Élőszereplős filmet kap Pac-Man

  • Írta: szlav
  • 2022. augusztus 9.
  • Cooltúra
Link másolása
Egyelőre nehezen tudjuk elképzelni a dolgot, a hírek szerint azonban a világ legéhesebb sárga gömböce, Pac-Man is megkapja a saját egész estés, élőszereplős mozifilmjét.

A józan ész azt diktálná, hogy legfeljebb csak egy dokumentumfilmről lehet szó, a Pikachu, a detektív és a Sonic, a sündisznó sikerei azonban bebizonyították, hogy nem létezik lehetetlen. A Sega villámgyors sünije kifejezetten releváns, a The Hollywood Reporter értesülései szerint ugyanis éppen a Sonic-film egyik társproducere, Chuck Williams hozakodott elő az ötlettel, miszerint Pac-Mant is a moziba kéne küldeni egy csapat hús-vér ember társaságában.

Egyelőre még nem tudjuk, hogy hogyan fest majd a végeredmény és a premierdátumról is korai lenne beszélni, abban viszont biztosak lehetünk, hogy a 80-es évek óta falatozó bogyó gyámja, a Bandai Namco is beállt a projekt mögé. A filmet egyébként a Wayfarer Studios (Clouds, Five Feet Apart) szállítja majd, 

1.
1.
C0m1n65un
Végső soron a szellemeket játszhatnák emberek. Pac-Man meg Sonic-hoz hasonlóan lenne megoldva.

A 3D-s Pac-Man játékoknak egészen jó alibi történeteket csináltak régebben. Valami hasonlót el tudok képzelni.

Igazából ez engem még talán jobban is érdekelne, mint a készülő Mario film (amitől egyébként nagyon félek), pedig nagy Mario fan vagyok.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...