Amerikai toplista: erős áprilist hozott a járvány

  • Írta: fojesz
  • 2020. május 24.
  • Toplista
Link másolása
Habár a kifutó konzolgeneráció miatt nem kellett volna így lennie, a koronavírus-járvány révén rekorderős áprilist zárt az amerikai játékpiac az NPD Group jelentése szerint. Látványosan húztak a hardvereladások is.

Sosem zárt még ilyen jó áprilist az amerikai játékpiac. Az NPD Group jelentése szerint az iparág forgalma 1,5 milliárd dollár volt az elmúlt hónapban, vagyis 73 százalékkal erősödött éves szinten.

Mindez a koronavírus-járvány hozadéka: a kifutó konzolgenerációval lényegesen rosszabb eredményre lehetett számítani, az otthonaikba bezárkózó emberek azonban előszeretettel költöttek videojátékra. Az év első négy hónapjának teljes bevétele 4,5 milliárd dollár volt, ami 12 százalékos növekedés.

A fentieknek megfelelően a leglátványosabb javulást a hardveres szegmens hozta össze, a 420 millió dolláros forgalom 163 százalékos növekedést jelent. 2008 óta nem volt ilyen jó áprilisa az amerikai piacnak, ezenkívül éves összesítésben is látható az erősödés: az 1,2 milliárd dollár 30 százalékos ugrás az előző év első négy hónapjának teljesítményéhez képest.

A legkeresettebb konzol minden tekintetben a Nintendo Switch volt, azonban a PlayStation 4 és az Xbox One eladásai nőttek a tavalyi évhez képest.

A játékeladások forgalma 662 millió dollár volt, ez szintén rekord, a legjobb áprilisi hónap az NPD mérései szerint. Az év első négy hónapjában több mint 2 milliárd dollárt költöttek az amerikaiak játékokra, ez 6 százalékos növekedés a tavalyi évhez képest.

A hónap legkeresettebb játéka a Final Fantasy VII Remake volt, amely ezzel együtt év a harmadik legjobban fogyó címévé vált, az első hónap teljesítménye alapján pedig a legjobb Final Fantasy - még a Final Fantasy XV rajtját is sikerült lepipálnia. Éves összesítésben továbbra is a Call of Duty: Modern Warfare vezet.

Kiegészítőfronton 49 százalékos növekedéssel, 384 millió dollárnál állt meg a számláló, míg az első négy hónapban 1,3 milliárdos költést hoztak össze a játékosok a szegmensben, 8 százalékkal többet, mint tavaly.

A konzolvásárlásokkal párhuzamosan közel kétszer annyi pénz ment el kontrollerekre, mint tavaly: habár éves összesítésben még mindig a Switch Pro Controller vezet, az áprilist a fekete DualShock 4 nyerte meg.

A teljes játéktoplistát alább láthatjátok; az Animal Crossing: New Horizons és a Mario Kart 8 Deluxe esetében a digitális eladások nem kerültek be az összesítésbe:

  1. Final Fantasy VII Remake
  2. Call of Duty: Modern Warfare
  3. Animal Crossing: New Horizons
  4. NBA 2K20
  5. Grand Theft Auto V
  6. Resident Evil 3
  7. Call of Duty: Modern Warfare 2 Remastered
  8. MLB: The Show 20
  9. Madden NFL 20
  10.  Red Dead Redemption II
  11. Just Dance 2020
  12. FIFA 20
  13. Mortal Kombat 11
  14. Borderlands 3
  15. Predator: Hunting Grounds
  16. Mario Kart 8 Deluxe
  17. Star Wars Jedi: Fallen Order
  18. Persona 5 Royal
  19. Need for Speed: Heat
  20. Dragon Ball Z: Kakarot
19.
19.
godach
#18: Háhh most nézem, azon van 13 jéték (kép is van, mielőtt megint kitalálnál valamit te kis hazudós :D )
18.
18.
godach
#7: Először amikor röhögtünk a profilon, már akkor megmondtam hogy hgyerek módjára kíváncsi vagyok mikor találod ki, hogy több profilod van. xD
Ez az idő is eljött
16.
16.
Ultimate_
#15: gond van a memóriájával már, eljárt felette az idő:D
14.
14.
kamgecam
#12: Aww és el se tudtam olvasni. Álmatlanul fogok forgolódni emiatt! xD
12.
12.
Ultimate_
Ultimate és a kimoderált üzenet... Semmi meglepő nincs, nem tud kommunikálni normálisan
9.
9.
Bezzeg régen, amikor a Black Death-ben meghalt a bolygón minden harmadik ember, nem ment annyira a gaming mellette. Bár a GTA5 szerintem akkor is benne volt az első 5-ben.
8.
8.
kamgecam
#7: Sony exek közül egyébként kijátszottam a Blodborne 3x, gow, tlou, uc4, spiderman( platina) p5 háromnegyedénél tartok, hzd eleje, még nem húzott be. Szóval tálán formálhatok véleményt az exkluzív címekről. Ha megengeded...;) Ilyen casualba nyomom!
3.
3.
Obi Wan Kenobi
#2: Low quality bait vagy tényleg ennyire gyenge a szövegértésed?
2.
2.
kamgecam
Szép, de nem csodálkozok. A sony exek kapósak.
1.
1.
hedzsooo
En is most rendelek +1 SSD-t a vasamba a heten, kell meg hely a kozeljovobeli kedvenc jatekoknak is hamarosan! :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...