Canis Canem Edit

A napokban, kissé megkésve vettem górcső alá a Rockstar Games október végén kiadott, Rockstar Vancouver által fejlesztett Bully című játékát, ami nálunk, Európában furcsamód más nevet kapott a keresztségben, bizonyára valami márkanév-ütközés miatt végül három szó került a dobozára: Canis Canem Edit. A latint kevésbé vágók kedvéért: ez annyit jelent, hogy „kutya kutyát eszik”, mely szólás nálunk „ember embernek farkasaként” terjedt inkább el.
A kettős címhez hasonlóan az is meglepő, noha kevésbé mulatságos, hogy bár a produktum eredetileg készült Xboxra is, azt a változatot meglehetősen későn, minden indok nélkül lelőtték, a Bully (én maradok a tengerentúli és egyben eredeti címnél) tehát egyelőre PlayStation 2 exkluzív, és a jelek szerint az is marad, bár halovány pletykák keringenek egy PlayStation Portable átiratról vagy mutációról is.


Mint ismeretes, és a Rockstar cégcsoporttól nem különösebben meglepő, alapjában véve a Bully is egy Grand Theft Auto klón, igaz a bejárható terület a szokásosnál kisebb, a fő küldetések közül pedig alig egy-kettőben kötelező a járműhasználat. Amellett, hogy így ez inkább gyalogos GTA, még közismert érdekessége, hogy a szokásos nehézsúlyú gengszterek helyett egy tinédzser srác bőrébe kell bele bújnunk, vele pedig egy bentlakásos iskolában és az azt körülvevő kisvárosban kell válogatott csínyeket elkövetnünk, nagyjából olyanokat, mint anno a Mikie-ben és a Skool Daze-ben. Ezek közül talán a legdurvább a baseballütős verekedés és a csúzlizás, a játékban senki nem hal meg, sőt egy csepp vérrel sem találkozhatunk benne. Azért hangsúlyozom mindezt, mert az anyag miatt valószínűleg minden idők legnagyobb videojáték-ellenkampányát kapta a nyakába a Rockstar Games és a Rockstar Vancouver (a nagy kanadai fejlesztőcég egyébként nem új, csak a neve, a felvásárlása előtt Barking Dog Studios-nak hívták). Voltak tűntetések a játék betiltásáért, perek indultak meg ellene, bolthálózatok jelentették be előre, hogy ilyen ördögtől való szörnyűséget nem fognak terjeszteni, mindezek hatására végül világszerte szülők milliói rettegtek, hogy a játéktól a gyermekeik gyilkos ámokfutókká válhatnak. Mindenki arra számított, hogy ez az iskolai GTA is lövöldözéssel, robbantással, gyilkossággal és vérrel lesz tele, ezzel szemben hógolyó csatákat, egymás elé üveggolyó- és banánhéjszórást, viszketőpor-, bűzbomba- és tojásdobálást (ez ugye ma a politikai rendezvényeken is alap), továbbá csúzlizást és kisebb bunyókat kaptunk csak, az aggódó szülők és jogászok tehát fellélegezhettek. Persze lehet, hogy az igazán vérszomjas játékosokat a végeredmény éppen ezek miatt kissé csalódással töltötte el, de hírhedt cenzúraellenzőként és GTA rajongóként kijelenthetem: a játék így sokkal békésebben is ugyanolyan oltári jó buli, mint bármelyik GTA.


A Kívülállók, a Zabhegyező és John Hughes teljes életműve által ihlettet játék azzal az unalomig ismert jelenettel indít, hogy héroszunkat, a durcás, problémás, balhés, sok iskolából kirúgott rosszcsont Jimmy Hopkins-t lepasszolja a sokadszor újra férjhez ment anyja egy évre egy bentlakásos elitiskolába, hogy ne legyen láb alatt. Az persze hamar kiderül, hogy a suli nem annyira előkelő, és szerencsére nem is katonai vagy fiúiskola, tehát Jimmy-re sok kisebb-nagyobb balhé és csajozás is vár a tanórák mellett vagy éppen helyett. A tanintézményt, a diákokat, a tanárokat, a terepet, a szabályokat, az irányítást és minden egyebet fokozatosan ismerjük meg a küldetések során, ahogy a GTA-kban, a legtöbb misszió tehát megnyit valamit és megtanít minket valami újdonságra - ezért is szeretem a GTA-kat, sosem hagynak minket unatkozni. Így nyílik meg idővel az iskola kapuja a különféle városrészek felé is, így kapunk új járgányokat, új kombókat és különféle eszközöket, így szerzünk új barátokat és ellenségeket satöbbi. Az iskolában természetesen kemény klikkesedés van, és valamilyen szintű (ez különféleképp változik a játék alatt) hierarchia is megfigyelhető: a keményebb srácok mindenkit szívatnak, a gyengébb keményfiúk is megtalálják az áldozataikat és így tovább, természetesen az újonc Jimmy automatikusan szinte mindenki céltáblája lesz.


A legbénábbak a Nerd-ök, az abszolút lúzerek, akik vagy kövérek, vagy vézna piszkafák, a többségük szemüveges könyvmoly, ezeken túl megszállott szerepjátékosok és képregény-rajongók. Ők az elején nem bántják Jimmy-t, aki azért náluk nagyobb vagány, igaz van egy rövid szakasza a játéknak, amikor ellenük is harcolnunk kell, és bizony krumplivetőkkel meg hasonlóan elmés fegyverekkel felszerelkezve azért elég aljasak tudnak lenni. A második csoportba tartoznak a Bully-k, a mindenkivel kötekedő, lázadó rosszcsontok, Jimmy leginkább hozzájuk hasonlatos, az ő klikkjükhöz is csapódik az első küldetéscsomag végén, de ebből is látszik, hogy ez a banda is a gyengébbek közé sorolható. A következő csoport a Preppie-ké, ők a milliomos csemeték, a piperkőc divatmajmok, az orrfennhordó felső tízezer sznob tagjai, akiknek külön kis kastélyuk van a campuson belül, mivel a vezetőjük rengeteg felmenője is a Bullworth Akadémiára járt. Őket keményebb fából faragták, mivel bokszolnak, és jól védekeznek, de azért ők sem veszélyes ellenfelek, csak ha sokan támadnak egyszerre, mellesleg talán ők a legviccesebbek is, rengeteg poén csattan el a vérfertőző, belterjes mutációikkal kapcsolatban. A Greaser-ek pont úgy öltözködnek, mint a Grease című film szereplői, bőrjakós, pomádés, bagós, többnyire olasz-amerikai vagányok, akik leginkább a járművekre vannak rákattanva, ők agresszívebbek, de gyengébbek, mint a Preppie-k. A Jock-ok a legerősebbek és leginkább erőszakosak, ők az agyatlan sportolók, többnyire kigyúrt rögbisek (van ugyan köztük egy alacsony, vézna, vörös srác is, aki nem illik a képbe, de a klikk megvédi, meg a gyengeségét sunyisággal és fokozott agresszivitással ellensúlyozza), ha csak a sportpályák közelébe érünk, azonnal megtámadnak minket tömegesen, tehát nem kevés fejfájást okoznak.


A legutolsó csoport a Townie-ké, velük nagyon későn találkozunk, ugyanis az utoljára megnyíló területen, a gyárnegyedben laknak, ők nagyrészt az iskolából kirúgott srácok, a lecsúszott punkok és rockerek, igazából csak egy-két küldetésig ellenségesek velünk, és nem annyira veszélyesek. A felsorolt klikkeken kívül is akad még pár csoport, vannak a sehova nem tartozó diákok, a legtöbb lány és fekete srác is ide sorolható, és vannak az alsósok, elég kevesen, velük nincs sok dolgunk. A felsorolt gyerekeken túl még természetesen akadnak tanárok, felügyelők és pár egyéb iskolai dolgozó is, a városokban pedig vannak még szimpla járókelők és rendőrök. Nekem nagyon bejött a játékban, hogy a GTA sorozattal szemben itt minden szereplő teljesen egyedi, és csak egy példányban létezik, mindenkinek saját neve, kinézete, hangja, szövege, valamennyire összerakható kisebb anekdotája és egyszerűbb jelleme van. Persze a figurák itt is elég véletlenszerűen tűnnek elő a semmiből, tehát nagyon gyakori, hogy aki pár lépéssel korábban a hátunk mögött volt, szembejön velünk, de ez azért nem zavaró, nyilván technikai (limitált PS2 memória) és sok egyéb oka van ennek. E téren tehát annyira nem The Sims jellegű a játék, nem követi állandóan az összes szereplő mozgását és hangulatát (ha valakit megütöttünk, legkésőbb a következő összefutásunkra már biztosan elfelejti a sérelmét), de mégis nagyon jó ez az egyediség, hogy nem tucat-figurák tünedeznek csak elő és el.


De térjünk vissza a sztorira: Jimmy-t kezdetben egy Gary nevű srác veszi a szárnyai alá, ő lesz tehát a hírónk első haverja, meg mellé grátisz jár Gary másik pártfogoltja, a beszari Petey, a kettős ugyanis nem elég vagány, hogy a menőbb bandákhoz csatlakozzon, de nem is elég béna, hogy a lúzerekhez. Természetesen a klasszikus dramaturgia szerint a szociopata Gary lesz majd Jimmy legfőbb nemezise a játék végén, akinek egyébként végig az a mániája, hogy valamilyen módon át akarja venni az iskola vezetését. Innen GTA forgatókönyv szerint fel kell küzdenünk magunkat a csúcsra (Jimmy ezt inkább önvédelemből és pacifizmusból teszi, azaz, hogy megszűntesse az ellenségeskedést), ezt úgy érhetjük el, hogy a katonás sorrendben megnyíló missziók (tehát itt elég ritkán választhatunk igazán szabadon a küldetések közül) teljesítése során különféle szívességeket teszünk a bandáknak, amivel elnyerjük a szimpátiájukat, emellett helytállunk a kihívásaikon (ezekkel általában a főhadiszállásukat kapjuk meg mentőhelynek), végül pedig megruházzuk a főnöküket, amivel természetesen átvesszük az adott banda felett az irányítást (ezt jellemzően az éppen leginkább ellenséges bandákkal kell eljátszanunk, egyébként nem lépünk át a többibe, maradunk a Bully-k között, de egy ilyen leszámolás után teljesen baráti lesz a viszonyunk az új csoporttal is).


A végtelenül aprólékos statisztikai oldalon százalékosan nyomon követhetjük a viszonyunkat a bandákkal, hogy ki orrolt meg nagyon ránk, és kivel vagyunk jóban, ennek függvényében vagy erőteljesen támadnak minket, vagy véletlenszerűen, vagy pedig békések velünk. Azt kicsit hiányoltam, hogy ezt mi nem befolyásolhatjuk, a százalékok a meglehetősen fix küldetésekkel együtt változnak meghatározott mértékben, ha egy bandának segítettünk, javul velük a viszonyunk, ha egy klikk ellen irányult a misszió, azok meg még jobban utálnak minket utána. Logikus lett volna szerintem, ha legalább bizonyos korlátok között flexibilisebb lenne a rendszer, tehát ha nagyon sokat megvernénk és megaláznánk (ez a bullying: fültépés, felpofozás, vécékagylóba nyomás és még ezernyi egyéb vicces módszer) egy bandából, azok félnének tőlünk és megalázkodnának előttünk, de hát ez a lehetőség kimaradt, cserébe, mint említettem, haragtartás sincs. Ez utóbbi különösen azért jó, mert a barátnőinket sem veszíthetjük el, ahogy akkor sem kerülünk túl nagy bajba, ha a tanároknál, a felügyelőknél vagy a rendőröknél kihúzzuk a gyufát, esetleg lányokat vagy kicsiket bántunk. Ezek egyébként a legfőbb bűnök, tehát a játékra tényleg nem lehet rásütni azt a bélyeget, hogy nagyon rossz példát mutat a fiatalságnak – jó, persze, verekedni sem szép dolog, de arra is azonnal növekszik a körözési csillagok helyébe lépett bűnjelzőnk, vadászni kezdenek ránk a felügyelők és a rendőrök, és ha elkapnak minket, jön a kényszermunka, itt egyébként elrejtőzéssel csökkenthető a csík. Visszatérve a barátnőkre, túl sok huncutságot azért itt nem tehetünk (nincs Hot Coffee), csak smárolhatunk a már elnyert szívű hölgyeményekkel (alapban ajándékért, de megnyitható a szabad szerelem is), ami egyrészt azonnal feltölti az energiánkat, másrészt az egyetlen mód arra, hogy 200%-ra töltekezzünk fel. A függetlenek egyébként hamar meglesznek, a többi általában a klikkje átvételekor, Lola, a Greaser lány érdekes kivétel, mert amikor még ellenünk van a bandája, de nincs más Greaser a közelben, akkor már kedves hozzánk, persze ő egyébként is elég könnyűvérű, ezt a küldetések során megtapasztalhatjuk, pontosabban az okkal féltékenykedő barátja okoz sok galibát.


A GTA-khoz hasonlóan a Bully főbb küldetései sem merítik ki a lehetőségeinket, sőt azokra koncentrálva messze nem érhető el az 50 százalék sem. Rengeteg mellékes munkát is vállalhatunk (ezekkel nagyjából egyenértékűek az iskolai tanórák is), sok-sok mini-játék között válogathatunk (sok a beépített játéktermi gép is, mint a Grand Theft Auto: San Andreas-ban), számos dolgot gyűjtögethetünk (ebbe a kategóriába sorolom a kerti törpék, töklámpások és egyebek tördelését, de az iskolai fényképalbumba fotózást is), és persze nem marad el a rengeteg verseny sem. Az ezernyi mini-játék közül külön kiemelném a bokszkarriert, a roppant szórakoztató kidobós játékot, a Paperboy munkát és a szinte Wipeouttal egyenértékű játéktermi játékokat, ezek szinte mind önálló produktumként is megállnák a helyüket. Aztán játszhatunk még Qix klónnal és sok ritmusjátékkal, szinte minden klasszikus vidámparki kihívást kipróbálhatunk (kalapácsos erőjáték, céllövöldék stb.), a látvány kedvéért pedig felülhetünk az óriáskerékre, a hullámvasútra és a körhintára, meg végignézhetjük a mutánskiállítást is. A versenyek a GTA hagyományokhoz igazodva különféle járgányokkal mennek, minden városrészben kapunk egy sor kerékpáros (ez a leggyakoribb jármű) és gokartos (ezt viszont a játékban nem lelhetjük fel, csak a versenyek megnyerése után válik szabadon használhatóvá egy gép, ami természetesen a legjobb közlekedési eszköz) versenyt, és van minden területen átívelő maraton is. Ezek mellett még közlekedhetünk gördeszkával (ami egy küldetés után mindig nálunk lesz, Marty McFly-osan vontattathatjuk magunkat autókkal is) és mopeddel is, más sajnos nem áll a 15 éves hősünk rendelkezésére, értelemszerűen még nem vezethet autót vagy nagymotort.


A lehetőségeink közé tartozik még némi bandázás, néhány srácot pénzért felbérelhetünk, hogy velünk harcoljanak, továbbá akárcsak a GTA:SA-ban, butikokban vásárolhatunk különféle ruhákat, borbélyüzletekben pedig frizurákat, sőt még tetkót is varrathatunk magunkra (gyúrás, hízás és fogyás itt nincs). Az idő is GTA-san telik, a napszakok váltják egymást, és itt újdonság, hogy nem lehetünk fent akármeddig, éjjel kettőkor Jimmy összeesik, ha még nincs ágyban, sőt már előtte is necces a helyzet, a takarodó után automatikusan megugrik a körözöttségi szintünk. Szintén újítás, hogy az évszakok is változnak, igaz küldetésekhez kötve: ősszel kezdünk, van Halloween, tél, karácsony és tavasz, a játék megnyerése után pedig beköszönt az örök nyár, természetesen tovább játszhatunk utána is a végtelenségig. A járgányok számával azok tárolása is egyszerűsödött, amit birtoklunk (egy bicikli és egy moped lehet), az mindig megtalálható minden megnyitott garázsunkban, a gokart szintén így működik, annyi különbséggel, hogy csak egy fix garázs előtt érhető el – egyébként pár lépés távolságra mindig találhatunk egy elköthető kerékpárt, tehát nem kell visszaparkolnunk a garázsba a hagyományos GTA módszert követve. Az sem rossz újítás, hogy a hosszabb küldetésekben van checkpoint, ha hibázunk, nem kell mindegyiket elölről kezdenünk. A játék egyébként a RenderWare alapú GTA:SA továbbfejlesztett, a fentiekből láthatóan pedig néhol kicsit megváltoztatott és egyszerűsített motorját használja, tehát a látvány részletes, a látótávolság nagy, és folyamatosan, megszakítások nélkül töltődik minden, ezek mellett az irányítás finomsága is hibátlan, e téren csak az zavart kicsit, hogy a gombkiosztás nagyon eltér a GTA-kban megszokottaktól, és nem változtatható meg, sok GTA-zás után nehezebb megtanulni. A kontroll inkább a másik kanadai Rockstar divízió, a Rockstar Toronto által fejlesztett Walter Hill filmadaptációban, a The Warriors-ban alkalmazotthoz hasonlatos, valószínűleg azért választották ezt, mert a jellemzőbben előforduló sok ellenfeles kézitusáknál talán valamivel kényelmesebb, mint a klasszikus GTA-s.


Ha kicsit megkésve, de feltétlenül ajánlom a játékot minden PS2 tulajnak, legfőképp a GTA-k és a vásott kölyök szimulátorok (lásd a két feljebb említett régi produktumot) rajongóinak, mellesleg hatalmas kritikai elismerést is kapott, mindenhol magas pontokat dobáltak rá, sőt több jelentős magazintól is megkapta az év játéka díjat (igaz nem általánosan, csak akció kategórián és zenén belül). Közel voltam hozzá, hogy megadom rá a 10 pontot, ugyanakkor két komolyabb hátránya van: a világa, ahogy feljebb is rámutattam, minden GTA-hoz mérten nagyon apró, gyalogszerrel is gyorsan körbejárható, emellett sajnos a küldetések száma és nehézsége sem túl nagy, a cucc fél nap alatt lazán kipörgethető, sőt a mellékesek sem növelik sokszorosára a játékidőt, egyedül a rengeteg gyűjtögetnivaló hosszabbítja komolyabban a kalandot. Tehát, bár kihagyhatatlan, sajnos a szavatossága csak gyenge közepes, e téren nem ér fel egy GTA-hoz sem, az általam 10-esre értékelt San Andreas-hoz pedig még hasonlítani is vicc, de hangsúlyozom: ez a játék egyetlen gyenge pontja.

4.
Hetedik
Remek játék!Kiváló grafika jó karakterek és nekem a története is tetszik.
3.
Rexor
Grat a cikkhez, várom a PSP verziót!
2.
VID993HUN
Nagyon jó a cikk. Eszméletlenül jó játék, mindenkinek csak ajálani tudom.
1.
huszti
végigolvastam, és én is így vélekedem róla, bár én nehezen unom meg:P
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...