Animal Crossing: New Horizons Nintendo

A Switchet is beveszi a közösségépítő szimulátor.
1610956800

Brit toplista: még mindig switches játékok az élen

A britek továbbra is többet költenek dobozos videojátékokra, mint tavaly ilyenkor, a kitüntetett figyelmet pedig leginkább a Nintendo Switchre kiadott címek élvezik. Annyira, hogy az első tíz hely több mint felére switches játék került.
1610352000

Brit toplista: tovább menetel a Nintendo Switch

Habár az év első hete hagyományosan visszafogott a játékeladások szempontjából, az idei esztendő ezen a fronton is másképp indul kissé: a járvány miatt ismét bezárkózó britek lelkesebben vásároltak játékot a megszokottnál.
1609765200

Brit toplista: az Animal Crossing visszaült a csúcsra

Az Animal Crossing: New Horizons a megjelenése óta nagy népszerűségnek örvend, rendre megtalálhattuk a brit dobozos játékeladások toplistájának élbolyában. 2020 utolsó hetén is a Nintendo játéka foglalta el az első helyet.
1609246800

Brit toplista: újra élen a FIFA 21

Helyreállt a világ rendje, a karácsonyi héten már ismét a FIFA 21 vezette a brit játékeladási toplistát, míg a múltkori aranyérmesünk, az Assassin's Creed: Valhalla a második helyre csúszott vissza.
1607940000

Brit toplista: az élre hackelte magát a Cyberpunk

Jött, látott és mindenki mást maga mögé utasított a brit játékeladási toplistán a Cyberpunk 2077, ami ezzel az idei év második legjobb rajtját tudhatja magának az Egyesült Királyság dobozos értékesítései között.
1607681880

TGA 2020: A The Last of Us: Part II az év játéka

Hiába érkezett tengernyi bejelentés és látnivaló, a The Game Awards alapvetően még mindig az év legjobb játékainak megjutalmazásáról szól. Lássuk, hogy mely címek lett a különféle kategóriák győztesei idén.
1607612400

Idén ezekre a játékokra kerestünk rá a legtöbbször

A Google kiadta az idei top tízes listáit arról, hogy az adott kategóriákon belül mire kerestünk rá a legtöbbször a 2020-as évben. Természetesen a videojátékok is saját listát kaptak, valamint a PS5-tel kapcsolatban is kiderült egy extra érdekesség.
1607328000

Brit toplista: nyugaton a helyzet változatlan

Black Friday ide, Cyber Monday oda, a brit játékosok ezen a héten is céltudatosan vásároltak. A dobozos játékok toplistáján még az Immortals: Fenyx Rising sem kavart különösen nagy port, így maradtak az élen a szokásos nagy befutók.
1606723200

Brit toplista: mit eredményezett a Black Friday?

Véget értek a Black Friday leárazásai, amelyek alaposan fellendítették a videojátékos piacot az Egyesült Királyságban is. Az akciózás nagy győztese a Nintendo Switch volt, de a toplista élére mégis a várható befutók kerültek.
1606320000

A The Last of Us II volt a Golden Joystick sztárja

Tegnap este került megrendezésre az idei Golden Joystick díjátadó, ahol öt kategóriában is győzött a The Last of Us: Part II, míg a Naughty Dog az év stúdiójának járó díjat vihette haza.