kell levonni. A gyász, az elmúlás és a fájdalmas pillanatokhoz köthető emlékek nehéz és felnőtt témák, a South of Midnight azonban lazán, de mégis érzelmesen adja át a játékosnak. A szereplők szerethetőek és érdekesek, a kiváló szinkronmunkának hála pedig valóban remek előadásban részesülünk.
Habár a játékmenet terén nem a South of Midnight lesz az év legérdekesebb címe, a Compulsion Games ezúttal is bizonyította, hogy fantáziadús és érdekes világokat képesek megteremteni. A játék igazából egy nehéz és komoly érzésekkel teli lágy mese, ami bájos karaktereivel és csodálatosan megalkotott világával bárki számára meleg szívvel ajánlható. A visszafogott játékmenet miatt kárpótol minket a kiváló muzsika és koherens képi világ. A Games Passal rendelkező játékosoknak kötelező kipróbálnia, de a nyomott ár miatt igazából a vásárlással sem lőhetünk mellé.
A South of Midnight PC-re valamint Xbox Series S-re és X-re jelent meg. Mi az utóbbi konzolon teszteltük.
Kapcsolódó cikk
Megszólalnál és akkor azt mondanám, hogy ki vagy égve? Nem vagyok kiégve, de szerintem ebből a hobbiból nem lehet kiégni, max annyi történhet, hogy nem jelenik meg jó játék, vagy nem a jó játék elé ül le az ember.
Egyénként nincs bajom az íróval (miért is lenne), max ha ez tovább megy, nem fogom olvasni a további írásait sem.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.