GDC 2009: Hivatalos RUSE bejelentés

  • Írta: Ghost
  • 2009. március 24.
  • Bejelentés
Link másolása
Ma már beszámoltunk róla, ám végre a hivatalos bejelentés is megtörtént: készül a RUSE, amely forradalmasítja a stratégiai játékok műfaját.
Ma már beszámoltunk róla, ám végre a hivatalos bejelentés is megtörtént: készül a RUSE, amely forradalmasítja a stratégiai játékok műfaját.

Ugrás a galériához

Kora délután még Tom Clancy nevével emlegettük a játékot, ám Ubisoft hivatalos bejelentéséből kimaradt a név, s csak egyszerűen a RUSE nevet adták a játéknak. Sajnos a bejelentésen inkább az Intel processzorok teljesítményét ecsetelték, mintsem a játékot mutatták volna be, ám azt így is elmondták, hogy rengeteg innovatív ötletet fognak megvalósítani, amellyel átértelmezhetjük az RTS játékokat. A fejlesztésért az Act of War: Direct Action fejlesztőcsapata, a Eugen a felelős, a Ruse alatt pedig az új, IRISZOOM névre hallgató motor fog dübörögni, a megjelenés pedig valamikor a következő évben várható PC-re, Playstation 3-ra és Xbox 360-ra. A bejelentés mellé egyetlen képet is mellékeltek, amelyről arra lehet következtetni, hogy leginkább a taktikai elemeket helyezik előtérbe a készítők.
12.
12.
Glek
Act of War nagyon állat volt annó. :) Szóval annyira nem tapasztalatlanok. Reméljük jó kis játék lesz.
11.
11.
simon 555
9:Nem mindegy,hogy irok?nem fogok még itt is odafigyelni a helyesirásra

eltudod olvasni akkor meg ne szolj bele!
10.
10.
Ghost
Szerintem egy ilyen stílusú stratégiához teljesen rendben van/rendben lesz. Szerintem még jól is hangzik.
9.
9.
LonGleY
"a Ruse alatt pedig az új, IRISZOOM névre hallgató motor fog dübörögni"



Dübörögni? A képek megtekintése után eléggé túllőtt szónak tűnik, és nem is hangzik jól.



7: Szeirntem meg tanulj meg magyarul írni!
8.
8.
wildláma
6: mert még nem jelent meg. Majd áprilisban vmikor
7.
7.
simon 555
Ez szerintem ojan lesz mint a Total War sorozat!

Nézzétek meg az embereket,pont ojan!
6.
6.
MetalLord
hát igen a CoH az naon aláz :)) az új kiegje meg nem is tudtam h megjelent (tales of valor). semmi hír nem volt róla vagy ilyenek
5.
5.
wildláma
akkor sem übereli a CoH-ot :) =azt semmi sem übereli)
4.
4.
Crysisman
akkor az előző videó csak marketing volt? :(

pedig mekkora királyság lett volna egy olyan asztallal :D
3.
3.
scaryman
en arra tudok kovetkeztetni hogy ez az IRISZOOM engine a kepbol kifolyolag ugy fog mukodni hogy ha razoomolunk az egysegekre akkor normalisan lathatjuk oket es ugy is ianyithatjuk, es ugyan ugy forditva... de passzolom :D ez egy szimpla felvetes:D
1.
1.
MetalLord
most akkor mi volt az a surface-es vidi? am nemtom, én nem jöttem ettől lázba annyira.... bár még nincs is nagyon info róla szal lehet még érdekelni fog:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...