The Elder Scrolls V: Skyrim - a harcról bővebben

  • Írta: zoenn
  • 2011. január 25.
  • Hír
Link másolása
A Game Informernek nyilatkozott Todd Howard, a Bethesda direktora, aki szerint az előző játékok megoldásait össze sem lehet hasonlítani a Skyrimben tapasztalt ütközetekkel. A küzdelmek sokkalta érezhetőbbek és tapinthatóbbak lesznek a folytatásban.

Arról már korábban is volt szó, hogy immáron elérhető lesz a kétkezes harci rendszer, azaz mindkét mancsunkba más és más fegyvert foghatunk, ha úgy tetszik, lemondva ezzel a pajzs jól bevált védelméről. Ugyanígy a varázshasználók is két különböző spellt használhatnak jobb és bal kezükben, netán mindkettőben ugyanazt - ezzel hatványozva azok hatásfokát. De ugyanúgy kombinálhatjuk a távolsági és közelharci támadásokat, valamint a védekező illetve a támadó mágiát.

A kétkezes fegyvereket egy gyorsmenüből választhatjuk ki egyetlen gombnyomással, a gyakran használt eszközöket és varázslatokat elmenthetjük a "kedvenceink" közé. A Bethesda nagy figyelmet fordít a realisztikus közelharci csatákra, a mozgás is életszerűbb lesz a továbbfejlesztett Havok fizikai motor segítségével, valamint a kamera is rázkódni fog a hatásokra reagálva. Ügyelnünk kell a védekezés ütemére is, a blokkolásra mindig oda kell figyelnünk, de a pajzs nem csak erre jó, hanem eltolhatjuk és üthetjük is vele az ellenséget.

A harcok monumentálisnak ígérkeznek, minduntalan ott motoszkál a játékos agyában az a tudat, hogy "itt csak egy maradhat", és tényleg az életünkért küzdünk: ezen a polgárháború sújtotta vidéken az ellenség bárhol ott lehet. A fegyverek több paraméterét is vizsgálhatjuk, sok minden függ a mi és az ellenség harci kondíciójától, az aktuális feltételek mindig befolyásolják a harc következő lépését, netán a végső, kivégzési mozdulatokat.

A varázslatokat tehát kombinálhatjuk is, ám különböző gombnyomásokra módosíthatjuk azok tulajdonságait.

Sokkal több taktikai lehetőség, nem lesz két ugyanolyan küzdelem, kombináció és védekezés - ez a harc lényege a novemberben érkező Skyrimben.

19.
19.
HorvathD
És igen itt jön szóba,hogy most PC jobban jár a billentyűs rendszerben kiválóan használható Hotkey miatt.
Konzolon ez biztosan nagy fejtörést okoz.
Habár Bethesdás fiúk és lányok biztos kitalálnak valami okosat.
16.
16.
bernyi
Jól hangzik!
Remélem csak javítani fognak az Oblivionhoz képest, mert számomra a harcrendszer volt az egyik legnagyobb pozitívum az összes többi hasonló rpg-hez képest.
Valószínüleg éppen ezért nem igazán tudtam élvezni sem a Dragon Age-t, sem akármelyik jrpg-t.
15.
15.
hedzsooo
#14: Hehe, ott a pont ! Jot nevettem. XD ;)
13.
13.
hedzsooo
Szep es jo lesz, valoszinuleg erdekelni fog majd, a korabbi reszeivel ellentetben, koszonjuk az infokat rola ! ;-)

A Two Worlds 2 viszont mar van ahol megjelent TAVALY es elvileg itthon is MOST kellene jonnie PC-en, XboX360-on es PS3-on...GameKapocs is tud errol valami infot megosztani a nagyerdemuvel ? :-)

Paran igen halasak lennenk erte, ha picit ennek is utana jarnatok, ha van idotok majd ra...es ha mar idoszeru, aktualis persze szerintetek is ! ;-)
10.
10.
Extol
Várunk minden apróságot a gameról zoenn ne kímélj minket :D
9.
9.
a3a
#7: Hát azért az Oblivion és a Morrowind csapkodásai is jobbak mint egy átlagos rpg, ráadásul a modokkal pont ugyanazt lehet csinálni mint amit most reklámoznak(bár tény, hogy a fejlesztők ezt sokkal kiforrottabban tudják megvalósítani)
7.
7.
Mortis
Na, a Morrowind és az Oblivion csapkodásainál csak jobb lehet. Reméltem, hogy változtatnak a harcrendszeren, mert az volt az előző részek legsarkalatosabb pontja.
4.
4.
Joc1
basszus! megint azt hittem hogy videó jön :(
2.
2.
Tacskoexe
Csak a lövöldözéssel csináljanak valamit...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...