Forog a World of Warcraft-film

  • Írta: zoenn
  • 2014. március 11.
  • Cooltúra
Link másolása
Javában forog a World of Warcraft-mozifilm Duncan Jones dirigálásával. A szereplőgárdához időközben Dominic Cooper is csatlakozott, aki szerint nagy nyomás van a színészeken, hiszen a rajongók elvárásai hatalmasak.

Most már semmi sem menthet meg minket a World of Warcraft-filmtől, amely 2016-ban kerül a mozikba. Az adaptáció már javában forog, a rendezés Duncan Jones feladata. A stábhoz nemrégiben az Amerika Kapitányból ismerős Dominic Cooper is csatlakozott. Az úriember megosztotta gondolatait a CVG-vel.

Szerinte nagy teher van a gárda vállán, hiszen olyan rajongóknak kell megfelelniük, akik ebben a virtuális világban élik az életük nagy részét, ami véleménye alapján "önmagában is ijesztő". Cooperék tudják, hogy sokan várják a filmadaptációt, s mindent megtesznek annak érdekében, hogy a fanok el legyenek ragadtatva.

Előrendelhető a Warlords of Draenor

Időközben előrendelhetővé vált a Battle.neten a World of Warcraft ősszel érkező új kiegészítője, a Warlords of Draenor. A sztenderd változat 49,99 dollárba kerül, míg a Digital Deluxe Edition 69,99 dollárba. Az expanzióval a kilencvenedik szintig fejlődhetünk karakterünkkel.

12.
12.
Elyas
És ez azoknak jó mint pl. én aki nem akarja a 23. altjába is 4 hónapot feccölni ( csak 8 max szintes karim van a 22 ből a maradék csak fun. És igen 6 év alatt volt időm felhúzni ennyi karit, és igen van életem) ez a veteránoknak előny inkább nem pedig a 12 éves Codon,Bfen növekedett buzgómócsingoknak akiknek a szüleik mindent megvesznek...
11.
11.
Lorthirash
Semmi gond nincs a rendszerrel amíg nem adnak olyat ami lényeges előnyhöz juttatja az adott játékost pl pénzért jobb geart vesz
10.
10.
Lorthirash
Engem nem izgat ez az instant 90 még utánna lesz 10 szint ami tuti fix hogy nem lesz olyan gyors. egyébként meg dungeonokhoz eddig sem kellett tudás és most sem kell majd + az instant 90 úgy lesz megcsinálva mint dknál: nem fog minden skillt megkapni az instant 90-es megkell csinálnia egy küldisorozatot ahol szép lassan megkapja skilleket és rálehet érezni a kari lényegére
9.
9.
Lorthirash
#1: rosszul vagy informálva mert gyakorlatilag visszamennek a kezdetekhez szerintem több részből fog állni a film mert képtelenség megoldani 1 részben.
8.
8.
Cristiano
igazán várom filmet többet várok el tőle
7.
7.
pimpa25
#3: Nem nagyon értem a sok háborgást ezen az instant 90 dolgon.Lehúzás az 50euro?Igen.Hülyeség rá beruházni?Nézőpont kérdése.Érdemi előnyt jelent a játék lényegi szakaszában(aka end game raidelés)?Hell no!
Az,h fingja nem lesz a kasztjáról az egyszerinek,aki instant boostolta magát,hát nem tudom.Ha te lvl1-ről 100ra felhúzol 1 karaktert-korábbi raid content tapasztalat nélkül az adott kaszttal-pont annyi fingod lesz max szinten,mint annak,aki 90-ről tolja 100-ra:feleprészkedtek okosan mondjuk az EJ-re,és kerestek vmi buildet,rotát,oszt jóság,a hozzáértés meg jön majd a tapasztalattal,amit raideken szereztek,és nem azzal,h te 100 az n-ediken mobot öltél meg fejlődés közben,míg ő csak 25 az x-ediken-t.
Ha mainedet húzod fel 100ra,akkor előnyben vagy tapasztalatban,viszont itt meg a "több havi munka" nem állja meg a helyét,mert mindketten 90ről indultok bele a tutiba.
Persze lehet,h én értelmezek vmit rosszul,de én nem látom azt a fertelem nagy problémát,amiért mindenki a pokolba kívánja a Blizzardot.
6.
6.
biohazard rex
eddig csak warcarft film volt, most már world of warcraft? (nem mind1 ám :P)
5.
5.
D-day
#4: Hát erről fog szólni :D
. A WoW filmként ismerté vált alkotás igazából a gyökerekhez nyúl majd vissza, de a középpontban az orkok és emberek ellenségeskedése lesz, amely minden Warcraft játékban ott van.

Jones és Chris Metzen elárulta, hogy a filmben benne lesz Anduin Lothar és Durotan. Lothar a Szövetség (Alliance) vezetője volt és a megszálló orkok ellen küzdött, míg Durotan a Dérfarkas (Frostwolf) klán első törzsfőnökeként állt szembe vele.
4.
4.
hurkagyurka2
#1 Igen, milyen jó lett volna a klasszikus Orcs Vs Humans felállás köré felépíteni egy filmet! Szerintem ütős lett volna nagyon.
3.
3.
imchristailor
Jó ötlet egy lvl 90 boost karakter, de továbbra is szánalmas, hogy majd ingame is lehet venni 50 euróért lvl 90-es karaktert. Az, hogy egy HAVIDÍJAS játékban ott vannak a megvehető mountok és companionok az egy dolog (bár nekem az se tetszik, mert ha már fizetek havi 4000et adják meg a lehetőséget, hogy megszerezzem), de az hogy ekkora lehúzást beraknak, hogy a gazdag kis pöcsök, már elnézést, boostolják a karikat az vicc. A pvp-t elfogják cseszni, hát még a dungeonokat, fogalmuk se lesz a kariról és el veszi a játék hangulatát, hogy amíg én szintezek az, akinek több pénze van épp most veszi meg az én több havi munkámat. Eddig is tudtam, hogy a Blizzard egy pénzéhes szar, de most már elegem van és rá is hagytam az egészet.
2.
2.
Sun9us
Nem igazán értem ezt a lvl boost-ot. Ennek mi értelme van? Nem úgy volt, hogy játszunk?
1.
1.
daenath
A filmet varom, habar jobban orultem volna a klasszikus Warcraft story-hoz, mint a WoW meseihez (no offense), visszont egy francos kiegeszitoert 50 dodot kerni, a pofatlansag hatara.
Megerett a Blizzard egy nagyobb buktara, talan igy eszhez ternek, vagyu csak szimplan "fuck you" az Activision-nek es csinaljak amithez ertenek: JATEKOKAT!!!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...