A tavalyi év nem hozott túl sok nagy nevet a PC-s játékrajongóknak. A GTA sorozat legújabb részétől eltekintve alig-alig volt olyan program, ami kiérdemelte volna az év kult-státuszát. Egyet azonban mégis mindenütt kiemeltek, ez pedig a Monolith sok éve készülő horror FPS-e, a F.E.A.R. volt.
Az alapötlet, miszerint a Kör és az X-akták elemeit keverjék bele egy pergős akciójátékba, jól sült el, és a magas értékelések mellett (többen az Év játékaként ünnepelték, köztük én is) igen jó eladásokkal is büszkélkedhetett. Egy évre a nagy berobbanás után pedig itt a folytatás, melyre sajnos igaz a mondás: nem mind arany, ami fénylik…
Ne félj!
Még mielőtt belekezdenék siralmaimba, jobb tisztázni, hogy ez a F.E.A.R. nem az a F.E.A.R. Az eredeti alkotók ugyanis belső problémáik miatt csapot-papot ott hagyták kiadójukat, a Vivendit, és így az a kiegészítőt csak egy új csapat bevonásával, a TimeGate studios-zal (a Kohan sorozattal vártak relatíve ismertté) tudta tető alá hozni. Mikor ezen hírekre fény derült, sokan eleve temetni kezdték a projektet. Én viszont – különös módon - csakis pozitívan tudtam viszonyulni a helyzethez, azt gondolván, ilyen alapanyagból szinte képtelenség csalódást okozó játékot készíteni. Sajnos tévedtem. Már a demo megjelenésekor felvetült bennem, hogy a TimeGate talán nem volt elégé felnőtt a feladathoz, és sajnos ezt támasztja alá a kész, immár boltokba került kiadás is.
Első lesújtó élményem a grafika volt. Nem vagyok az a fajta, aki csak a külalakja alapján megítél egy programot, de valljuk be őszintén, ez a műfaj valahol erről is éppen annyira szól, mint a nyers akcióról. Míg az alapjátékot a mai napig etalonként szokás emlegetni, addig az EP komoly visszaesésen ment át. A pályákon alig-alig vannak tereptárgyak, a textúrák sok helyen tompultak, az ugyanolyan termektől pedig már-már hajlamos voltam azt hinni, hogy ugyanott járok, mint pár szinttel ezelőtt. Ezt még ki lehetett volna egyensúlyozni klassz pályaépítéssel, de erről itt szó sincs. Borzasztó ötlettelen és szegényes helyszíneket fogunk ementálivá lőni az alig négy (!!!) órát magába foglaló végigjátszás alatt. Külön bánatom a metróállomás, amihez nagyszerű viszonyítási alap az eredeti játékot alkotó Monolith Condemned –jének alagútrendszere. Ha ott ennyit mindent ki lehetett hozni a dologból szellemek és egyéb gonoszságok nélkül, itt miért nem?
Nem félek, nincs is mitől…
Mivel a F.E.A.R. a történetre, akcióra és horrorra ugyanannyi hangsúlyt fektetett, ugyanez elvárható lett volna a kiegészítőtől is. Előbbitől itt nem kell sokat várni. Helikopterünk lezuhan a kihalt városban, Paxton Fettel barátunk pedig, akit az első rész végén szépen fejbedurrantottunk, feltámad, és egy roppant elmés megjegyzés után („Megöltél. Nem tetszett.") ismét ránk uszítja kifogyhatatlan klónkatonáit. Nos, ennél még én is ki tudtam volna eszelni valami ötletesebbet. Pláne annak tudatában illett volna megerőltetni magukat az alkotóknak, hogy az első rész igencsak kellemes kerettörténetet kínált, még ha nem is a legjobb módszert találta annak elmesélésére.
Ha arra gondoltok, hogy az akciózás megmenti még a játékot, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Ugyan a remek AI maradt a régi, de a vacak pályatervezés miatt nem tudja kiélni magát. Hiába dobálja szerencsétlen katona a gránátokat egy hatalmas, nyílt téren, ha úgyis észrevesszük és elugrunk a detonáció elől! Ezt persze a drága fejlesztő bácsik is felismerték, és úgy próbáltak pontot tenni igencsak szétmosott i betűjükre, hogy jelentősen megnövelték az egyszerre ránk rontó egységek számát, valamint azoknak tűrőképességét. Nem egyszer találkoztam pl. olyan klónnal, akinek az első fejlövés meg se kottyant, de a Serious Sam-et megszényenítő, soha el nem fogyó katonamennyiség sem volt ritka eset.
A program utolsó nagy pontja, a horror elemek és az ijesztgetés, kitűnő… lett volna, ha nem ugyanazokat a poénokat akarják elsütni, amit már egy éve is láttunk! Alma mindig ugyanúgy bukkan fel, jön egy-egy rosszarcú szellemecske, tűz, repkedő tárgyak, és ennyi. Hol maradnak az ötletek? Szó mi szó, én már az alap F.E.A.R.-t sem találtam olyan nagyon félelmetesnek, de az Extraction Point-on szabályosan elszédültem az unalomtól. Sehol a F.E.A.R. hangulat, sehol egy jópofa ötlet vagy emlékezetes karakter, mint anno Fettel volt… sehol semmi.
Nem kell félni
Nem azt mondom, hogy az Extraction Point rossz játék lett. Ha nem lett volna a F.E.A.R., szerintem sokkal többre értékelnénk a TimeGate-es srácok próbálkozását, így azonban be kell érniük egy szimpla buksi simogatással. Ha nagyon nagy rajongója voltál az alapjátéknak, biztos vagyok benne, hogy még ezeket a kemény hibákat is el fogod tudni nézni, de ha nem, akkor inkább ne vedd meg a kiegészítőt. Egyébként a Monolith a pletykák szerint dolgozik a saját F.E.A.R. folytatásán, mely egy az egyben onnét venné fel a fonalat, ahonnan az EP, csak az eredeti bagázs tervei szerint. Reméljük a legjobbakat!
Még mielőtt belekezdenék siralmaimba, jobb tisztázni, hogy ez a F.E.A.R. nem az a F.E.A.R. Az eredeti alkotók ugyanis belső problémáik miatt csapot-papot ott hagyták kiadójukat, a Vivendit, és így az a kiegészítőt csak egy új csapat bevonásával, a TimeGate studios-zal (a Kohan sorozattal vártak relatíve ismertté) tudta tető alá hozni. Mikor ezen hírekre fény derült, sokan eleve temetni kezdték a projektet. Én viszont – különös módon - csakis pozitívan tudtam viszonyulni a helyzethez, azt gondolván, ilyen alapanyagból szinte képtelenség csalódást okozó játékot készíteni. Sajnos tévedtem. Már a demo megjelenésekor felvetült bennem, hogy a TimeGate talán nem volt elégé felnőtt a feladathoz, és sajnos ezt támasztja alá a kész, immár boltokba került kiadás is.
Első lesújtó élményem a grafika volt. Nem vagyok az a fajta, aki csak a külalakja alapján megítél egy programot, de valljuk be őszintén, ez a műfaj valahol erről is éppen annyira szól, mint a nyers akcióról. Míg az alapjátékot a mai napig etalonként szokás emlegetni, addig az EP komoly visszaesésen ment át. A pályákon alig-alig vannak tereptárgyak, a textúrák sok helyen tompultak, az ugyanolyan termektől pedig már-már hajlamos voltam azt hinni, hogy ugyanott járok, mint pár szinttel ezelőtt. Ezt még ki lehetett volna egyensúlyozni klassz pályaépítéssel, de erről itt szó sincs. Borzasztó ötlettelen és szegényes helyszíneket fogunk ementálivá lőni az alig négy (!!!) órát magába foglaló végigjátszás alatt. Külön bánatom a metróállomás, amihez nagyszerű viszonyítási alap az eredeti játékot alkotó Monolith Condemned –jének alagútrendszere. Ha ott ennyit mindent ki lehetett hozni a dologból szellemek és egyéb gonoszságok nélkül, itt miért nem?
Nem félek, nincs is mitől…
Mivel a F.E.A.R. a történetre, akcióra és horrorra ugyanannyi hangsúlyt fektetett, ugyanez elvárható lett volna a kiegészítőtől is. Előbbitől itt nem kell sokat várni. Helikopterünk lezuhan a kihalt városban, Paxton Fettel barátunk pedig, akit az első rész végén szépen fejbedurrantottunk, feltámad, és egy roppant elmés megjegyzés után („Megöltél. Nem tetszett.") ismét ránk uszítja kifogyhatatlan klónkatonáit. Nos, ennél még én is ki tudtam volna eszelni valami ötletesebbet. Pláne annak tudatában illett volna megerőltetni magukat az alkotóknak, hogy az első rész igencsak kellemes kerettörténetet kínált, még ha nem is a legjobb módszert találta annak elmesélésére.
Ha arra gondoltok, hogy az akciózás megmenti még a játékot, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak benneteket. Ugyan a remek AI maradt a régi, de a vacak pályatervezés miatt nem tudja kiélni magát. Hiába dobálja szerencsétlen katona a gránátokat egy hatalmas, nyílt téren, ha úgyis észrevesszük és elugrunk a detonáció elől! Ezt persze a drága fejlesztő bácsik is felismerték, és úgy próbáltak pontot tenni igencsak szétmosott i betűjükre, hogy jelentősen megnövelték az egyszerre ránk rontó egységek számát, valamint azoknak tűrőképességét. Nem egyszer találkoztam pl. olyan klónnal, akinek az első fejlövés meg se kottyant, de a Serious Sam-et megszényenítő, soha el nem fogyó katonamennyiség sem volt ritka eset.
A program utolsó nagy pontja, a horror elemek és az ijesztgetés, kitűnő… lett volna, ha nem ugyanazokat a poénokat akarják elsütni, amit már egy éve is láttunk! Alma mindig ugyanúgy bukkan fel, jön egy-egy rosszarcú szellemecske, tűz, repkedő tárgyak, és ennyi. Hol maradnak az ötletek? Szó mi szó, én már az alap F.E.A.R.-t sem találtam olyan nagyon félelmetesnek, de az Extraction Point-on szabályosan elszédültem az unalomtól. Sehol a F.E.A.R. hangulat, sehol egy jópofa ötlet vagy emlékezetes karakter, mint anno Fettel volt… sehol semmi.
Nem kell félni
Nem azt mondom, hogy az Extraction Point rossz játék lett. Ha nem lett volna a F.E.A.R., szerintem sokkal többre értékelnénk a TimeGate-es srácok próbálkozását, így azonban be kell érniük egy szimpla buksi simogatással. Ha nagyon nagy rajongója voltál az alapjátéknak, biztos vagyok benne, hogy még ezeket a kemény hibákat is el fogod tudni nézni, de ha nem, akkor inkább ne vedd meg a kiegészítőt. Egyébként a Monolith a pletykák szerint dolgozik a saját F.E.A.R. folytatásán, mely egy az egyben onnét venné fel a fonalat, ahonnan az EP, csak az eredeti bagázs tervei szerint. Reméljük a legjobbakat!
Kapcsolódó cikk
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.