GC 2019: Rock of Ages 3 - reszkethetnek a várak!

  • Írta: sirdani
  • 2019. augusztus 16.
  • Bejelentés
Link másolása
Jövőre érkezik a meglehetősen furcsa, időutazós tower defense-franchise harmadik felvonása Make & Break alcímmel, melyben Caesar, a Krampusz és a Spagetti Szörny mellett számtalan történelmi személy bukkan majd fel.

Noha a széria alapjának számító single player kihívások során ezúttal is végiggurulhatunk a történelem lankáin, és közben azt tarolunk le, amit csak akarunk, ám időközben egyre komolyabb szerepet kapnak majd a multiplayer lehetőségek is. A játékosok például saját pályát készíthetnek majd, mely során olyan akadálypályát kell felépíteniük, amin a legelszántabb barátaik sem lesznek képesek átszáguldani.

A több mint 20 vadonatúj rombológolyóval érkező Rock of Ages 3: Make & Break hivatalos rajtja 2020-ra várható PC-n, PlayStation 4-en, Xbox One-on és Nintendo Switchen.

1.
1.
PaprikaJancsi
Az első résszel nem játszottam, viszont a második kifejezetten tetszett, hangulatos játék volt, amely kellemes kikapcsolódást nyújtott. Viszont ebben a harmadik részben nem sok új elemet vélek felfedezni.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...