Miyamoto elmondta, mi hátráltatta a Wii U-t

  • Írta: fojesz
  • 2015. június 22.
  • Hír
Link másolása
Shigeru Miyamoto, a Nintendo játékmestere méretes interjút adott, amiben többek között a Wii U-ról és annak langyos fogadtatásáról is beszélt. Elmondta, hogy szerinte mi gáncsolta el a konzolt.

Shigeru Miyamoto az NPR-nek adott interjút, amiben a mester azt is elárulta, hogy szerinte két dolog miatt alakult úgy a Wii U pályafutása, ahogy: egyrészt kissé drága volt a konzol, másrészt a tabletek is hátráltatták.

"Sajnos a legutóbbi rendszerünk, a Wii U kissé drágább lett, mint szerettük volna. Nem hiszem, hogy pusztán ezen múltak a dolgok, mert ha a konzol elég meggyőző, az emberek akkor is megveszik, ha egy kicsit drágább. Úgy gondolom, a Wii U kapcsán az volt a legnagyobb kihívásunk talán, hogy a játékosok nem értették meg a gépet."

Miyamoto szerint ugyanis a Wii U GamePadje és a lehetőség, hogy akár úgy is játszhatunk, hogy a tévét nem is kapcsoljuk be, egyedinek számít a konzolok között, ugyanakkor tény, hogy ettől a játékosok már nem ájultak el annyira, mint amennyire Miyamoto szerint elájultak volna korábban.

"Sajnos az történt, hogy megjelentek a tabletek a piacon, és nagyon-nagyon gyorsan fejlődtek. A Wii U egy olyan időben rajtolt, amikor ezeknek a fícsöröknek az egyedisége már nem volt annyira megnyerő, mint akkor, amikor elkezdtük fejleszteni őket."

Miyamoto hangoztatta, hogy mindig is az volt a céljuk, hogy egyedi, de megfizethető gépekkel versenyezzenek, de előfordulhat, hogy ezek végül nem úgy sülnek el, ahogy várták. Mint mondta, remélik, hogy a Wii U utáni gépük, az NX már nagy dobás lehet.

47.
47.
Norbiii
#46: Természetesen majd meglátjuk mit hoz a jövő! :)
46.
46.
#21: Igencsak igazad van. Az ilyen gta sorozat féle játékok, nem mondom hogy nem férnek el..de az arányok.. túl sok az erőszak mega lövöldözés...kezd unalmas lenni..
a Nintendo viszoont elgondolkodhatna azon hogy ezt az űrt meglovagolja hogy értelmes kreatív egyedi játékokat fejleszt, AZONBAN azért a mario és zelda szinntjénél kicsit érettebbekre és komolyabbakra gondolok.. lenne benne potenciál bőven
45.
45.
SzDavid99
#42: Az új Wii U Basic csomagokban (amelyekhez négy dobozos játékot csomagolnak) már van Sensor Bar.
44.
44.
myrte
#39: És ettől érzet magad szakinak?

Haver, én már írtam alkalmazást telefonokra. - mégse ütök a hasamra, hogy ennek ennyi az előállítási költsége. Amúgy is, az egyedi dolgok árai magasabbak a tömeg gyártottakénál.
43.
43.
aordog
Sensor bar :)
42.
42.
aordog
Ja igen! És szerintem valami elírás lehet az oldalukon, mert írták hogy jár a sensor bár hozzá...de Tudtommal a Basic csomagokban ez hiányzik, mint ahogy a dokkoló és az álvány is. Az előbbi ha nincs, akkor egy-két játékot nem is lehet játszani, de a wii-két szerintem egyáltalán nem.
Ha nincs benne a sensor bár, akkor nem a gép olcsó...egyszerűen csak nem kell kifizetni azt ami amúgy sincs benne...
41.
41.
aordog
A 65 ezer forintos ár, az sajnos csak a Basic-re vonatkozik. A Premium még maradt 84-89 között.
A Prémium is reális árral jöhetne, ami szerintem 75-80 között valósulhatna meg.
40.
40.
mestermagyar
39.
39.
mestermagyar
#33: De, az androidokban már akkor is rohadt fejlett gszenzor volt. Az analog kar nem nem pénz már bocsi.

Haver, én itthon is unbrickelem a telót úgy hogy a recovery meg a fastboot mod sem jön be...
38.
38.
dzsiádzsó
#29: A baj az, hogy csak ezek jönnek Wii U-ra, míg ott exkluzivok mellé jönnek a multik. A Xbox se abból él, hogy exkluzive címeket gyárt, persze jó odacsábítani egy játékosbázist vele, de egy aktuális GoW, Forza, Halo trióból összesen nem fogy annyi, mint egy aktuális CoD részből... Ami sajnálatos, de így van. Tehát öngyilkosság, csak a saját címekre konzolt gyártani, főleg olyan indi kínálat mellett, mint, ami most jön!
Pl.: ott a Hunger, ami önmagába jobban érdekel, mint bármelyik Nintendo cím, pedig azok is jók, csak sokadik rész jön és bár élek halok egy kis Donkey Kongért de vevő vagyok az újdonságokra is, nagyon ígéretesek vannak!

https://www.youtube.com/watch?v=buhUO3QGeo0
https://www.youtube.com/watch?v=o2CkvJoWKWc
37.
37.
DON GONDOCS
http://www.dorkly.com/post/42862/videogame-companies-are-your-friends
36.
36.
Gykrizsi
#34: Egy 8 milliárd lakosú bolygón egyetlen 130 milliós lakosú országban többet adtak el mint a többiből az azért még nem túl sok. Valszeg azért is hagyják abba, mert nem fogyott.
35.
35.
dzsiádzsó
#32: Pici ország :D tonna számra lehetne sorolni a játékokat, amiket belső piac tart el ott meg se jelennek máshol.
34.
34.
#32: ?????
Ez remelem ironia volt.
~128 millio lakosa van, az lenyegtelen mekkora helyen vannak.
33.
33.
#27: Aha persze csak abban nem volt analog kar, olyan szinten nem tudott kommunikalni egy konkretan szamitogeppel, a g szenzor is mas leptek a ketto kozt a telod hardvere fasorban se volt ahhoz ami abba tettek, stb.
Plussz arra nem az volt irva, hogy nintendo.
De ha igazad is volna akkor is gaz van mert a hw a gepben olcso gyenge cucc.
Akkor hova tunt kb 40-60 ezer forintnyi dodo az arbol mert az egesz kb 40-et ha er?
Lehet, hogy egyedul te gondold azt, hogy ertessz hozza?
32.
32.
Gykrizsi
#31: Csak sajnos az kevés. Japán pici ország.
31.
31.
DON GONDOCS
Azért nincs minden veszve. Japánban 160-szor több Wii U fogy, mint Xbox One vagy ps4.
30.
30.
Gykrizsi
#29: Két nagy hiba van az N-nél:
1. Nincs semmi multiplatform (kezdéskor egy-kettő, most már nulla)
2. Csak a jól bevált receptet hasznosítják újra, kevés az új cím (Splatoon a kivétel).
3. Az embereknek már nincs szüksége ezekre a játékokra szerintem. Mai gyerekek ezt nem értékelik.
29.
29.
Norbiii
#25: A Nintendo = Mario, Donkey, Zelda, Metroid stb....Ezek a játékok csak Nintendora jöhetnek, ez nem is vitás, persze úgy, ahogyan Ps-re The Last of Us, Beyond, vagy Xbox-ra, Halo....:)
28.
28.
Norbiii
#25: Haver, ezt nem jól mondod! Vagy akkor ez igaz a Ps-re és az Xbox-ra is? Akkor ennyi erővel az összes cég gusztustalan, akinek remek kis exkluzívaik vannak. Akkor a Sony is az, mert az Xbox és Nintendo tulajok nem tudnak The Last of Us játékkal játszani? :D
27.
27.
mestermagyar
#26: Mint hozzá értő, egy ilyen gamepad maximum 10ezer forintot ér. A telefonomnak volt ekkora a felbontása egy komplett hordozható hardverrel 36-ért 2010-ben. Egy ilyennek az ára épp ezért lókuki.
26.
26.
Ha a jatekosok nem ertettek meg a gepet akkor nem a jatekosokkal van baj hanem a gep szar.
Ha korallokat akarok bamulni nem a tengert szivattyuzom ki mert megfulladnek benne es nema tenger a hibas, hanem buvarruhat huzok baze.
A manus kivenhedt, fingja sincs mire vagyik az amugy agyilag egy zoldszemes osotor szintjere radiroztott gamer kozosseg.
Az idiota tablet kontroller ami a konzol aranak kb 80 %at kitette csak hab volt a torrtan....


25.
25.
mestermagyar
#24: Ha meg már csakis erre van egy külön konzol, akkor tényleg megkérdőjelezhető az ára, hacsaknem a léte.

Sokkal többet lehetne eladni nintendo játékból ha multiplatform játékkiadó lenne. Így csak egy gusztustalan lépés a konzoljuk, ami nagyon sok játékost elszív, mert nem vehetnek meg minden platformot.
24.
24.
Csoki80
#23: Pont az a lényeg, hogy ne a sok Assassin Creed CoD stb legyen a Nintendón, hanem Mario és a többiek... Akinek más kell ott a PS meg az XBOX. És szerintem pont ezért is hasalt el a U, mert kb ma van annyi nintendós cím, mint aminek az első félévben kellett volna jönni!
23.
23.
Ra1D3n
#21: Szerintem meg a Nintendo rosszul kommunikál, vagy csak nem az én konzolom. Én annyit látok, hogy a Nintendo az a konzol amire megjelennek a sokcsilliomodik Mario és társai, Donkey Kong, Pokémon és Zelda játékok, amikről hadd ne nyilatkozzak, de borzalmasan hidegen hagynak, egyedül a Zeldával tennék egy próbát, de az is túlságosan is mese habbal kategória videók alapján. Mario karaktere meg egyszerűen annyira unszimpatikus, hogy az valami rettenet. Ki nem állhatom a karakterét... Ha ezeken a címeken múlik, soha nem lesz WiiU-m.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...