Grand Theft Auto IV - Újabb bűntényt hárítanak rá

Link másolása
Úgy látszik Nico Bellic-nek, a Grand Theft Auto IV főszereplőjének kalandjai és megpróbáltatásai nem értek véget a játékkal, köszönhetően néhány tinédzsernek.
Úgy látszik Nico Bellic-nek, a Grand Theft Auto IV főszereplőjének kalandjai és megpróbáltatásai nem értek véget a játékkal, köszönhetően néhány tinédzsernek.


Mintha a múltkori hír nem lett volna elég, miszerint Thaiföldön egy 18 éves diák leszúrt egy taxisofőrt, aki belehalt sérüléseibe, most újabb tinédzserek vallják azt, hogy ők a GTA IV-ből tanulták meg hogyan kell molotov-koktélt készíteni. Atlantában, Miltonban elfogtak egy 15-16 évesekből álló bandát, akik már egy ideje a környék autóit molotov-koktélokkal dobálták meg. Eddig semmi nyom nem utalt rájuk, de a tett helyszínén talált darabokból a rendőrség már kiderítette, hogy saját készitésű molotov-koktélok és amikor a banda lebukott, azt vallották, hogy idézem: "A GTAIV mutatta meg nekünk, hogyan kell molotov-koktélt csinálni." Az áldozatuk két Mercedes és egy Honda gépjármű volt. Még nem tudni, hogy elítélik-e a fiatalokat.
61.
61.
lesi20
gta 4-ben csak "használni" lehet.. nem. ..:D
60.
60.
haly
jézusom ekkora balfaszokat....:/senki sem egy olyan kretén hogy ilyet csináljak! nyilván amcsiba amugy is sokmindent megenged maganak az ember a sok hülye de ekkorát...

Mi a ferde libafasz van itt ???

HOL ÉLÜNK?

LIBERTY CITY-BEN??? o.m.g.=oh my god!
59.
59.
Doky06
Hülye nyálelválasztó vadálatok!!

És ha az lett volna a Gta4-ben, hogy felvágja a saját gyomrát és lehánnya a saját farkát, akkor ennyi erővel ezt is csinálhatták volna!!

Mivel benne ""volt"" a Gta4-ben!!

Miért nem a SUPERMAN-t prószálták meg??!!?? XD
58.
58.
--=mgta=--
De azzal nem törödik senki hogy szereztek 3 üveg vodkát úgy hogy amerikában 21 év a korhatár?
56.
56.
viceviktor
jo kifogás gta4 tehet rola
55.
55.
laca009
molotov szegyé egy fekete apszintet gyürj bele 1 200-ast osz gyujtsd meg az alkohol meg ugy fog égni mint az állat eny a molotov

54.
54.
Menyus911
50: igazad van, ilyen alapon a filmek is motivaciok - had ne soroljam, a masik dolog pedig, hol vannak a szulok ilyenkor, a gyereket meg kell nevelni... ennyi!!!
53.
53.
Callation
Én is már 10 évesen Gtáztam megse ütök agyon szúrok le vagy gyújtok föl embereket!



Másrészről molotov-koktélt bárki tud csinálni nem kell hozzá GTA!
52.
52.
MT Raze
Szentem Jack Thompsont ha bezárnák gyogyóba, az nekem nem lenne jobb, mert:

1.: lehet rajta röhögni... ha bezárnák akkor is lehetne de elfelejtenénk...

2.:Attól h bezárják nekem nem lesz olcsóbb se a kenyér se a sonka se a vodka

3.: a büdös életbe nem szólt hozzám és nem is láttam, kárt nem okozott nekem (max látatlanba irritált) szal még jó is hogy 1 ien kis pattogó mitugrász ügyvédecskét lehet időnként cseszegetni...
51.
51.
But(h)
Azt a szégyent , na ez Amerika:)
50.
50.
laca009
én nem abba a csapatba tartozom amiben a szelemileg nem jáchatnak vele mert én már 6 véesen gta2-öztem mindegy mert az nem volt anyira durve de az összessel játcotam és ilyen hogy felgyujtok eszembe se jutot mert nem vok gyépé... (most 14 vok) de azok szerintem csak gyépések lehetek vagy k..... nagy öszeget fizetek érte hogy meg csinálják
49.
49.
JcGross
Komolyabban kéne venni a 18-as karikát. Én nem úgy gondolom, hogy ezek a korhatárok azt mutatják, hogy ne vegye meg aki még nem 18, hanem azt mutatják, hogy ne vegye meg aki még szellemileg nem ér fel hozzá, és ha nem ér fel hozzá NE JÁCCON VELE.
48.
48.
shooter1234
Remélem Jack Thompsont Bezárják majd valami gyogyóba élete végéig, és az jobb lessz mindenkinek.
47.
47.
d15a5t3r
Például Jack Thompson bácsi?! XD
46.
46.
korirchun
ebbe még az is bennelehet h az a gtaellenes faszi lefizette ezeket...h fogjűk a gta-ra
45.
45.
Dentis 360
Biztos jó fejek,szívesen megismerném őket....A GTA 4 alapjáraton is 18+.Ha ennyire rosszak a videó játékok,akkor az adott országban miért nem figyelnek jobban a doboz hátsó címkéjére?
43.
43.
Asher
Vannak ilyen degenerált egyének, akiknek igenis a játék torz világát nem tudják megkülönböztetni a valóságtól.
42.
42.
laca009
ne fikázzad bazeg az nem fis csak szeretni kell az mmorpg-t ugyanolyan a wow mint a dio csaj fizetős NA ÉS akinek van pénze az játcik
41.
41.
nameless
Miért nem fogták inkább a wow-ra?!?! Hátha betiltották volna azt a fost! XD
40.
40.
Glek
Hehehe... Nah és mit tanultak? Lebeg egy molotov-koktél a levegőben, színes aurával, átmegyrajta, a kezébe terem és már dobhatja is? Vagy esetleg felhív egy számot a mobilján, aktiválódik a cheat és akkor bumm? :D Jó arcok lehetnek. :)
39.
39.
thurands
LoL már megint a GTA IV? :D Hát végülis valamire rá kell kenni nem? Sztem én is ezt tenném:D (csak vicc:D) Hát szegény fiatalok jól megjárták, kár volt molotov koktélt dobálni...
38.
38.
laca009
na már megint az ideg baj ezt is a játékra kell fogni mert más játék nincs ami eszébe jut ... ez is csak a hülye fejük miat van szerintem egy értelmü el különítik a bandát mindegyik gyereket külön intézetbe fogják vinni
37.
37.
Csoola
irjátok be a googlebe h molotov-cocktail! aztán tüntessünk h tiltsák be a google-t!
36.
36.
huszti
De tényleg, ha én msot csinálok pár aknát, leteszem őket a lakótelepen és kinyírok pár kissrácot, aztán ráfogom az aknakeresőre, hogy abból tanultam hogy kell emgcsinálni meg letenni őket, akkor milesz?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...