Baldur's Gate 3-at szeretne a BeamDog

  • Írta: InGen
  • 2012. március 20.
  • Hír
Link másolása
Örülhetnek a rajongók, mert az egykori BioWare-tagok által alapított BeamDog nem csak az első két rész feltupírozott változatát szeretné megjelentetni; hosszú távú terveik között szerepel a Baldur's Gate 3 elkészítése is, amihez a rajongóktól akarnak majd pénzt kérni.

Az ex-BioWare-esek által alapított BeamDog jelenleg a Baldur's Gate első és második részének feljavított kiadásain dolgozik. Ez nem csak grafikai tuningot jelent, de betesznek néhány kisebb melléktörténetet, hogy kerekebbé váljon a sztori, de megígérték, hogy új itemekkel és egyéb dolgokkal kapcsolatban is van még bejelentenivalójuk.


Ez azonban még nem minden. A BeamDog vezetője, Cameron Tofer elmondta, hogy a Baldur's Gate 3 igenis szerepel a jövőbeni terveik között. Ehhez pedig a Kickstarteren keresztül kérhetik a rajongók támogatását: "Ez teljesen logikus lenne, és megoldana egy csomó problémát. Úgy gondolom, nagyon érdekes az, amit most Brian Fargo csinál a Wasteland 2-vel."

12.
12.
SLi
#11: pedig simán meglehetne oldani
11.
11.
Cuppak
#9 Konzol? Hát én az irányítást nem bírnám elképzelni.
10.
10.
dBLOOD
#9: Tévedés. Pontosan azért lett rekordszerű sikere a Project Eternity-nek, mert a puszta neveket akik csinálják rengetegen ismerik, régi játékokból. Aki akarja az ismeri a Baldur's Gate-et, aki nerm, az talán jobb ha nem is ismeri meg. Senki nem veszít semmit ha a mai generáció megmarad a skyrimnél, Diablo 3-nál, Fable-nél, és hasonló és "tsudálatos" társainál...
9.
9.
LtGlove
Ahhoz, hogy a Baldur's Gate 3 megjelenhessen, először meg kell jelenjen az Enhanced Edition IPAD-ra, újra köztudatba kerül a mai generációnál is, majd jöhet a második rész is. A harmadik rész ezután már jöhet PC-re és Konzolra.
8.
8.
daenath
#6: Es elnezve a Bioware mostani trendiet majd csinalnanak belole egy hack'n'slash rpg-t, en inkabb tamogatom az AD&D stilust, agyatlan kaszabolasbol van eleg :)
7.
7.
vhooper
#6: Oda van írva,hogy ex-Biowaresek által jönne ki..:)
6.
6.
Dragonborn
A Bioware nélkül nem ugyanaz, jöjjön a 3. rész de csak a Bioware gondozásában.
5.
5.
DarkLord
Életem játéka volt, ehhez semmi kétség nem férhet, kiváncsian várom ezt az újra kiadott verziót. Ám a 3. részre jó pár évet biztosan várni kell még, ha az elődjeihez méltó akar lenni nem lehet összecsapni...
4.
4.
Gaboo77
Ez mekkora ötlet, hogy mindenki elkezdte megkerülni a kiadókat ezzel a pénzgyűjtéssel. (gondolom a komolyabb támogatók kapnak tiszteletpéldányt, a kisebbek meg egy pl. oklevelet) Ezzel megkerülik a kiadók vaskalapos korlátait és tényleg egyedi alkotások készülhetnek.
2.
2.
drat576
aztafaszta, rég hallottam ennél jobb hírt
1.
1.
volkornka
Minden azon múlik, hogy milyen minőségű anyag lesz a felújított első két rész. Én örülnék egy harmadik résznek.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...