Fallout Shelter - megvan a 100 millió játékos

  • Írta: gabeee
  • 2017. szeptember 15.
  • Hír
Link másolása
A Bethesda bármihez nyúl, arannyá változik. talán még ők sem gondolták, hogy a mobilra fejlesztett Fallout Shelter ekkora siker lesz egyszer, mostanra azonban már 100 millió rajongót tudhat maga mögött a játék.

A Fallout-széria világszerte hatalmas népszerűségnek örvend, így természetesen a legutóbbi, negyedik rész is sokakat ejtett rabul. A Bethesda ennek megfelelően próbál minden lehetőséget kiaknázni, hogy a franchise továbbra is sikeres maradjon: említettük már mi is, hogy érkezik a Fallout 4 G.O.T.Y.-kiadása, és a VR-változat is úton van.

Mindezek ellenére talán vadnak tűnt az ötlet, amikor a fejlesztők piacra dobták a cím bázisépítős mellékágát mobilokra. Azóta azonban már PC-n és Xbox One-on is játszható a játék, és a napokban elérte a 100 milliós játékosszámot. Ez a szám már önmagában brutális, és hol van még a vége? 

A Bethesda ennek örömére bejelentette, hogy mától kezdve öt napon keresztül ajándékokban részesülnek, akik belépnek a játékba. Ezek lehetnek éppen Nuka-Colák, vagy más speciális itemek, melyek segítenek a bázisunk csiszolgatásában. Ezt a lehetőséget nem érdemes kihagyni!

4.
4.
CitromH
#1: A Fallout4 nagyon messze van a minőségtől, viszont a többi cuccuk azért hozza amit kell.
3.
3.
Csoki80
#2: Egyébként a TES IV - V a kedvencem.
2.
2.
Csoki80
Ehh, most gyüttem a vécérű, van egy ajánlatom nekik XD
1.
1.
Prax
"A Bethesda bármihez nyúl, arannyá változik." Jó vicc :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...