E3 2015: A SteamVR-ra fejleszt a DayZ alkotója

Link másolása
A DayZ fejlesztése még be sem fejeződött, de Dean Hall már két további két játékon dolgozik. Az egyik a Microsoft-konferencián bejelentett ION, a másik pedig egy névtelen, VR-szemüvegre készülő cím.

Interjút készített az Eurogamer Dean Hall-lal, akit a VR-játékokról kérdezgettek. Hall ekkor említette meg, hogy ő és a nemrég alapított fejlesztő csapata, a RocketWerkz egy VR-játékon dolgozik. A névtelen fejlesztés nem köthető a frissen bejelentett ION-hoz, ez egy teljesen más játék lesz. Hall állítása szerint a project a Valve-val együttműködve készül, így kikövetkeztethető, hogy nagy eséllyel a HTC Vive a célplatform.

Dean Hall egyébként rengeteg projekten dolgozik mostanában, és a befejezetlen DayZ miatt többen is támadják. A PC Gaming Show-n adott interjújában ki is tértek erre: állítása szerint a amikor kitalálta a DayZ-t még nem számított arra, hogy ennyire népszerű lesz - maga is meglepődött mennyi embert érdekelt a mod. Amikor azonban tovább szeretett volna rajta dolgozni, rájött, hogy nincsenek meg hozzá az erőforrásai. Ekkor döntött úgy, hogy eladja a DayZ-t a Bohemiának.

1.
1.
strike19
Remélem 2 év múlva rendet raknak a VR piacon.Most nagyon sok a versenyző ,de remélem a technológiájuk nagyban ugyan azokon az alapokon nyugszik.
Vicces lenne egy 10 év múlva egy átlagos gamernek 12 fajta Vr szemüvege lenne is mind más játékhoz.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...