Azok a boldog 2000-es évek

  • Írta: Daks
  • 2012. március 13.
  • a számítástechnika aranykora, azok a boldog 2000-es évek
Link másolása
Az informatika világában 10 év döbbenetesen sok idő, sorozatunk harmadik, befejező részében pedig be is bizonyítjuk ezt. Fityiszt öltve az Y2K-ra, beköttetjük otthonra az internetet, és széles mosollyal öleljük magunkhoz a 2000-es évek legjobb informatikai fejlesztéseit.

Miután túléltük a négy-számjegyű év okozta sokkot, s eldőlt, hogy bolygónk számítógépes rendszere nem tud összeomlani az új dátumtól, a Szilícium-völgy újabb sebességbe kapcsolt, szinte nem telt el úgy nap, hogy az informatika világából ne érkezett volna valami megdöbbentő hír. Az év eleje a Microsofttól volt hangos, debütált a Windows 2000, Bill Gates bejelentette visszavonulását vezérigazgatói pozíciójából, a céget kétfelé vágták, bemutatkozott a Pocket PC, megjelent a Windows ME, a gamerek legnagyobb örömére pedig beköszöntött a DirectX 8-as játékok korszaka. Valamikor ekkor debütált az ATI Radeon sorozat első darabja, a világ internet felhasználóinak robbanásszerű növekedését kihasználva pedig a Google tovább erősítette pozícióját, élesítette az AdWords hirdetési rendszert, s bejelentette, 1 milliárd feldolgozott weboldallal ő lett a világ legnagyobb internetes keresője.


Windows XP


2001-ben a Windows XP premierjével véget ért a Windows 95 forgalmazása, a Maxtor magába olvasztotta a Quantumot, bemutatkozott az USB 2.0, a SATA 1.0, az iPod, az Xbox és a BitTorrent, elindult a Wikipédia, a Google pedig meglépte első hivatalos cégfelvásárlását. De az év nem csak a nagy nevekről, de a nagy számokról is emlékezetes volt. A Napster zeneletöltő ekkor élte aranykorát, a portálon 26 millió felhasználó cserélt illegálisan zenéket, számuk kis híján utolérte az AOL teljes, 28 millió főt számláló közösségét, a szolgáltatás 10 évvel ezelőtt a világ internet penetrációjának 5%-át tudta magáénak, ezt ma is csak kevesen tudják utána csinálni.


Xbox


A következő év a PCI Express szabvány és a DirectX 9 bemutatkozásán kívül nem hozott sok izgalmat, a befektetői hangulatot viszont a Gartner bejelentése egy mondattal a fellegekbe emelte, a kutatócég számításai szerint nem kevesebb, mint 1 milliárd személyi számítógép van már a világon, ekkora piacra számíthat az, aki ebben az iparágban kívánja megvetni a lábát. A növekedésnek pedig a 2003-as év sem volt gátja, a Google felvásárolta a Bloggert, az Intel bemutatta a laptopokba szánt Pentium M processzort, elindult a Skype, az iWiW és a Valve Steam, végül, de nem utolsó sorban pedig megjelent a Windows Server 2003, a Windows XP Media Center Edition, az iTunes, és a Safari.


Who is Who?


A 2004-es év az internetes kapcsolattartás, és a közösségi szolgáltatások forradalmától volt híres. A Google megvette az Earth elődjének számító Keyhole-t, elindult az Orkut, a MySpace, a Facebook, a Flickr, a Gmail, a Picasa, és a Yelp, de a szoftverpiacon is történtek áttörések, megjelent az Ubuntu, a Mozilla Alapítvány letölthetővé tette a Firefox első változatát, az év vége pedig elhozta talán minden idők egyik legnagyobb bejelentését. Az 1911-ben alapított IBM, mely fél évszázada úttörője a PC-s világ fejlődésének, 1.7 milliárd dollár ellenében, a kínai Lenovo csoport javára megválik a számítógépgyártó divíziójától.

Welcome to Thefacebook


A Google Maps, az Analytics, az iGoogle és a YouTube mind a 2005-ös év eredményeként született meg, akinek pedig nem volt elég ötlete, vagy tehetsége valami új szolgáltatást indítani, az vásárolt magának egyet. A Yahoo megvette a Flickrt és a Delicious-t, a News Corporation a MySpace közösségi oldalt, az eBay a Skype-ot, a Seagate a Maxtort, az Adobe pedig a Macromediát, s hogy a játékvilágban is történjen már valami, a Microsoft november 16-án piacra dobta legújabb konzolját, a mai napig piacvezető Xbox 360-at.

Playstation 3 és az eredeti, Pókemberes márkajelzés


Alig két hónappal az újgenerációs konzol megérkezése után kirobbant a formátumháború. A Dell, a Hitachi, a Hewlett Packard, a Sony, az LG, a Mitsubishi, a Panasonic és a TDK páratlan összefogásának köszönhetően megszületett a Blu-Ray, mely a NEC és a Toshiba által fejlesztett HD-DVD személyében talált kihívóra, ez a majdnem két évig elhúzódott csatározás pedig a játékvilágra is kiterjedt. Míg a Playstation 3-ba Blu-Ray lejátszó került, addig az Xbox 360-hoz külső kiegészítőként HD-DVD olvasót lehetett vásárolni. De a 2006-os év a piac többi szereplőjének is tartogatott izgalmakat. A Google ekkor vette meg a Docs alapjaiul szolgáló Writely-t, az AMD 5.6 milliárdért felvásárolta az ATI-t, elindult a Google Calendar és a Twitter, megjelent az Internet Explorer 7, az Intel Core 2 Duo sorozat, a Zune és a Nintendo Wii, a TIME pedig nem mást választott az év emberének, mint „téged”. A közösségi élményeket kereső, tartalomkészítésben rendkívüli eredményeket elérő, névtelen internet felhasználót.


Xbox 360 HD-DVD kiegészítő


2007 a nagy nevek és nagy számok éve lett. Bemutatkozott az iPhone, a Kindle, az Intel Core i7, a Core 2 Quad, és a netbook kategória első darabja, az ASUS EEEPC 700, megjelent a Windows Vista - Office 2007 páros, a Google pedig 3.2 milliárd dollárért megvette a DoubleClick hirdetési rendszert, elindította a Trends és a StreetView szolgáltatást, majd piacra dobta saját mobil operációs rendszerét, az Androidot. A 2008-as év az ő részéről nyugodtabban telt, a cég életében csak a Chrome böngésző megjelenése volt említésre méltó esemény, a piac többi szereplője viszont nem pihent egy percet sem. Januárban a Warner Bros, a Netflix, a Best Buy és a Wal-Mart bejelentette, hogy a Blu-Ray pártjára áll, a Microsoft és az Intel pedig hiába támogatta volna tovább a Toshibát, a HD-DVD formátum kapitulált, s örökre megszűnt létezni. A Netscape böngészővel együtt.

Steve Jobs, iPad


Az évtizedet az Internet Explorer 8, a Bing, a Chrome OS, a Windows 7, a Barnes & Noble Nook Book, és a WebOS premierje búcsúztatta, a személyi számítógépek egyeduralma pedig ezzel leáldozott, a 2010-es év az iPad megjelenésével elhozta otthonunkba a táblagépet, mint forradalmi internetes eszközt. A PC az új konkurencia térnyerésével kezd visszaszorulni a játék és az irodai munka irányába, akinek nincsen szüksége másra, csak hogy könnyen, gyorsan elérje kedvenc weboldalait, az kétszer is meggondolja, mit fog vásárolni. Egy vasat, mellyel az elmúlt 20 évben csak a baj volt, vagy egy csillogó, szupertrendi státuszszimbólumot? Azt hiszem, sokak számára egyértelmű lesz a döntés.

Kapcsolódó cikkek

35.
35.
X-Master
#34: Bocs, javítok:

Akkor még NEM Justin Bieber-féle szar ment a zenecsatornákon, hanem Linkin Park, Limp Bizkit, P.O.D., Puddle of Mudd, Marilyn Manson, Static-X és hasonlók.
34.
34.
X-Master
Nekem még a nu metal korszak is eszembe jut a 2000-es évekből, akkor kedveltem meg az ilyen zenét. Akkor még Justin Bieber-féle szar ment a zenecsatornákon, hanem Linkin Park, Limp Bizkit, P.O.D., Puddle of Mudd, Marilyn Manson, Static-X és hasonlók. Sőt! Amit akkor nyálzenének mondtunk (Five, Backstreet Boys, Nsync) az is fényévekkel jobb volt, mint a mai felhozatal.
A 2010-es évekből a Fear Factory legújabb lemezén (Mechanize) kívül semmi átütően jó muzsikával nem találkoztam még, pedig eltelt két év. Gyanítom, hogy idén sem lesz értékelhető nu/industrial a FF The Industrialist című lemezén kívül.
33.
33.
kharami
#32: Itt ki trollkodott Te szerencsétlen?! Ahol már konzolról van szó az trollkodás!
32.
32.
Eltiron
Igazán gratulálok azoknak, akik egy ilyen posztot is fel tudnak használni konzoltrollkodásra.
31.
31.
X-Master
#28: én meg Win98SE-t (persze a retrós gépemen), a másikon Win7 van. Amúgy feltűnt valakinek, hogy a Core i7 az nem 2007-ben hanem 2008-ban jelent meg?
29.
29.
kharami
#28: Ha neked nem, akkor szerintem nem!:))
28.
28.
Moldren
Az gáz ha én még XP-t használok? :D
26.
26.
kharami
#24: Hát én még remélem, hogy 2 évig kitartanak a konzolok mivel nem rég vettem a 360 at!:) Meg szerintem még egy 2 és fél évig van még potenciál bennük, elég csak ránézni a forza 4 re vagy az unchartedre!:)
25.
25.
giga321
ps1


My work is done here.
24.
24.
Másnapos
Nekem ilyen sorrendbe voltak eddig a konzoljaim ps2-xbox 360-psp-PS3-PSvita.És nekem úgy naggyából mindig bejött mindegyik csak 360-nál és ps3-nál volt az hogy hol ez hol az lagolt játéknál pl Mass Effect 3-nál. (de ettől még mind a kettő jó konzol volt és még az is lesz legalább 1 évig)de aztán jöjjön az új xbox :Đ
22.
22.
szcsaba1994
Eddig nekem ezek voltak (időrendi sorrendben):
Ps2-->Xbox360-->Wii
Mindegyik elég jó, de engem eddig legjobban a Wii fogott meg.
Mikor haverokkal baromkodunk a MArio Kart-tal az sokkal jobb, mint bármelyik Xbox 360 játék. DE EZ SZEMÉLYES VÉLEMÉNY.
21.
21.
Kumite
#20: "sztem mindnek megvan az elönye és a hátránya is"
Ezt mondtam én is.

És igen, SZERINTEM a Wii-nek jobb a játékfelhozatala, mint a másik kettőnek.

Sőt, továbbmegyek, szerintem a képviselőfánk a legjobb süti és a mojito a legjobb longdrink, a házipálinka pedig a legjobb rövid, valamint a McDonalds finomabb, mint a BurgerKing. Mindenkinek más felel meg, egyik sem jobb, mint a másik, csak egyéni vélemények alapján.
20.
20.
Szbarn
#18: Bocsi de a wi játékfelhozatala jobb mint a boxnak meg a psnek ?????
HALO Uncharted mass effect assasins creed gta IV stb örökre lehetne sorolni
szal sztem ezt inkább viszi a ps meg a box. Ezzel egyáltalán nemaztmondom h a wii rosszabb mint a másik 2 konzol , sztem mindnek megvan az elönye és a hátránya is...
19.
19.
Kumite
#18: Ugyanilyen hosszú érvelést lehetne mondani a 360 mellett is és a PS3 mellett is. Egyik JELENLEGI GENERÁCIÓS gépről sem lehet kijelenteni, hogy jobb mint a másik. Egyik erősebb ebben, másik abban, harmadik meg egy harmadik adag dologban.
18.
18.
Kumite
#6: Azért, mert a "gamer" közösségben előszeretettel mondják, hogy nem konkurenciája a másik kettőnek, még igenis konkurenciája a másik kettőnek. Én is mikor vásároltam, végignéztem minden lehetőséget, melyik gép mit fog adni, mit fogok kihagyni, ha nem a másikat választottam. Wii mellett döntöttem, nem bántam meg egyáltalán, sőt. Pedig már a PS3-as játéklistám is megvolt, hogy mit veszek a géphez. És valószínű, hogy nem vagyok az egyetlen a világon, mindenki átgondolja a lehetőségeit, ahogy az is, hogy sokan lecserélték másra. Konkurencia, 100000000%, kár is erről bármi mást mondani. Mintha azt mondanád, hogy az AMD nem konkurenciája az Intel-nek, vagy a VW a BMW-nek.

És továbbra is a Wii a legsikeresebb jelenlegi generációs konzol is egyben. Aki azt mondja, hogy nem jelenlegi generációs, az HD sznob, nincs rá jobb szókapcsolat. Vagy hater, gyerekes, irigy (a wii sikereire saját szeretett konzoljával szemben) stb, lehet választani...
Csak a grafika és az online lehetőségek alapján megítélni, hogy mi, melyik generációba tartozik, elég nagy hülyeség.
Ó, és itt jegyzem meg a Wii U pedig nextgen, még mielőtt valaki azzal jönne, hogy nem az. megjelenése után a 360 és a PS3 is előző generációs gépek lesznek.

#15 "És sjanos mostanság mikor itt a kinect és a move, nos nem értem ki az aki wii t vesz! "
Sorolj fel 5 nagy címet Kinect exkluzívra! Most sorolj fel 5 nagy címet Move exkluzívra! Ha megvagy, akkor felsorolok neked 20-30 exkluzív húzócímet Wii mozgásérzékelésre, további 40-et a második vonalból...
Természetesen a Kinect nagyon jó cucc, ahogy a Move is. Csak a rájuk elérhető játékok minősége és mennyisége a Wii-től úgy le van szakadva, hogy látótávolságon kívül esik.

Emellett: csak ezen a konzolon éred el: az összes Mario, Zelda, Donkey Kong, Metroid, Kirby univerzumok címeit a tonnányi particím és gyerekcím mellett. Ha már gyerekcím: egy gyereknek milyen gépet vennél? Mert hogy a másik két konzolra az elérhető minőségi címek száma együttvéve ha eléri az 5-öt, már sokat mondtam és optimistán fogalmaztam. Tovább a Wii-n érhető el a rengeteg retro cím is, Nintendo univerzumon kívül is bőséggel, sokaknak ez is választást meghatározó tény lehet.

Természetesen a Wii nem jobb, mint a másik.
Természetesen az XBox360 nem jobb, mint a másik.
Természetesen az PS3 nem jobb, mint a másik.

Mindenkinek el kell döntenie, hogy mi kell neki, ennyi.
12.
12.
kharami
#9: Többet adtak el a Wii ből, de sajnos a nextgen konzolokkal sehogysem tudta felvenni a versenyt! Daks ebből indult ki. Lehet, hogy wii kontroller meg ez az amaz, de ps2 szint kb ezért igen, másik szint!
11.
11.
Daks
#8: Itt magyarul is olvashat bárki a Blu-Ray vs HDDVD sztoriról, penge kis írás:
http://www.gamekapocs.hu/cikk/430/jovobe_tekinto_sorozat_4_resz_hd_dvd_es_blu_ray
10.
10.
Daks
#9: Casual-hardcore stílusra gondoltam, mások veszik meg. Nem lealacsonyító ez, úgy tudom alapvetően ők maguk is így gondolkoztak egészen addig, míg a Move meg a Kinect meg nem jött.
9.
9.
szcsaba1994
#6: Ezt úgy érted, hogy a Wii az már egy másik szint?
Mert ez így elég lealacsonyítóan hangzik a Wiire nézve. A generációban a Wiiből adtak el a legtöbbet. (asztali gépek közül)
8.
8.
kharami
#4: Tényleg csúnya! XD Remélem Tomshw van több cikk is erről!;)
7.
7.
kharami
#4: Köszii!;) Elolvasgatom ezeket a dolgokat!:)
6.
6.
Daks
#5: A Wii nem konkurenciája a másik kettőnek, én ebből indultam ki.
5.
5.
szcsaba1994
"a mai napig piacvezető Xbox 360-at."
Nem a Nintendo Wii vezet közel 100milliós eladással? Tudtommal az Xbox360 és a PS3 közel egyforma mértékben fogyott, de a Wii mindkettőt bőven túlszárnyalta
4.
4.
Daks
#3: Két évig volt forgalomban, jelentek meg rá filmek dögivel (sok kiadó mindkettőt támogatta egy időben), illetve talán pár játék is.
http://img.tomshardware.com/de/2007/02/01/player_fuer_blueray_und_hd_dvd/hd-dvd_samples.jpg - jó csúnya doboza volt szegénynek
3.
3.
kharami
#2: Olvastam Master de annyi van csak benne, hogy elkaszálták! Nem derül ki, hogy jött rá esetleg valami tartalom?!:)
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...