PlayStationre is eltalál az Oxenfree II

  • Írta: szlav
  • 2021. augusztus 5.
  • Bejelentés
Link másolása
Szorítsátok magatokhoz a rádióvevőt, a Night School Studio csapata ugyanis egy vadiúj előzetes mellett bejelentette, hogy PlayStation 4-re és PlayStation 5-re is ellátogat majd az Oxenfree II: Lost Signals.

Napra pontos premierdátumot egyelőre még nem kaptunk, annyi viszont biztosnak látszik, hogy az Oxenfree II: Lost Signals még idén megjelenik. A játékot áprilisban, a Nintendo Indie World Showcase adásán leplezte le a Night School csapata, ekkor azonban még arról szólt a fáma, hogy PC-re és Nintendo Switchre érkezik a kísérteties indie alkotás. Ma egy újabb előzetesnek örülhetünk, illetve a vele érkező hírnek, miszerint PlayStation 4-en és PlayStation 5-ön sem maradunk ki a kalandból.

Az Oxenfree II: Lost Signals öt évvel követi az első rész eseményeit, mégpedig egy vadonatúj főhős, Riley Poverly szemszögéből, aki az elmúlt éveket városból városba vándorolva, folyton új munka után kutatva töltötte, miközben a valódi célját kereste a világban. Most azonban eljött az idő, hogy hazatérjen Camenába, hiszen környezetkutatóként egy igazán hatalmas feladat vár rá. Riley bakancsába lépve, adóvevővel a kézben útnak indulunk, hogy felfedjük Camena rejtélyeit, és utánajárjunk, hogy mi okozza a kisváros különös, már-már paranormális elektromágneses jelenségeit.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...