Ha egy játék jól fut Series S-en, akkor simán portolható lehet a Switch 2-re
- Írta: pandaril
- 2025. július 7.
Egy hónapja jelent meg a Nintendo új hibrid konzolja, a számos területen fejlődést mutató Nintendo Switch 2, és ugyan új first-party játékokból nincs igazán felhozatal, az eddig megjelent harmadik féltől származó címek minősége alapján egy igazán jó hibrid konzolt tettek le az asztalra a japánok.
Tekintettel az előd népszerűségére, adott a kérdés, hogy mennyire marad releváns tényező a Switch 2 a külsős kiadóknál, főleg a megjelenéskor elérhető ilyen játékok gyenge szereplése mellett. Technikai értelemben azonban bizakodók lehetnek a játékosok. A Virtous fejlesztő stúdió két tagja, Alex Heise üzleti igazgató és Eoin O'Grady műszaki igazgató a Wccf-nek adott interjújukban beszéltek a Switch 2 lehetőségeiről, és meglátásuk szerint azok a jelen generációs játékok, amelyek 60 fps-sel futnak az Xbox Series S konzolokon, gond nélkül átportolhatók lesznek a Nintendo masinájára.
A fejlesztők szerint a Switch 2 a PlayStation 4-hez hasonló CPU-teljesítménnyel rendelkezik, míg GPU-s teljesítmény terén elmarad a Series S-től, de nem olyan sokkal. Ennek köszönhetően a GPU-ra támaszkodó játékok portolása gond nélkül megoldható feladat lenne a Nintendo, a CPU-t igénylő címek esetében viszont már több munkára lenne szükség a stabil 30 vagy 60 fps-hez. Persze, a nap végén a port minősége is döntő szerepet játszik majd, ám Heise és O'Grady szerint a rendszerek közti "átjárhatóság" adott.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.