Nintendo Switch SW

Hibrid konzol a Nintendotól.
Típus:

Megérkezett a Switch mobilos alkalmazása

Androidra és iOS-re is tölthető a Nintendo Switch mobilos alkalmazása, amely egyebek mellett a voice chatet is lehetővé teszi. Az időzítés nem véletlen, a héten megjelenő Splatoon 2 már támogatja az appot.

A Nintendo továbbra sem akar PC-re fejleszteni

Az utóbbi időben egyre több japán kiadó látott lehetőséget a PC-ben, de a Nintendo nincs közöttük. A befektetőknek tartott legutóbbi eligazításon a konzolgyártó hangsúlyozta, nincs érdekében, hogy PC-re fejlesszen.

Pachter szerint a Switch lenyomja az Xbox One-t

Ugyan a Wedbush Securities elemzője korábban a Switch bukását is megjósolta, most mégis úgy látja, az idei esztendőben simán lenyomhatja a Nintendo az Xbox One eladásait.

Megint a PlayStation 4 győzött Amerikában

Megérkezett az amerikai játékpiac teljesítményét összegző NPD Group májusi jelentése. A PlayStation 4 két hónap után szerezte vissza az aranyérmet a Switch-től, miközben a játékfelhozatal nyomába sem tudott érni a tavalyi kínálatnak.

E3 2017: Itt nézd vissza a Nintendo prezentációját!

Az elmúlt években már megszokhattuk, hogy a kiotói konzolgyártó nem tart saját konferenciát, helyette egy összevágott műsort közvetít az E3 apropóján. A Nintendo Spotlightról nem maradsz le, hiszen nálunk élőben követheted.

Ennyit kell fizetned a Switch online szolgáltatásáért

A Nintendo végre konkrétumokat is elárult a Switch online funkcióiról, és kiderült az is, mennyit kell fizetnünk ahhoz, hogy multizhassunk. Nem sokat: a három konzolgyártó közül a Nintendo tagsága a legolcsóbb.

Amerikai toplista: ismét a Switch hajtotta a piacot

Másfél évvel ezelőtt fordult elő utoljára, hogy két egymást követő hónapban is növekedni tudott az amerikai játékpiac. Habár áprilisra veszített a lendületéből az iparág, még így is két számjegyű növekedést produkált.

E3 2017: A Nintendo idén sem változtat

A kiotói vállalat megosztotta nagyközönséggel az E3-as terveit. A Nintendo ezúttal sem tart konferenciát, helyette minden nap streamel valamit. Számunkra a június 13-i Spotlight közvetítés lesz az érdekes.

Nagyon pörögnek a Nintendo Switch eladásai

Lezárult a Nintendo aktuális pénzügyi esztendeje, így a kiotóiak megtartották az ilyenkor szokásos, befektetőknek szánt beszámolójukat, amiből kiderült, nagyot ment eddig a Switch és az új Zelda-játék is.

Szuper hónapot zárt az amerikai játékpiac

Megérkezett az amerikai játékpiac teljesítményét összegző NPD Group márciusi jelentése. Ahogy arról már beszámoltunk, a Nintendo Switch tarolt, de az egyébként is erős játékfelhozatal is segített a szép számok elérésében.