Descent - novemberben indul a béta

  • Írta: sirdani
  • 2018. október 5.
  • Korai verzió
Link másolása
Miután a 2015-ös Kickstarter-kampányukat sikeresen zárták a Descent: Underground készítői, azóta is megállás nélkül dolgoznak az 1994-es játék rebootján, mely mostanra megkapta első gameplay videóját is.

A Little Orbit stúdió által fejlesztett játék 2015-ben már elérhető volt Early Accessben, melyet 2017-ben felfüggesztettek a készítők, mivel komolyabb fokozatra próbáltak kapcsolni a játék munkálatainál, és nem volt idejük a korai hozzáférésű verzióra is koncentrálni. Ezután egészen a tegnapi napig nem lehetett hallani semmi a projekt felől, most azonban rengeteg új információ érkezett.

A játék neve némileg módosult; elhagyva az Underground alcímet, mostantól csak Descentként hivatkoznak rá. A játék a 2019-es végleges megjelenése előtt novembertől bétaverzióban lesz elérhető, melyet mindenki kipróbálhat, aki előrendeli a játékot, vagy aki részt vett a korai hozzáférésű verzió tesztelésében. Utóbbiak számára még exkluzív kihívások, a „Secret Missions” DLC, és egy speciális űrhajó is érkezik.

6.
6.
Aborg
Azt hiszem keszul egy masik jatek is aminek a cimeben nem szerepel a Descent szo, (szerzoi jogok) viszont nehany regi Descent fejleszto dolgozik rajta. Az nekem a videok alapjan sokkal "descentesebb" , kar hogy elfelejtettem mi a cime.
5.
5.
joshfeed
Az én steam fiókomban most is Underground alcímmel van jelen és a steam jelzi a VR könyvtárban is.
4.
4.
GAMEROD
Nem hiszem hogy akkora durranás lesz mint régen. Szívesebben látnék Interplay/Xatrix-es címeket újra visszaköszönni.
2.
2.
user101
A descent volt az egyetlen játék akkoriban amitől hugygőzverejtékszagút fingottam ... Pedig a Terminal Velocity iszonyatos kedvencem volt... Na meg az isten: a Hi-Octane !!! YEAH! :)
1.
1.
Kelan
Imádtam a régieket.
Nem tudom korábban volt-e ilyenről szó, de ez a játék sír egy VR verzióért is :)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...