DayZ - 400 ezer eladás az első héten

  • Írta: fojesz
  • 2014. január 2.
  • Biznisz
Link másolása
Kifejezetten jól rajtolt a DayZ, igaz, a játék végleges változata még meg sem jelent. Az első héten több mint 400 ezer példányban vásárolták meg a játékot a Steamen keresztül.

A DayZ december 16. óta vásárolható meg a Steamről, igaz, a 24 eurót kóstáló játék jelenleg csak az Early Access program keretei között játszható, vagyis a végleges verzió még nem jelent meg belőle.

Akárhogy is, a játék így is nagy siker: az első héten több mint 400 ezren vásárolták meg, a csúcsforgalmat 40 ezer játékos együttes kalandozása jelentette. Azóta három patch is érkezett a címhez, tehát a fejlődés folyamatos, a fejlesztők rendszeresen tudósítanak az újdonságokról és javításokról.

Ezzel együtt a Bohemia Interactive arra is figyelmeztet: a nagy hírverés miatt többen kedvet kaphatnak a játékhoz, de nem árt, ha mindenki szem előtt tartja, hogy ez még csak egy korai verzió - aki nem kedveli az ezzel járó kellemetlenségeket, jobb, ha vár még egy darabig.

12.
12.
randall13
#10: Először egy nyelvtan könyvnek, utána meg a játéknak nézz utána, mert amit leírtál az elejétől a végéig baromság.
11.
11.
strh
az egész feelingjét inkább az rontja el ahogy a zombik mozognak régen szar volt most kijavitották most még idiotább :D nemtudom h pl egy nomrális zombi mozgást mért nem lehetett beletenni de ez az ugrálos nyekenyoka csipőficamos rozi néni mozgás ez mért olyan ijesztő :D
10.
10.
strh
tény dayz egy bug halmaz falon átmenő zombik meg kaki az egész ez tény war z annyival jobb h ott legalább normális a menü rendszer naggyábol és lehet célozni de az is egy fos zombik itt is ott is inkább olyanok mint egy hikomat gyerek aki most szökött a sárga házból :D megnéztem én is a bétát mérföldekkel jobb mint a dayz de az a ba h a nyilatkozatok miatt annyira magasra tették a lécet h szerintem mélyen alul mulják majd a várakozásokat pláne h azért egy arma motorrol beszélünk mert ha még a 3 motorját használná az sem épp a világ csucsa de az simán jo de ez a 2.5 ez a 2es motor szebb texturákkal kb :D de ugyanolyan fos lessz szerintem bocs ha ez bárki lelki világát bántja :D meg nemtudom játszottam vele szeretem az ilyen jtékokat de azért emgfordul az meber fejében h tulajdonképpen se eleje se vége egy idő után azért beleun az ember szerintem
9.
9.
randall13
#3: http://www.youtube.com/watch?v=Dng9nJKdGgA
6.
6.
Edy92
Ez nem az ARMA2-es DayZ ?
5.
5.
LiMiT
#4: 60 óra solozás után egyetlen halál nélkül(mióta fel vagyok tápolva) 6 megbilincselt és vagy 10 ledarált játékossal később is töretlenül élvezem minden percét ennek a játéknak. És NE emlegesd a WarZ-vel egyetemben mert a DayZsek helyszínen agyonlőnek ha kedves vagy ha nem. :)

Kevés lehetőség van a játékban, még a mod is többet nyújt, azonban még így is mérföldekkel élvezetesebb mint a warz valaha volt. Az csak egy árkád tps nézetben ki ugrál gyorsabban ide oda pvpfeszt trilliárd hackerrel és egy gerinctelen, a játékvilágban ráknak tekinthető fejlesztőbrigáddal. A DayZ inkább szimulátor ahol számít hogy mi van rajtad, mikor lősz valakire, mikor nem, mit eszel/iszol, hova építed a táborod mert hogy ebben van(lesz) rendes táborépítés. Nem csak barikádokat raksz a leginkább bejárt miniatűr tanyának sem nevezhető települések legmagasabb pontjára ahova vagy beglitcheltél vagy felhackeltél vagy 24356 barikád egymásra pakolásával jutottál fel és nézed hogy mikor jön arra valaki akit halomragyilkolhatsz csak úgy brahiból aztán minden szarját elveheted. Ha DayZben kinyírsz valakit, bizony ahol beleeresztettél 30 golyót vagy belevágtad a fejszédet 77szer, ott bizony az a ruha/felszerelés tönkremegy, valószínűleg minden ott tárolt tárgyával együtt. Használhatatlan dolgokat pedig nem lehet használni ugyebár, de mivel senki nem akar meghalni vagy épp "önként" odaadni a dolgait, lehet hogy nem hallgat a szépszóra és a bilincs lógatására még ha meg is ígéred hogy nem lövöd tarkón szerencsétlent. Íme van pvp, valamilyen szinten pedig meg is gondolja az ember hogy most mégis odaüssön de igazán vagy barátkozzon... és ez az egész csak fejlődni fog.
4.
4.
HerodPK
én megvennem szívesen , imádom az ilyen játékokat , sajnos a survivor story vagy mi az ami a WARZ volt , csalódás :( meg a nether is elég béna. és mivel csak egyedül lennek ez a legrosszabb egyenlőre pihen de figyelgetem :D mivel általában mindenki 3-4 fos csapatban portyázik :)
3.
3.
Solid Snake1984
Szépa grafika:). Da mia tököm ez amúgy?
2.
2.
mestermagyar
rustoztam, és rájöttem, hogy ezek a gammák nem nekem valók, mert ha nem az első, majd a 2. player lesz nokedli akivel találkozom, és megöl...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...