Megérkeztek az első képek a Dynasty Warriors 9-ből

  • Írta: zoenn
  • 2017. május 11.
  • Képek
Link másolása
A héten kaptuk meg az első konkrétumokat a Dynasty Warriors nyitott világú folytatásáról, ma pedig már az is bizonyossá vált, hogy Európában is megjelenik a musou PS4-re. Megérkeztek az első képek!

A Koei Tecmo formálisan is bejelentette a Dynasty Warriors 9 nyugati verzióját - a hivatalos honlapon már angol nyelven is olvashatóak az első konkrétumok. Az Omega Force sorozatában elsőként nyitott világú alkotással lesz dolgunk.

Kína három királyságának szereplőire koncentrál a kampány, a Critical-missziók során göngyölíthetjük fel karaktereink sztoriját, ezenkívül számos mellékküldetést is teljesíthetünk - ezek a Regular-feladatok.

A terep változatosságával nem lesz gond, hófödte hegyek, forró sivatagok és fülledt dzsungelek egyaránt felfedezhetőek lesznek. Hatalmas városokban fordulunk meg, és a Sárga-folyó sem hiányozhat majd.

A további részletekért nyálazzátok át a tegnapi hírünket!

A Dynasty Warriors 9 kizárólag PS4-re készül, még nem tudjuk, mikor érkezik. Egyhamar biztos nem, elvégre a projekt 40 százalékos készültségen áll.

3.
3.
krisztian66666
Oh egyből Xiahou Dun és Guan Yu! :D Grafika nem tűnik rossznak! Bár a kampányra kíváncsi leszek, hogy hogy adagolják a karaktereket, elég sok szereplőből áll mind a játék, mind a történet! Meg azért ezzel a nyitott világgal nagy fába vágták a fejszéjüket! A játék eddig jónak tűnik! (Remélem azért Lu Bu-nak külön megint beraknak egy alternatív végett! :D)
2.
2.
Gykrizsi
#1: Ja, ezek a nagy üres puszták marha látványosak, gondolom élet nem lesz rajta, csak a klónhadsereg :) Kedvenc képem a robbanásos, az valami eszméletlenül badass :)
1.
1.
PaprikaJancsi
Elég szépen néz ki. Meglepődtem, hogy már nem olyan ocsmány :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...