Az Overwatch 2 direktora bevallotta, nagy nyomást jelent számukra a Marvel Rivals

  • Írta: szlav
  • 2025. február 17.
  • Hír
Link másolása
Vége azoknak a könnyed éveknek, amikor a Blizzard biztonsági játékot játszhatott az Overwatch 2-vel. Hatalmas kihívót kapott a hero shooter, erre pedig az Overwatch 2-nek választ kell adnia.

Az Overwatch 2016 óta gyakorlatilag egyeduralkodó volt a hero shooterek zsánerében. Jöttek, majd hamar földbe álltak az olyan címek, mint a LawBreakers, a Battleborn és a Concord, de még a sikeresebb alternatívák, mint a Paladins is csendesen a feledés homályába merültek. A Blizzard egészen a tavalyi év végéig ülhetett a babérokon (még az Overwatch 2 elbaltázott döntéseit követően is), amikor is megérkezett a Marvel Rivals, a NetEase szuperhősös kihívója, ami nagy kanállal merített az Overwatch leveséből, de a hozott éppen elég remek újdonságot is, hogy a király fejéről egyértelműen lehulljon a korona.

Ezt pedig a Blizzard berkeiben is megérezték. Aaron Keller, az Overwatch 2 direktore a GamesRadar+ interjújában mesélt arról, hogyan élték meg ők a Marvel Rivals kirobbanó sikerét. Keller természetesen mindvégig elegáns optimizmussal fogalmazott, elmondva azt, hogy lelkesen üdvözlik az új kihívót, ám az számukra is világossá vált, hogy elmúlt az az idő, amikor biztonsági játékot játszhatnak az Overwatch 2 fejlesztése kapcsán. Ilyen kényszerítő erejű konkurencia mellett nem elég egy-egy új hőst és pályát, illetve új skineket bedobálni az egymást követő szezonokban. Az Overwatch 2-nek úsznia kell az árban, máskülönben elsüllyed.

Keller a néhány nappal ezelőtt bemutatott újdonságokra, a 15. és 16. szezon hatalmas változtatásaira mutatott. Fejleszthető képességek, 6v6-os kompetitív mód, TPS nézetű Stadion játékmód, visszatérő loot boxok, pályaszavazás, hőskitiltási rendszer és természetesen új hősök, pályák és eventek. Mindez persze nem egyik pillanatról a másikra készül el, az említett újdonságok már jóval a Marvel Rivals megjelenése előtt a tervezőasztalon voltak, ám mostantól ketyeg az óra. A NetEase játéka hatalmas ösztönző erőként hat arra, hogy a csapat minden erőt bevetve akcióba lendüljön, ez pedig csakis zene lehet a rajongók füleinek.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...