Akár 40 órás lehet a Mass Effect 3 single-je

  • Írta: zoenn
  • 2012. február 28.
  • Hír
Link másolása
Az első tesztek azt állítják, hogy nem lesz rövid móka a Mass Effect 3, elvégre a BioWare RPG-shootere 40 órányi szórakozással kecsegtet, persze csak akkor, ha minden mellékküldetést teljesítünk. Lenne olyan rajongó, aki csak a főszálra akar koncentrálni?

A német GameStar tesztje állítja, hogy a Mass Effect 3 kampányának főküldetése 15-20 órányi kalanddal szolgál, de a játékidő jócskán feltornászható 40 órára is, ha minden mellékküldetést aprólékosan ki akarunk végezni. Ilyen szempontból pedig szavatos munkát végzett a kanadai stúdió.

A magazin megjegyezte még, hogy a játékban összesen 90 percnyi átvezető jelenet található és nem kevesebb, mint százféle különböző vonzata lehet az előző részből átvitt mentéseinknek. Választhatunk a játék elején, hogy milyen stílusban szeretnénk játszani. Az RPG-stílus nagyban hasonlít az első Mass Effect játékmenetére, de választhatjuk az Action és a Story módokat - előbbi az akció kedvelőinek lesz jó, az utóbbi azoknak, akik a történet miatt töltik be a játékot. A testreszabási lehetőségeink javultak, ugyanakkor kritizálták a balanszt és a pályatervezést, illetve a tesztverzióban visszatértek a demót is sújtó mosott textúrák. Reméljük, a végleges verzióban ennek már nyoma sem lesz.

Várjátok meg a végleges ítélettel a Gamekapocs tesztjét is! A Mass Effect 3 március 9-én jelenik meg PC-re, Xbox 360-ra és PS3-ra.

62.
62.
Bins
Nemtudom mennyit mondtak anno a ME2-re de gyanítom ennél kevesebbet, teszem azt 30 órát, nekem abba is sikerült első körben 59-et belerakni:D Szóval ha ezt veszem alapul kb 4-5 napig a gép előtt fogok ülni.XD
61.
61.
donkutyafasz
#60: Azért BSG közelébe se ér a Star Treknek.
60.
60.
Giggsy
#59: Jó. Azt hiszem innentől fogva nincs is miről beszélnünk. Sci-fi rajongó száját ilyen el nem hagyná soha az életben. Mondjuk azok után, hogy mennyi hülyeséget hordtál (hazudtál) eddig össze, nem is értem, hogy miért csodálkozom.
59.
59.
donkutyafasz
#58: De hát a BSG valóban hulladék egy sorozat.
58.
58.
Giggsy
#55: Xenoblade és Dark Souls??? Ez komoly, hogy két konzolos játékot hozol ki győztesnek egy olyan kategóriában amiben mindig a PC volt az erősebb? Ráadásul japán RPG-k, amit nagyon sok embernek nem vesz be a gyomra. Ettől függetlenül csak jókat hallottam róluk, de nem ismerek keményvonalas RPG rajongót aki játszott volna velük.

Megint mondom, TANULJ MEG ANGOLUL OLVASNI!!! Azok nem DLC-k, hanem kiegészítők, amikhez jár egy DLC (mindegyikhez UGYANAZ) és ráadásul nem is sztorit érintő, hanem csak egy plusz fegyver. Aki ennyit képtelen felfogni, az bajosan hiszem, hogy képes lenne elolvasni a kiszivárgott scriptet, lévén, hogy én pl sehol nem találtam meg magyarul (nem ástam bele magam komolyabban a témába, mivel játék közben akarom megismerni a történetet)

Amúgy: http://www.gamekapocs.hu/hir/26478/nem_a_vegleges_mass_effect_3_sztori_kerult_ki
Ennyit erről. Félkész script, ami alakulóban volt mikor kiszivárgott. De azért gratulálok a jól informáltságodhoz.

És milyen információ sugallja, hogy szar lesz? Csak úgy kérdem.

És képzeld olvastam elég sok sci-fi-t Asimov-tól kezdve Alan Dean Foster-ig minden félét és továbbra is tartom, hogy a Mass Effect sztorija erős. Ismert elemekből építkezik, de jól van felépítve. A mai világban nem nagyon fogsz olyan filmet/könyvet/játékot találni, ami teljesen eredeti ötleten alapszik és teljesen mentes minden klisétől. Ha az általad felvázolt elvárások lennének a fontosak, akkor pl a BSG egy nagy hulladéknak számítana (holott minden idők talán legjobb sci-fi sorozata)...
57.
57.
vwxyz
#56: http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=bG2mdZ23eP8&gl=HU

ITT A BÉKE PIPA, ÉS EZ UTÁN SENKI NE MERJE AZT MONDANI, HOGY SZAR JÁTÉK LESZ! ;)

(Videó a béke pipa, elég komoly ME3 Trailer)
56.
56.
vwxyz
#55: Giggsy asszem írta vmelyik hozzászólásában, hogy ez a 870 dollár csak akkor érvényes, ha megveszel minden kiegészítőt, kezdve a billentyűzeten át, a fejhallgatón keresztül, a hülye bábukig bezárólag, és akkor 870, amúgy csak 90 dolcsi a sok dlc-vel együtt. Persze ez rablás magyar viszonylatban, mivel mi csoró ország vagyunk, ez a hülye amcsiknak meg se kottyan!!! :S
(De kit érdekel, a DLC-ket inkább letöltöttem, elég volt nekem megvenni az előző részeket, és most félre tenni a ME3-ra is, nem hogy még dlc-kre költsek, nem vagyok én milliomos... :P)
És ne balhézzatok, játszon mindenki azzal amivel szeret, ennyi :)
55.
55.
donkutyafasz
#53: Hogyha RPG akkor már Xenoblade vagy Dark Souls, mindkettő jobb mint a Skyrim. A 870 dollárral pedig nem tévedtem, nem tudom miről beszélsz, ennyit kell fizetned ha az összes létező DLC-t meg akarod venni. A kiszivárgott script nem félkész, hanem final. És onnan tudom hogy szar lesz mert minden információ azt súgja. A Mass Effect sztorija pedig egyáltalán nem eredeti, tudhatnád ha olvasnál néhány sci-fit.
54.
54.
vwxyz
Francba, harmadjára viszem végig az 1-et és megint nem sikerült Ashley-vel románcozni a vége küldetés előtt, (nem kellett volna még az elején renegát választ adnom neki, deh pedig az illett a szövegkörnyezetbe, ez deh igazságtalan...) :D
Nah mind1, még sok idő míg lefordítják a fan arcok a ME3-at, addig tovább haladok így, és lejátszom 3x-ra a ME2-tőt, és most megbüntetem magam, emiatt senkivel nem fogok románcozni a ME2-ben :P:D És majd amikor 4x-re pörgetem ki a ME1 és ME2-tőt majd akkor már kurvára összejövök Ashly-vel, hogy a ME3-ban minden király legyen :)))
Komolyan, ez a játék isten király, hogy lehet ilyet kitalálni?????
53.
53.
Giggsy
#49: Hop-hop! A 870 dolláros állítással mivan? Egy "bocs tévedtem" minimális lett volna főleg azok után, hogy milyen fennhangon állítottad...

Ezek az eredetibb sztorijú játékok? Nem mondom, hogy nem összetettek, de pl a Deus Ex mennyiben eredetibb, mint a Mass Effect? Vagy a Metal Gear? A visszavonult katonát reaktiválják, hogy verje le a volt egységének katonáit és gonosz ikertestvérét, akik elfoglaltak egy alaszkai kutatóbázist, de aztán kiderül, hogy sokkal többről van szó... Látod, bármit le lehet egyszerűsíteni. Imádom a Metal Gear-t, de alapsztoriban nem erősebb mint a Mass Effect. Na és a Silent Hill? Apa az eltűnt lányát keresi egy zombikkal és szörnyekkel teli szellemvárosban, aminek a vége, hogy a démoni világ hatalomátvételét kell meghiúsítania. Jól kitalált, de szintén ismert elemekből építkező sztori. Half-Life? Titkos labor utat nyit egy másik univerzumba, ahonnan szörnyek jönnek át. Folytassam? Ezek mind nagyon-nagyon jó játékok, de semmivel nem összetettebbek, vagy eredetibbek, mint a Mass Effect. Klisék ha tetszik, ha nem, azokban is vannak, mert klisék nélkül már lehetetlen felépíteni egy sztorit (kvázi minden fordulatot amit lehet kitaláltak, felhasználtak már valahol)

Ja igen. És ez tetszik a legjobban: csak a 3-ról gondolod, hogy szar lesz... WTF??? Lófaszt nem lehet még tudni a játékról (igen van az a kikerült és már említett FÉLKÉSZ script) de TE már előre tudod, hogy szar lesz... Pfff.

Ha a Skyrim-re azt mondod, hogy nem egy olyan nagy szám, akkor igazán nem is tudom, hogy miről beszélünk. Az az open world RPG csúcsa, amiben bármit megtehetsz, bárkivé válhatsz. Nagyjából az Elder Scrolls széria (és azon belül a Skyrim) testesíti meg mindazt amit a keményvonalas RPG fanok keresnek egy játékban. Magyarán neked nem tetszik sem az erőteljesen sztorivezérelt RPG (Dragon Age, Mass Effect) sem a teljesen nyitott világú (Skyrim), akkor mégis miről beszélünk?

#52: egyrészt én hoztam példákat, te nem. Én alátámasztottam az állításaimat ami vagy tetszik neked vagy nem, viszont ellenpéldákat nem tudtál hozni.

És ami azt illeti, azt azért nem lehet elvárni, hogy minden apró lófütty cselekedünk meghatározóan más irányba terelje a sztorit. Nyilván a harmadik részben fognak igazán lecsapódni a döntéseink (ami jelentősebb volt). Nem sorolom fel őket ismét. Az első és második rész között igazából nem volt olyan összefüggés, ami komoly kihatással kellett volna legyen az aktuális küldetésre, ellenben mindkettőben voltak olyasmik, amik (borítékolhatónak tűnve) komoly ráhatással lesznek a harmadik rész eseményeire.

Ami a folyamatosan előcitált kiszivárgott script-et illeti, tele van vele a tököm. Egyrészt semmit nem erősítettek, vagy cáfoltak meg az abban foglaltak közül, másrészt minek előre picsogni valami miatt, ami kábé pletykaszinten mozog? (pláne, hogy egy részük oltári baromságnak tűnik, pl hogy a túróba jutna át az Omega4 relén a Cerberus az IFF nélkül? Meg minek, ha egyszer már szövetséget kötöttek a Reaper-ökkel és úgy is megkaphatják amit akarnak?)

A ToR-t illetően nem hibás érvelés, hogy a WoW is így kezdte, mert épp azt mutatja be, hogy még minden idők legjobb MMORPG-je sem volt tökéletes az induláskor. Azért az MMORPG-knek közismerten kell egy kis kifutási idő, hogy minden flottul működjön bennük és a ToR még bőven azon az időn belül van. Jelzem én még nem játszottam vele, de aki kipróbálta, attól általánosságban azt hallom, hogy a sztori jó, a játék élvezetes, de vannak dolgok, amik lerontják az élményt. Még nem WoW gyilkos, na de ne egy bejáratott brand-hez hasonlítsunk egy újoncot. Nem is az volt a cél, hogy egy hónap alatt elszívjanak mindenkit a WoW-tól...
52.
52.
Veldspar
#48: "Az neked is áll, hogy mutass olyan játékokat, ahol nagyobb befolyással vannak a döntéseid"

A-a! Te állítottál először valamit, rajtad a bizonyítás terhe! :)

Rövidre fogva nem sok ilyen játék van, ahol a sokadik rész emlékszik arra, hogy kivel voltál goromba a történet elején. A bajom az, hogy ennyiben kimerül a dolog. Példa:

"a Tanács veszni hagyása igen negatívan befolyásolja a galaxis többi lakójának véleményét az emberekkel kapcsolatban"

Igen, de ez csak pár mellékszereplő elvétett megjegyzéseiben nyilvánul meg. És az ég világon semmi másban. Nem lesz kimaradt küldi, boltban drágább fegyó, alternatív útvonal egy küldöben. Van helyette itt-ott pár extra NPC, akivel eldumálhatsz a régi szép időkről. Ez nem "nagy befolyás".

Sajnos.

Itt egy ötlet, mi lett volna, ha az SR2 legénységének egy részét az első befejezéséhez kötik? Pl. Jack és Thane csak renegát, Samara és Grunt csak paragon befejezés esetén elérhető? Hé, mi lenne, ha Horizon-on még a támadás előtt beszélhetnél a régi haverral, mert az első rész végén veszni hagytad a drenyát?

És a legnagyobb gáz az lenne az ME3-ban, ha az eddigi döntéseinket is deus ex machina módra nulláznák. Mondjuk megölt rachni királynő esetén jön egy klón, az elpukkant Collector bázis esetén TIM bácsi "mégiscsakvalhogy" szerez cuccost az Omega 4-es relén túlról... tudod, a kiszivárgott script pont ilyeneket vetített előre...

ToR-off: kritikát nem fogalmaztam meg, csak jeleztem, hogy a "bezzeg a wow is hasonlóan kezdte '04-ben" hibás érvelés. És nem is a köhögve indulásról beszélek...
51.
51.
donkutyafasz
#50: A pontosság kedvéért, csak 3-ról gondolom hogy szar lesz, a 2 elment az 1 pedig nagyon jó volt. A Skyrim nem olyan nagy szám, kellett volna egy kis több időt szánni tesztelésre és akkor sokkal jobb lenne lenne. Egyébként a mai játékosgenerációnak elég alacsony igényei vannak, szóval hogy mennyien élvezték nem igazán bizonyít semmit se, az MW3-at is sokan élvezték mégis egy szörnyű játék.
50.
50.
Sierra86
#46 Látom szép nagy vita kerekedett itt... Ahogy Gippsy is írta, itt nem a vélemény kinyilvánítással van gond, hanem annak stílusával. Szarnak nevezni egy olyan játéksorozatot, ami képes volt több millió játékos igényeinek megfelelni, direkt szemétkedés. Azért mert neked nem tetszik, még nem kéne mások kedvét is lerombolni, nem? Ha nem költesz rá, az a Te dolgod. Nem vagyunk egyformák. Hogy mennyire lesz jó játék a Mass Effect 3, még nem tudni, de azt előre sejteni lehet, hogy hozni fogja azt a szintet, amit az elődei - az eddig látottak alapján.

Ha már döntésekről beszélünk: Kaiden/Ashley mégsem olyan rossz példa. Csakis egyikük lehet a csapatod tagja a 3-ban, mindegyikük teljesen különböző karakter más sztorivonallal. Anderson/Udina tanácstagsága szintén másfelé fogja terelni a sztorivonalat. Vagy például a Krogan és Salarian közti viszálykodás a génfaló kísérlettel, megint csak eltereli a sztorit stb, stb. Itt legalább lehet választani, még ha nem is annyira látványos az eltérés a két útvonal között.

De például itt van a Skyrim, amit nem kéne ugyan összehasonlítanom egy akció RPG-vel, de a Skyrim-ben például hol tudsz alakítani a sztorin? Sehol. Nyitott a világa, de a sztori teljesen lineáris, ennek ellenére nagyon jó játék. Szóval mindegyiknek megvannak a maguk negatívumai. Én össze teszem a két kezemet, hogy megvalósították a Mass Effect-et, mert pont ez az a játékstílus és világ, ami megfog.
49.
49.
donkutyafasz
#48: Nem tudom miért gondolod hogy összetett a Mass Effect sztorija, hiszen elég egyszerű és klisékkel teli, igaz vannak érdekes mellékszállak, de azok nincsenek hatással a főszálra. Íme néhány példa összetettebb és eredetibb sztorijú játékokra, ami csak így kapásból eszembe jut: Bastion, HL széria, Bioshock, Deus Ex, Silent Hill, MGS, de még biztos rengeteg másik példa is van. Ez a videó elég jól példázza hogy az írás minősége fanfiction szintjén áll: http://youtu.be/FB-Z_3QA7x4
48.
48.
Giggsy
#46: Nem a vélemény a baj, hanem a stílus ahogy kinyilvánítod és ahogy másokat pocskondiázol néhol.

Amúgy angolul olvasni tudol-e? Merthogy szerintem rohadtul nem. Az feltűnt, hogy a 870 Dollárból kerek 90 Dollár a tényleges játék és maradék 780 az merchandise? Liara bábu, Mass Effect billentyűzet, fejhallgató stb. Ezekhez valóban kapsz DLC-t ajándékba, de egy, vagy két kivétellel (ahol szintén nem a sztorihoz kapsz pluszt) mindhez a Collector Assault Rifle-t, ami meg aztán kurvára nem befolyásol semmit. Szóval ezzel igen rondán beégtél...

És nagymester kérlek mutass a Mass Effect-nél összetettebb sztorijú játékot, mondjuk az elmúlt tíz évből. (Jelzem, hogy annyira leegyszerűsíteni mindennek le lehet a történetét, mint amennyire te tetted a Mass Effect leírásával)

Amúgy arról a pár hónapja kikerült scriptről beszélsz, amiről már többször is cáfolták, hogy a komplett végleges verzió? Hát gratulálok. A befejezések számát illetően meg csak annyit, hogy egy három részen keresztül átívelő sztorit elég nagy munka úgy elkészíteni, hogy minden szál összeérjen szépen. A három befejezés miért nem elég? (jelzem ahol 8-10 féle befejezés van, ott alig-alig szoktak különbségek lenni a lehetőségek között és nem nagyjából 90 órányi játékidő előzi meg őket...)

Szóval fröcsögsz, gyűlölködsz, fals információkkal dobálózól, feszültséget szítasz, személyeskedsz és ezek után még csodálkozol, hogy miért hajítanálak ki mint macskát szarni? Még egyetlen kulturált, emberi hangnemben megfogalmazott hozzászólást nem olvastam itt tőled.

#47: Az neked is áll, hogy mutass olyan játékokat, ahol nagyobb befolyással vannak a döntéseid, mint a Mass Effect-ben. Amúgy nem csak Kaidan/Ashley/Wrex, hanem mondjuk úgy a teljes második rész brigádja, amiből Joker kivételével mindenki meghalhat. Aztán ott vannak az olyan döntések is, amikről még nem tudjuk, hogy lesznek-e kihatással, de jó eséllyel igen: a gethek átprogramozása, a kvári-geth viszály szítása vagy csitítása, a rachni királynő, az emberi tanácsnok személye, a begyűjtő bázis átadása a Cerberus-nak, stb. Aztán az is erősen észrevehető volt már a második rész során is, hogy a Tanács veszni hagyása igen negatívan befolyásolja a galaxis többi lakójának véleményét az emberekkel kapcsolatban. Nyilván a harmadik részben nehezebb lesz összegyűjteni a galaxis erőit, ha feláldoztuk a Tanácsot az első végén.

Ami a ToR-ot illeti a világon nem volt még olyan MMORPG ami már a megjelenéskor flottul működött. Ha majd egy év múlva is ilyen lesz a helyzet, akkor jogos lesz a kritika, addig semmi más csak kárörvendés.
47.
47.
Veldspar
#44: "Mutass csak egyetlen olyan játékot, ahol a Mass Effect-nél komolyabb hatásai vannak a döntéseidnek!"

Zárójelben felsoroltál pár ellenpéldát. Kicsit jobban belegondolva pár rendes példát is mondhatnál, mert olyanból nem sok van, kb. Kaidan/Ashley/Wrex és kész.

"kezdetben a WoW sem volt jobb..."

Ez már offtopic, de a ToR-nak nem a 2004-es, hanem a 2012-es WoW-val kell megmérköznie a "Legjobb Everquest leszármazott" díjáért. Ahhoz pedig még van mit gyúrnia.
46.
46.
donkutyafasz
#44: Itt hagynám ezt
http://www.destructoid.com/it-will-cost-you-around-870-to-get-mass-effect-3-s-dlc-222045.phtml

Egyébként meg elolvastam a scriptet, szóval csak 3 befejezés lesz (elég kevés ennyi döntéshez viszonyítva, nem?), a rachni királynővel harcolnod kell, ha megölted az egyben akkor a klónjával.

Abban egyetértek hogy az ME világa egy nagyon részletesen kidolgozott és érdekes hely, de ez nem változtat azon hogy a fő történet még így is egy Transformers szintjén van (reapers are comin, help us shepard,we fight or die etc.) A deus ex machina megoldás a Reaperek legyőzésére pedig nemigazán bravúros dramaturgiára utal. De hát mindenkinek jogában áll hülyének lenni, én valószínűleg akkor veszem meg a játékot ha már csökkentik az árát talán fél/egy év múlva.

Annak meg örülök hogy nem járok az általad moderált helyre ahol bannolnak mert véleményem van. Ha nem tetszik amit gondolok akkor ne reagálj rá, és hagyd kimenni a füleden.
45.
45.
adamsfamily
#43: A dragon age origins-re sok mindent lehetett mondani csak azt nem,hogy szar volt,mert tényleg ízig vérig rpg volt akár csak a mass effect első része.A mass effect 2-ben viszont már nagyon sok rpg elem hiányzott(inventory,stb) és az,hogy semmi hatása nincs a döntéseknek az pedig faszság,mert ezektől függ,hogy életben marad-e a csapatod és a 3. rész végkimenetelére is befolyással lesz.Na meg az első rész döntései is befolyásolták a 2. részt.A dragon age 2 pedig egy trágya volt.
Mellesleg te honnan tudod,hogy milyen lesz?Már játszottál a teljes játékkal ami 6.-án jelenik meg Amerikában és 9.-én Európában?Mert ha csak a demoval játszottál az nem ad valós képet a játékról mert az amit kiadtak demo címen az ugyanaz a beta demo volt amit az e3-on is láthattunk bő fél évvel ezelőtt.
44.
44.
Giggsy
#43: Hát bazmeg te teljesen hülye vagy. Tisztában vagy vele, hogy 870 Dollár az mi pénz? Cirka 190 ezer Forint! Ha mindhárom játékból a gyűjtői változatot veszed meg és letöltesz minden DLC-t akkor sem fizetsz ennyit összesen...

És lapos sztori? Bugyuta játékmenet? Mégis hol a francban élsz te? Mutass már még egy olyan játékot az Elder Scrolls-on, vagy D&D-ra épülő játékokon kívül amelynek olyan jól kidolgozott világa van, mint a Mass Effect-nek! Olyan jól összetett története és olyen jó dramaturgiája! Mutass még egy játékot ahol ilyen sok ennyire jól kidolgozott karakter van! Mutass csak egyetlen olyan játékot, ahol a Mass Effect-nél komolyabb hatásai vannak a döntéseidnek! (Való igaz, az nincs kihatással a sztorira, hogy az első két epizód alatt elvesztesz egy csapattársat, vagy kilencet, hogy a második végén meghal-e a főszereplő, hogy átállítod-e a getheket, megmented-e a rachni királynőt, vagy sem és még sorolhatnám. Ezek valóban nullák :/ Hát teljesen hülye vagy?) A szerepjáték elemek valóban minimálisak, hogy ha csak a tápolást, varázsitalok főzicskélését, meg az inventory-val való bűvészkedést vesszük annak. Amúgy egy akció-RPG-ről beszélünk, nem egy keményvonalas tábláshoz hű játékról, mint amilyen a Baldur's Gate volt, így nem is várható el az ilyesmi.

A Dragon Age az elmúlt évek egyik legsikeresebb szerepjátéka, gyakorlatilag ha a klasszikus stílusú RPG-ket vesszük, akkor az elmúlt öt évben kábé a Skyrim volt az egyetlen, ami a DA-hez hasonló sikert tudott produkálni. A második rész nem sikerült túl jó, de az első fantasztikus volt.

A ToR-ral kapcsolatban is érdekes a véleményed, mert én pl mindenkitől azt hallom, hogy ha felszámolják a bugrengeteget, akkor egy kifejezetten jó játék lesz, sok és szórakoztató tartalommal (kezdetben a WoW sem volt jobb...).

A ME3-ról meg úgy alkotsz véleményt, hogy még csak nem is láttad! A demó az semmi. Annak nem célja, hogy a játék lényegét bemutassa, hisz az lehetetlen durva spoilerek nélkül.

A neved alapján meg igenis meg lehet ítélni, mert aki ilyen nicknevet választ annak egyértelműen az egyetlen célja mások idegeinek fölkúrása. Erre ráteszel a folyamatos undorító másokat pocskondiázó stílusoddal és azzal, hogy gyakorlatilag nulla magyarázattal szólsz le mindent (itt is: Sajnálom azokat akik erre a fosra kidobják a pénzüket) Én pl az általam moderált oldalról a hozzád hasonlókat szemrebbenés nélkül hajítom ki egyetlen warn után.
43.
43.
donkutyafasz
#42: Én sose trollkodok csak hangoztatom a véleményem. A történet tipikus hollywoodi film szintjén van, a játékmenet bugyuta és unalmas, a szerepjáték elemek minimálisak, a döntéseidnek meg semmi hatása a játékra. A Bioware már a Dragon Age-el elásta magát sok játékos szívében, a szintén szörnyű ToR és az ME3 csak újabb szög a koporsóban. Nem beszélve a rengeteg kivágott tartalomról ami csak DLC-ben lesz elérhető (a teljes tartalomhoz kb 870 dollárt kell fizetni összesen), nem csodálom hogy rengeteg fejlesztő kilépett a cégtől. Aki meg csak a nevemről itél meg engem,próbálja meg kifejteni miért is lesz szerinte olyan jó az ME3, nem is vagyok ideges!
42.
42.
Giggsy
#39: Ezt a donkutyafaszt nem lehetne már kitiltani? Csak szemétkedni jár mindenhova :(
41.
41.
Sierra86
#40: A nick nevéből ítélve, nem hiszem, hogy képes lenne valami érdemi hozzászólást megfogalmazni. xD
40.
40.
manderel
#38: Ezt fejtsd ki légyszives. Indokolj!!! :D
39.
39.
randall13
#38: ... :D Aki pedig kidobja rá a pénzét, az sajnál téged hogy nem tetted meg :) De azért a trollkodás kezdeményezéséért jár a +1 pont.
38.
38.
donkutyafasz
Sajnálom azokat akik erre a fosra kidobják a pénzüket
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...