CES 2012: Drágább lesz a PC-s Kinect

  • Írta: fojesz
  • 2012. január 11.
  • Megjelenés
Link másolása
A Microsoft a Consumer Electronics Show során közölt néhány fontosabb számot az Xbox-biznisz tavalyi teljesítménye kapcsán, továbbá végre elárulta, mikor jelenik meg a PC-hez igazított Kinect. Üröm az örömben, hogy a PC-s kamera jó 100 dollárral többe kerül majd, mint az xboxos.

Jól ment a Microsoftnak tavaly, ahogy az alábbi évösszegző videóból is kiderül. A Microsoft eddig világszerte 66 millió Xbox 360-on adott túl, ami azt jelenti, hogy a karácsonyi időszakban közel 10 millió konzol talált gazdára. Az Xbox Live jelenleg 40 millió felhasználót számol, vagyis a szolgáltatás kihasználtsága az eladott konzolokhoz képest 60 százalékos.

A Kinect eladásai némileg lassultak, a bombasztikus nyitás után a kamera nem tudott duplázni tavaly, így "mindössze" 18 millió darabot adtak el belőle összesen - idézőjelben természetesen, mert azért ez nagyon jó eredmény így is. Ráadásul a Microsoft gőzerővel koncentrál a PC-s Kinect rajtjára: mint korábban írtuk, Redmondban a Windowshoz igazították a mozgásérzékelős kamerát, az új változat pedig kizárólag az asztali számítógépekkel tud majd együttműködni, mégpedig azért, mert többet tud, mint az xboxos kiadás. Újdonság például a Near üzemmód, ami lehetővé teszi, hogy a korábban ajánlott 2-3 méteres távolság helyett 50 centire bűvészkedjünk a Kinecttől.

A Microsoft bejelentette, hogy a PC-s Kinect február 1-jén landol a boltok polcain. A kereskedelmi célokra kiadott SDK-val lehetővé válik, hogy a játékfejlesztők is alkalmazzák a mozgásérzékelős kamerát számítógépeken (úgy tudni, a Microsoft Flight biztosan támogatja majd a kütyüt), de ahogy az ismert, a vállalat inkább más területeken látja életképesnek a Kinect PC-s alkalmazását: a nagyvállalatok közül például a Boeing és a Toyota is felhasználná a kamerát, és a lista állítólag még hosszú. 

Ahogy az alábbi kép mutatja a windowsos Kinect saját dobozt kapott, ez nem véletlen: mint mondtuk, ez a verzió nem használható Xboxhoz, sőt a megjelenés után hivatalos úton az xboxos kamerákat sem használhatjuk majd a PC-hez. (Az alkalmazásokat ez a korlátozás nem érinti.)

Mindebben végül az a rossz, hogy a PC-s Kinect sokkal drágább lesz: míg az Xbox 360-as verzió 150 dollárba fájt, addig a windowsosért 250 dollárt fognak elkérni. A Microsoft szerint az árkülönbség annak tudható be, hogy az xboxos Kinecthez a felhasználók játékokat vesznek és előfizetnek a Live-ra, így azt megéri olcsóbban, áron alul adni, a PC-s verziónál viszont - az említett, eltérő alkalmazási területek miatt - ez nem áll fent.

22.
22.
LtGlove
Valószínű, ha én lennék a Microsoft, én is ezt tenném, már csak azért is, mert minden termék mögött van egy üzleti terv, ami el kell tartsa a terméken dolgozókat.
21.
21.
radeon5
Ja es csak nekunk ilyen 'draga' egy ilyen cucc, csak kicsit nyugatabbra boven megveheto (eletszinvonal nyilvan), mint mondjuk itthon egy 10-15e Ft-os 'gepbovites', ennyit jelent.
Eleg arulkodo, hogy mar 18 milliot adtak el belole...wazze
20.
20.
radeon5
Csak hogy letisztazzunk par dolgot:
Kinect Xbox 360:
- fejleszteni ra: "lepj kapcsolatba az MS-sel"...azaz k*rva draga a licensz, az ara nem igazan publikus, de PS3 eseteben ez 2000$ koruli, ugyhogy itt sem lehet kevesebb...
- 150$ a hardver ara
- 2-3 meterrol muxik jol

Kinect for Windows:
- fejleszteni ra: INGYENES (SDK letolt, es mehet C++ vagy C#, Win7 es Visual Studio alatt persze)
- 250$-ba faj, valszeg ebben benne van az ingyenes fejlesztes, es hogy PC-re nem annyian 'vesznek' jatekokat mint konzolra
- 250$
- 'near mode' ujdonsag, azaz kb. fel meterrol is jol mukodik (ez logikus lepes PC eseten, konzollal szemben)
- nemileg csokkentett funkcionalitas (ha jol tudom csak 2 embert tud megbizhatoan kovetni, es talan kevesebb pontbol rakja ossze az emberi skeletont)

Egyebkent mind2 fajta csatlakoztathato PC-re (akar tobb is).
Fontos meg megemliteni, hogy azert nem csak 'egy szar kamera oszkesz' a HW..nev szerint:
- normal CMOS kamera
- Depth (melysegerzekelo) kamera
- infra fenyforras, ami a melysegi kameraval egyuttmukodik, azaz infrafenybol egy racsot zudit rad, amibol a depth cam (pontok tavolsagabol) ki tudja szamolni hogy milyen messze is vagy(tok) a kameratol
- 4 mikrofon
- na es persze a firmware ami meg is csinalja a dolgokat.. :)
19.
19.
Quent1n
Ennyi pénzért 0 felhozatallal csak irányításra a kutyának se fog kelleni csak a fanoknak. És még ha lenne is hozzá játék Dance Central monitoron vagy mi? :D Szerintem aki erre vágyik az vegye meg box mellé vagy boxal együtt. Persze fejkövetése stb jo lehet de arra egy sima kamera is jo lenne jo szoftverrel alapszinten :)

60k lenne mostani árfolyamon dollárral számolva egy PC-s kinect, kinect + box kombo meg 85...

Valahogy nem érzem a dolog létjogosultságát ilyen áron meg pláne nem de biztos lesznek sokan akik ennyiért is harapnak rá. :)
18.
18.
hedzsooo
Ezt a vidit itt a cikkben nem taliztam a legjobbnak..., esetleg ez nem lenne ideillobb?

Igaz, ez meg egy hackel-t, XboX360-al probalkozas:
http://www.youtube.com/watch?v=Bq7mdl0yAy0

ez is szep probalkozas: http://www.youtube.com/watch?v=8CTJL5lUjHg

+ http://www.youtube.com/watch?v=Z83wzJwrBK0

valamint: http://www.youtube.com/watch?v=T01jZNla9jY

Hivatalosnak meg:

http://www.youtube.com/watch?v=y6-IAf5ocdM
17.
17.
hedzsooo
Picit sokallom az arat, elorendelni biztosan nem fogom. Viszont ha mar nehany jobb jatek is tamogatni fogja ertelmesen, akkor mar lehet majd rola szo esetleg... :)
16.
16.
hedzsooo
#15: Az elso komolyabb jatek PC-n kinect tamogatassal esetleg lehet a Mass Effect 3, de ez csak egy megerzes, tipp. Egyenlore kinect vezerles PC-n a Mass Effect 3-ban nem lesz hivatalosan.
15.
15.
hedzsooo
#12: Jatekok szempontjabol PC-n igazandibol majd csak uj jatekoknal lesz erdekes, miutan a kinect is mar kaphato lesz PC-re, szerintem.
14.
14.
Cooper911
"az xboxos Kinecthez a felhasználók játékokat vesznek és előfizetnek a Live-ra, így azt megéri olcsóbban, áron alul adni, a PC-s verziónál viszont ez nem áll fent."

"a Microsoft Flight biztosan támogatja majd a kütyüt"

Szóval a Microsoft fligth ingyenes lesz és nem lesz havidijja? Szép hogy még ideologiát is gyártottak a lehúzáshoz. De mindek kinect a Microsoft Fligthoz? Ott a TrackIR vagy a FreeTrack.
12.
12.
ribizly
Én nem tudom Ti hogy vagytok vele, de tisztán játékos szempontból teljes mértékben érdektelen számomra a PC-s Kinect. Ami a fejlesztőket illeti, nekik meg tejesen mindegy, hiszen úgyis meg kell venni legalább egy darabot. Aki meg passzióból vagy kutatás miatt magának akar... az meg így járt... :(
10.
10.
Stranger
#6: Ez így van. Csináltak még egy előnyt a "Miért éri meg jobban a konzolunk." listára. Marketing bullsh1t.
7.
7.
daenath
Szanalmas az M$ "az árkülönbség annak tudható be, hogy az xboxos Kinecthez a felhasználók játékokat vesznek és előfizetnek a Live-ra" Szoval ugy huzzak le az embereket "kell kinect vegyel boxot, vagy fizes 100 rupival tobbet mert nem fizetsz elo a live-re", amugy meg a tokomnek se kell Kinect PC-re, minek? Meg boxon se igazan van hozza jatek felhozatal nemhogy Pc-re, szerintem nem is lesz jo ideig, mar ha egyaltalan lesz.
5.
5.
mephi
Lesz ez még olcsóbb is, illetve készít másik cég is majd ilyen kütyüt, szóval meg lesz ez az ár versenyeztetve. Nekünk játékosoknak meg totál megéri várni, mert még odébb van a játékok megjelenése.
4.
4.
felegyi
Tuti bukta, legalábbis az elején... 20k plusz! De ha úgy lessük hogy Euro-ba számítják át itthon akkor 31k... ki fog ilyet venni :) ? Ahhoz irgalmatlan tartalmak kellenek hogy éltessék a rendszert, amit valljunk be nem hiszem hogy megkapunk...
2.
2.
alexcargooo
ha meg fogja érni akk nem vaj:D
1.
1.
Grabowsky30+
fúúúúúj, de gusztustalan 100dollárral drágábban adnak valamit ami ugyanaz????? Ms-ék a kutyát futtába 2forintért.............
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...