Nem agyatlan zombik lesznek a Days Gone-ban

  • Írta: zoenn
  • 2016. június 23.
  • Hír
A Days Gone a múlt héten mutatkozott be az E3-on. Az első gameplay videóban hömpölygő zombihordákkal gyűlt meg a baja hősünknek, de most kiderült, nem ész nélkül támadnak ránk.

Noha az első videó alapján úgy tűnt, mégsem agyatlan zombihordák lesznek a Days Gone-ban. Igazából a "zombi"kifejezés sem helytálló, hiszen a vezető animátor, Emmanuel Roth inkább "szörnyszülöttként" hivatkozott rájuk a Gamesradarnak adott interjújában. A játékban olyan fertőzöttek támadnak ránk, akik még mindig élnek, azaz nem élőhalottak.

Roth szerint minden lény máshogyan viselkedik az időjárástól és az adott helyszíntől függően. És igen, hatalmas hordákba is összeverődhetnek, de mivel nyitott világú címről van szó, így elkerülhetjük őket. Egy-egy horda mérete is változik - tette hozzá Brian Pape grafikus, de a fejlesztők pontos számadatokat még nem árulhattak el.

A demóban látott fertőzötteket egyenként látszólag könnyű megölni, de találkozunk sokkal erősebb, fifikásabb és veszélyesebb példányokkal is. "Velük igazán nehéz lesz harcolni" - zárta a mondandóját Roth.

A Days Gone várhatóan 2017-ben jelenik meg PS4-re.

14.
kopic
#8: Ami késik, nem mulik.
11.
markoci555
Nekem eddig kimaradt ez a játék, most néztem vissza azt a videót, és nekem pont az ellenkezője esik le: full kreténséget kompenzálják a mennyiséggel. Most kezdtem el játszadozni a left 4 dead 2-vel, és még abban is normálisabbak a zombik. Itt a zombik mind egyfele mentek, még véletlenül sem próbálnának más úton menni? A l4d2-ben a kis g*cik megkerülnek, hátba jönnek stb. nem hasonlítani akarom mert az árkád, de ha már az okosságukat hozzák fel, nekem nem úgy tűnik, hogy okosak.
Hogy példát is hozzak a videóból:
ahol a gyerek elmegy a vonat alatt, ott egy zombi se megy el, hanem elkezdik áttörni az ajtaját.
Sokkal jobb példa: a gyárnál lehúz valami kis torlaszt, és egyik zombi se ugorja meg reflexből, vagy kezdi el megkerülni, hanem nekiszaladnak mintha semmi mesterséges intelligenciájuk nem lenne akadályok kerülésében, és csak akkor sikerül átjutni felette, amikor már egymást nyomják rá.

Tök besz*ratós volt amikor a tetőn körülvette az a halom zombi, egy nagyon jó játék körvonalazódott ki a szemem előtt, erre egy pillanat alatt képesek voltak elűzni a félelmet, mert a srác csak megáll, és beleereszt egy tárat a LASSAN közeledő hordába.
10.
Norbiii
#9: Te nem ilyen játékra vártál, ezt csak hiszed! Ezért a gondolkodásért bannolhatnálak, de rendes vagyok és némi kenőpénzért nem teszem! :D :D :D
9.
Egész életemben ilyen játékra vártam, bár már volt sok hasonló, végre ez tényleg olyannak tűnik amilyet én ténylegesen el is képzeltem.
Mondjuk most kicsit betojattak, a videó se volt semmi, én azt hittem az már a max, de akkor várjuk a további szépségekről az infót :)
8.
Dreadlox
Csoda hogy seggeszki még nem jelentkezett ide. Amúgy eléggé tetszetős, co-op is elférne bele, megvan a L4D hangulat a zombihullámokkal.
6.
godach
Nekem hányigerem van már a mutált zombikból. TWD vagy Romero zombikat akarok.
5.
Yanez
Királyság! Az külön tetszik, hogy lesznek erősebb ellenfelek is, mert akkor gondolom egy-egy ilyen összecsapás sokkal érdekesebb és izgalmasabb lesz, nem pedig csak sima golyószórásból fog állni.
4.
FreeKatana
#3: Egyedül az "erősebb, fifikásabb" fertőzöttek dolog nem tetszik. Nem szerettem már a Dead Islandban, meg a Dying Lightban se. Valahogy nagyon kilógnak a sorból. L4D óta ezekkel mindig átesnek a ló túloldalára. Egyedül talán a TLOU találta el, bár ha jobban belegondolok a Bloater már ott is kissé határeset.
(De jó lenne egy szerkesztés gomb néha).
3.
FreeKatana
Jó lesz ez. Furcsa mód itt jobban bejön a vízfolyásként közlekedő zombik (fertőzöttek) hada, mint a WWZ filmben anno. Szerintem az a CGI sáskaraj-szerű horda valami volt a film egyik legbénább eleme.
Azt furcsálltam, hogy a játékban az összes fertőzött kopasz. Gondolom, akkor ez a vírusnak valami mellékhatása lesz, mint az I Am Legendben is volt. Vagy csak így kevesebbet kell dolgozni a játékkal? :D
2.
jackie
Ez eddig nagyon várós. Most, hogy szinte már mindent remastereltek csak jönnek azok az új gamek. Várjuk szeretettel őket.
1.
xSHx
Nekem nagyon tetszik a megközelítés. A vetített gameplay ben a Zombik aka. Szörnyszülöttek mint a víz úgy hömpölyögtek. Látványos nagyon :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...