The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag filmkritika

Ugyan vannak fellángolásai a Warner Bros.-nak és a DC-nek, elég csak a régmúltból visszaemlékezni a Wonder Woman első részére vagy a Shazam!-ra, valójában nem csak koherens moziverzumot nem képes a két stúdió felépíteni, de önálló próbálkozásaival sem sikerül komolyabb közönségsikert elérnie. Legutóbb pont a Wonder Woman folytatása csúszott nagyon félre, ahogy a Zack Snyder-féle Igazság Ligájának monstrum változata sem hozta azt, amit a rajongók vártak volna. Így nincs abban semmi meglepő, hogy a Disney-nél évekkel ezelőtti, minősíthetetlen Twitter-üzenetei miatt egy időre kegyvesztetté vált James Gunnra azonnal lecsapott a Warner Bros. Gunn teljesen szabad kezet kapott, ő pedig nem meglepő módon nem valamelyik jól ismert DC-hőst, hanem a DC képregényes univerzumának söpredékét, nagybetűs seggfejeit választotta témának.

A The Suicide Squad – Az öngyilkos osztag le sem tagadhatná, hogy nagykanállal zabálja A piszkos tizenkettő alapjait, miközben egyszerre emlékeztetett a Feláldozhatókra, csak ezúttal szuperhősös hacukába öltöztetve fröcsög az agyvelő, hullanak az antihősök, illetve repkednek az egysorosok. A galaxis őrzőinek legjobb pillanatai is visszaköszönnek, hiszen ezúttal is egy szedett-vedett társaság áll a középpontban, akik sokáig képtelenek egymásért vagy a nagyobb jóért küzdeni, hogy aztán a morális iránytű mindenkinél a pozitív irányba billenjen, az egót félretéve pedig egymásért, ne adj isten, az emberiségért vívják meg a végső nagy összecsapást.

A rendező tehát egyetlen percig sem rejti véka alá, honnan merített ihletett, de amíg a 2016-ban bemutatott, botrányosan rosszul sikerült Öngyilkos osztag egy üres, bugyuta akciófilm szintjére süllyedt, addig a mostani változatnak van stílusa, saját, egyedi hangvétele, fékeveszett akcióbetétei és nem utolsósorban olyan humora, ami talán nem mindig talál be, de amikor igen, akkor nagyon.

Mindeközben meg a történet nem kínál semmi újat, cserébe viszont Gunn sokkal bátrabban nyúl a seggfejekhez, senki és semmi sincs biztonságban, ráadásul a rendező arra is képes volt, hogy ügyesen lavírozzon a sok szereplő között. Igen, van aki sokkal kevesebb szerephez jut, viszont sikerült rétegelni a karaktereket, könnyű őket megkedvelni, mert hiába ők az emberiség söpredékei, valójában nagyon is helyén van a szívük.

Ehhez persze szükség volt arra is, hogy a színészek is abszolút partnerek legyenek Gunn agymenéséhez. Harley Quinn (Margot Robbie) ezúttal is megkapja a maga perceit, de a középpontban most nem ő áll, így a show-t főleg a Bloodsportot alakító Idris Elba és a Peacemaker szerepében magából ismét teljesen hülyét csináló John Cena párosa viszi el. Utóbbi a béke érdekében odáig is elmerészkedne, hogy egy strandnyi pöcsöt vegyen a szájába. Vannak ennek a filmnek még rejtett kincsei, mint például King Shark, akit Sylvester Stallone szólaltat meg, valamint Patkányfogó (Daniela Melchior), akinek a visszaemlékezései ugyan megtörik a fékeveszett lendületet, közben mégis remekül illeszkednek a történetbe.

Gunn tehát hozza a rá jellemző stílust, ami egyértelműen akkor működik, amikor nem szokványos hősökkel kell dolgoznia. Ráadásul az abszurd humor mellett a 18-as karika olyan szabadságot adott a rendezőnek, ami lehetővé tette, hogy kiélje magát az akciók terén is. Nem bábáskodtak felette öltönyös megmondóemberek vagy a Disney PR-osai, így sokszor nagyon is naturális, de sosem öncélú a gyilkolás és annak módjai. És talán így férhetett az is bele, hogy a főgonosz ezúttal nem más, mint Starro, a hatalmas tengericsillag.

Gamekapocs értékelés: 8.5

Rendezte: James Gunn
Szereplők: Margot Robbie, Taika Waititi, Joel Kinnaman, Idris Elba, John Cena, Nathan Fillion, Jai Courtney, Daniela Melchior, Alice Braga, Viola Davis, Amanda Waller, Michael Rooker, Peter Capaldi, Sylvester Stallone
Játékidő: 132 perc
Hazai premier: 2021.augusztus 5.