Már készül az ötödik WoW-kiegészítő

  • Írta: InGen
  • 2012. március 24.
  • Hír
Link másolása
A World of Warcraft negyedik kiegészítője, a Mists of Pandaria még idén megjelenik, amit megerősít a tény, hogy az Annual Passt vásárlók egy részének már két napja elkezdődött a bétateszt. Paul Sams azonban megerősítette, hogy további kiegészítők várhatóak a jövőben.

Habár a két kiegészítő közötti viszonylagos üresjáratnak és a Star Wars: The Old Republic megjelenésének okán némileg visszaesett a World of Warcraft aktív játékostábora, a jelenlegi több mint 10 millió előfizetőjével azonban még mindig egy igazi szörnyetegről beszélünk - és Paul Sams, a Blizzard COO-ja elmondta, teljes erővel azon dolgoznak, hogy ez így is maradjon.


Paul Sams szerint Chris Metzen, a Blizzard kreatív vezetője és brigádja már most több kiegészítőre előre tudja, mit szeretnének csinálni, a Pandaria utáni ötödik kiegészítőn pedig már el is kezdtek dolgozni.

"Ők alkotják a történetet, ők határozzák meg, milyen ez a világ ma, holnap és azután. Úgy gondolom, a World of Warcraft jövője továbbra is fényes marad, és a Mists of Pandaria komolyan életet fog lehellni abba, amiről úgy gondolom, még mindig a legjobb MMO" - mondta Sams, szerinte utóbbi ugyanis egyértelmű nemcsak a játékosok számából, hanem a játék iránt mutatott lelkesedésből is.

35.
35.
Daeth999
#1: Le merem fogadni hogy Elder Scrolls, Metin, vagy netalántán Minecraftos vagy. Azok hajtják ezt a hülyeséget akik ezekkel játszanak.
34.
34.
Daeth999
Király! A Wow csillaga sosem áldoz le!
Amúgy gondolom biztos észrevettétek hogy a South Park Wow-os epiódjában (annak mondom aki magyarul is nézte) elég csúnyák a ferdítések. Randy Marsh. Vadász vagyok a ketes szinten. a képernyőn ember kari, karddal a hátán. ŐŐŐ... Catalysm-ban oké a Human Hunti, de kard kettesen akkor sem.
32.
32.
Elyas
#30: igen? bc idejében napi 3 órát játszottam ugy hogy jól is csináltam a klánom szerint is akik már tényleg elég jók voltak... az meg hogy aki tudja milyen wow kiegek vannak... hát nem tudom de fix hogy nem függő.

#31: ezaz. Példának okáért ma már COD/BF el is játszanak 10millióan. Akkor ők most mind függők mert egy játékkal játszanak ami kikapcsolja őket? Hát ha ezt bárki elítélendőnek tartja az vagy munkamániás vagy agyhalott... Mindenkinek vannak olyan dolgai ami(k) kikapcsoljá(k) őt
31.
31.
jani091
#30: Az előítéletek A WoW-ot illetően a South park wow-os epizódjából meg az antifaces "függő vagyok" című kis videójából erednek :D. Amúgy szerintem sokkal több olyan számítógép függő van aki még csak hozzá sem szagolt ehhez a játékhoz. Csupán azért emelik ki a wowot mert eléggé hegemón helyzetben van az MMO piacon és ez bizony egyeseket nagyon is bosszant.
29.
29.
greenmelon
#26: Sajna igazad van. :(
BC óta egyre csak szarabb... Ezért is hagytam abba.
27.
27.
Mateclus
26.
26.
Mateclus
a cata is mar el van b****va ugy lebutitottak, hogy az mar fajdalmas.... wotlk -ben meg a hulyek kezdtek 1 retri palat s azzal jok voltak, most meg mindegy mit kezd mert ugyis 3 spellbol meg van elve....
25.
25.
Mateclus
a wow-t ugy lebutitsak, hogy az mar szegyen ...pont azert jatszottam vele a wotlk-ig mert nem minden hulye tudodtt jatszani vele vagy ha igen akkor csinalt 1 retri palat s jo volt.... a cata is mar el lett b**va .... az alapotlet jo de valahogy mar nem az igazi...
24.
24.
volkornka
#21: Én is rengeteg mmorpg-t próbáltam, legalább 20at, és sajnos nekem is az a tapasztalatom, hogy nem képesek megütni a wow szintjét. Ami még szép emlékeket hagyott az a Lineage 2.
23.
23.
greenmelon
#8: Teljesen logikus amit mondasz, aki ismeri a WoW kiegészítőit, az már egyből játszik is vele napi 24 órában.
22.
22.
goblinfing
Inkább jöjjetek Age of conan-ezni
21.
21.
Lorthirash
#18: Méghogy nem probálnak ki mást? hát akkor mondok neked valamit
Archlord Lineage 2 aion Guild Wars és persze WoW és egyértelműen kitudom jelenteni hogy a WoW a legjobb MMO ami csak létezik színvonalban egyik MMORPG se közelíti meg. ( legjobb Példa az SWTOR is haldoklik és jönnek vissza az swtorosok WoW-ra)
Én AIon-al is eredetin játszottam és még mindig játszogatok mert felmegyek kicsit funolni a PVP miatt és persze a társaság miatt. (immár 9. hónapja vagyok eredeti aionon) de mint mondtam nem igazán játszom már azonban visszatértem jó öreg wowhoz amit már régebben is játszottam, amit én még mindig nem untam meg. Kár erről vitázni én sok MMORPG-t probáltam már egyiket se ítélem el ha még nem játszottam.
GRAFIKA::ehez annyit fűznék hozzá hogy nem tudom tisztában vannak e vele az emberek de a wownak már most is vannak kezdetleges de DX 11-es grafikai beállításai. Na most a Mist of Pandariába FUll Dx 11-re betudjuk állitani ha lesz hozzá megfelelő VGA jóval szebb textúrák lesznek stb ()Új Fizika is lesz)) azonban ezt a rajzolt grafikát semmiképp sem fogják férredobni ettöl jó ez a játék mert tud egyedi lenni, tud mindíg újat mutatni.
A FÜGGŐSÉGRE meg annyit mondanék hogy az MMORPG műfajnak nem csak aza lényege hogy játsz közösség építő szerepe is van megimerhetsz olyan embereket akikkel aztán találkoztok söröztök egyet beszéltek baráti viszonyba kerültök és onnantól már teljesen másért játszotok.
19.
19.
greenmelon
#18: Ha csak egy ingyenest mondasz a több tízből ami megüti a WoW színvonalát és leköt több évig, a fejemen pörögve és ukrán népdalokat énekelve foglak megtapsolni.
18.
18.
Stranger
#12: Ez most szarkazmus akart lenni? I: A WoW nem nagyon fog meghalni. Függők és elfogultak nem nagyon próbálgatnak ki mást. Pedig ma már több 10 nagyon jó MMO van, ami ráadásul ingyenes is... Mégis rengetegen WoWoznak.
13.
13.
Stranger666
#6: Nem fogsz röhögni, mert már a blizz kijelentette, hogy a titán szélesebb közönségnek készül és semmi köze nem lesz az eddigi univerzumokhoz. Mellesleg a Wownak nincs szüksége "hd" grafikára, pont ez adja az egyik varázsát a "wowos" grafika. Nem is beszélve arról, hogy az emberek 70%-nak nincs atomerőműve.
12.
12.
kaba
Icc volt a csúcspont szerintem azóta viszont öregszik a wow és már csak vergődés szindrómája van sajnos:S
8.
8.
alexcargooo
#3: igen végig olvastam és félreértettem.meg amúgy sem vagyok wow függő így azt sem tudom hogy mennyi kieg. van hozzá
7.
7.
g.man580
#6: A wow kiegen és a Titan-on nem ugyan azok a fejlesztők dolgoznak. Persze egy cég csinálja, de mint a Starcraft-nak és Diablo-nak ugy a Titánnak is külön fejlesztői gárdája van a blizzardon belül.
6.
6.
thernielle
Kicsit reménykedtem benne, hogy lassan lezárják a sztorit valamivel, és kapunk egy olyan bejelentést, hogy "... és akkor most teljes erővel koncentrálunk a Titan-ra, köszönjük a figyelmet!", de alig hiszem, hogy a WoW supportját és fejlesztését valaha a büdös életben abbahagyják :)
Tudjátok mi lenne a legnagyobb fricska? Teljesen valószínűtlen, de magamból kikelve vihognék, ha így lenne: a Titan valójában nem más, mint a Wow új motorja, HD textúrákkal, új animációkkal, mappingekkel és bullshitekkel :) Micsoda fantasztikus buli lenne, bwahhahha!
5.
5.
shooter1234
WoW "The Kung Fu Panda Attack" kiegészítés, ahol egy új kaszt új képességekkel jelenik meg , vagy mittomén. xD (bocs a duplázásért, de sajna szerkesztés gomb még mindig nincs) (és sztem nem is lesz)
4.
4.
shooter1234
A képről azt hittem, hogy valami Kung -Fu panda játék jön megint. xD
3.
3.
Adamknight
#2: Végig olvastad a hírt? "...a Pandaria utáni ötödik kiegészítőn pedig már el is kezdtek dolgozni."
2.
2.
alexcargooo
most akkor 4-ik vagy 5-ik kiegészítő?:D
1.
1.
thernielle
Haldoklik a W...

Ja bocs, ez elcsépelt :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...