Nyár végén jelentik be a Grand Theft Auto V-öt?

  • Írta: fojesz
  • 2011. július 11.
  • Pletyka
Link másolása
Indítsuk szaftos pletykával hetet: az Official Xbox Magazine értesülései szerint a nyár végén jelenthetik be a Grand Theft Auto ötödik részét. A magazin nem közölte, hogy mire alapozza az értesüléseit, de az tény, hogy egyre több jel mutat arra, hogy a játék végre bemutatkozhat.

A legtöbben az idei E3-ra várták a Grand Theft Auto V bejelentését, de annyi baj legyen: jó lesz az a nyár végén is, mondjuk a GamesCom keretein belül. Az Official Xbox Magazine a pletykarovatában azt írja, hogy a várva-várt folytatást másfél hónapon belül bejelentik, ami azt jelentené, hogy a GTA V legkésőbb jövőre boltokba kerülhetne.

A Rockstar egyelőre nem erősítette meg a híreszteléseket, ahogy korábban sem szólt egy szót sem a játék kapcsán felvetődött pletykákról. Az szinte biztosra vehető, hogy a GTA V már készül, erre több domainregisztráció, színészválogatás is utalt, most már sokkal inkább az a kérdés, hogy mikor kerül a nyilvánosság elé a játék, mikor látunk belőle valamit, és persze mikor játszhatunk egyáltalán vele.

A feltételezések szerint egyébként a játék egy Los Angeleshez hasonló városban játszódik majd. Kíváncsian várjuk!

64.
64.
gta5
#57: Igen téged is már nem haragszok rád:).De az is lehet ,hogy 2 városban fog játszódni a Gta 5 ,Vice City és San Andreas ? Majd meglátjuk :).
63.
63.
XDannyL
#62: Én is erre gondoltam ;) A gengszterkedésből átcsaphatnánk egy kicsit a maffiozós életbe :P És Moszkvánál jobb helyszínt keresve se találhatunk x)
Nincs egy játék se ami a mai maffia témával foglalkozna (Esetleg a Yakuza... de hát az említésre se méltó. Sajnos). A GTA az amcsi gengszterek életét foglalja magába, a Mafia meg ugye az 1900-as években játszódik (nem mellesleg Amerikában) Egy XXI. szd-i, európai maffiozós játék nagyon bejönne :P
62.
62.
Skyer
Moszkvát a GTA-ba!!! :D Szerintem eléggé kiaknázatlan terület, lehetne vele kaszálni. Ladába ülve üldözni a rivális mafiát :D priceless
61.
61.
Vukk18
#60: AZ angyalok városában fog játszódni? akkor az nagyon jó akkor odatehetnék San Franciscót és Hollywoodot is
60.
60.
XDannyL
#57: Ha minden igaz akkor egy FBI-os életét fogjuk pörgetni, aki drogkereskedelembe bonyolódik Los Angeles-ben. -Ez persze egyenlőre pletyka, de a sztori az állítólag tényleg a filmipar fellegeiben, Los Angeles-ben játszódik.
59.
59.
Csoola
#57: San Andreas-> Los Santos=Los Angeles, San Fierro=San Fransisco, Las Venturas=Las Vegas
58.
58.
Vukk18
#57: én szerintem meg lehetnének benne vadászgépek kaszinók meg minden ami a SAN ANDREASBAN volt és a gta4ben meg hiányoltam nem de. igazam van vagy igazam van:)
57.
57.
Skyer
#41: Engem is bírsz? he-he-he :D
Amúgy Vice City az volt Miami, a San Andreas pedig Los Angeles és Las Vegas keveréke volt.
Remélem az új gta felveszi megint Miamit.
Egyébként azt is el tudnám képzelni, hogy elhagyják Amerikát, és esetleg Moszkva szerű városban játszódna.. Tuti bírnám:D
52.
52.
HipCross
#39: úgy értette, hogy Los Angeles az a San Andreasban volt... :D
51.
51.
AssaX
én mar várom !!!
Szerintem mind egy lesz e nagy előre lépes én a Gta sorozatokat a story miatt és a hangulat miatt szeretem ;-) .....
47.
47.
ZERO88
#40: Bocs ember de nem vagy ép!
46.
46.
NECROSMOKE
Ezt kiváncsian várom :)
43.
43.
gta5
#42: Igen Vukk nak igaza van ez a Gtáról szól nem a veszekedésről!Most mindenki Gtáról beszéljen! itt a Vice city 2011 képnek a linkje nézzétek meg érdekes : http://th02.deviantart.net/fs71/PRE/f/2011/081/b/4/b45808a2b72a8565e9f763aca4888f04-d3c7gqa.jpg
42.
42.
Vukk18
#40: ah ez szomorú hogy egymást kritizáljátok nem szép ez az oldal nem erröl szól hanem arról hogy minél több infót osszatok meg egymással játékokról
41.
41.
gta5
#40: Ezeket ,hogy ne haragudj ezt nekem írtad? Bakker mi a fenének kell már piszkálni jó kedvem van ,hogy nézik az oldalamat meg likeolják te meg elveszed az ember kedvét hát köszönöm ! Ja és nem vagyok egy bolond gyerek okos vagyok esküszöm jó tanuló vagyok most ki tudja jobban te vagy én? jó hogy én bakker! Már többi GK-s gyerekeket bírom csak téged nem !
40.
40.
dzsiádzsó
37.
37.
gta5
Aki akar velem Ps3-mon játszani gta 4-el vagy valami mással az vegyen fel Psn-re itt az ID: gerii_hun
Azért ilyen a nevem mert az öcsém az én profilomba regisztrált Psn-en mert azt hite hogy az övén van benne:) és már nem akartam ki törölni a sok trophy miatt a Gta 4 majd nem ki Platináztam valaki akar nekem segiteni Trophy szerzésben 10 Trophy van vissza a gta 4 ben ,a Tbogt-ben pedig 3 a Tladot ki fuloztam:)
35.
35.
gta5
#32: Helló Cuppak ,amúgy ha valaki akar kommentelni az oldalamon az tegye meg lehet azoknak is kommentelni akik nem regisztráltak be állitotam ,de légyszi regisztráljatok az oldalamra .üdv.
34.
34.
gta5
#33: Igen nekem is.Nekem a kedvenc karakterem : Niko Bellic,Tommy Vercetti,Roman Bellic,Jimmy Pegorino,Dimitri Raschalov,Mikhael Faustin,Sonny Forelli,Phil Collins,
Ezek a kedvenc Karaktereim kár hogy ezektől mind búcsúzunk ,de lehet hogy Tommy Vercetti benne lesz a gta 5-be meg Phil Collins is ,Niko lehet mert volt egy olyan kép hogy "Vice City 2011 Petrick Brown" egy felíratol ott volt Tommy ,Niko,Phil Cassidy,Ken Rosenberg,Fernando Martinez lehet hogy az lesz a Gta 5 ,de rajzolt kép volt na mindegy azért várom a gta 5.üdv.
33.
33.
SütiMester00
nekem nagyon fog hiányozni Nico Bellic :(
szerintem ő volt az eddigi legjobb GTA karakter. (akit irányíthattunk, az én személyes kedvencem Roman :D )
32.
32.
Cuppak
#30 +1
#31 Hello Bock ;)...
Várjuk szerettel a GTA5-t, nem vagyok nagy fan, de szeretem :).
31.
31.
gta5
#30: kösz a jó hozászolást mondjuk most nem haragszok senkire mert egyre többen nézik az oldalamat és "likeolják" ennek örülök na mindegy .üdv.
30.
30.
ZERO88
Azért jó nagy köcsögök vagytok hogy basztatjátok a srácot gratulálok! Tipikus ci*ány hozzáállás -.-"
29.
29.
MeTT1047
28.
28.
gta5
#26: Igen én csináltam 1 évig és még folytatom és köszönöm na haladjunk tovább! üdv.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...