Késik a Final Fantasy XIV PlayStation 3-as verziója

  • Írta: fojesz
  • 2010. július 1.
  • Csúszás
Link másolása
A Final Fantasy XIV Online PlayStation 3-as verziójára jövő márciusig kell várni, míg a PC-s változat már szeptemberben elindul, sőt gyűjtői változat is kapható lesz belőle.
A Final Fantasy XIV Online PlayStation 3-as verziójára jövő márciusig kell várni, míg a PC-s változat már szeptemberben elindul, sőt gyűjtői változat is kapható lesz belőle.

Ugrás a galériához

A gyűjtői változat extrái között egy kulisszatitkokat leleplező DVD-t, egy Eorzea-térképet, egy koncepciós rajzokkal teli utazónaplót, valamint egy kulcstartót találhatunk. A standard kiadás árának másfélszereséért, tehát körülbelül 75 dollárért lesz kapható, ezenfelül havonta - nyilván mindkét verzió esetében - 13 dollárt kell leszurkolnunk a játékért.

A gyűjtőknek szánt kiadás tulajdonosai egy héttel korábban, szeptember 22-én vághatnak neki a kalandozásnak, míg a többi PC-s játékos szeptember 28-tól eredhet a nyomukba. A PS3-as változat megjelenését ismeretlen okokból jövő márciusig tolták el - reméljük, megéri türelemmel várni a konzolos játékra is!

4.
4.
keiji maeda
egyből a tört verzió érdekel mi? te is biztos örülnél neki ha évekig dolgoznál a munkádon és amikor kész van ingyen megszereznék !! csak picit érezd át a dolgot ! tudom hogy magyarországon nehéz megvenni az eredeti gameket mert szar a fizetés deh pl én ugy csinálom hogy tudom hogy mondjuk megjelenik egy játék decemberben amit meg akarok venni és akkor mindig félreteszek rá egy picit !
2.
2.
danez11
1.
1.
oppenheimer
remélem lesz tört verzió :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...