Chernobylite teszt

Nem ez volt az első ilyen horderejű baleset, de kétségkívül a csernobili incidens volt az, ami az egész emberiségben nyomott hagyott. Ez főleg annak fényében érdekes, hogy az akkori szovjet kormány minden lehetőséget megragadott arra, hogy az ország határain belül tartsa az információkat, viszont ezekkel a lépésekkel pontosan a várt hatás ellentétét érték el. Az évek során számos összeesküvéselmélet látott napvilágot, ráadásul a baleset még több mint harminc évvel később is felkapott téma mind a játékok, mind pedig a filmek terén, elég csak a S.T.A.L.K.E.R.-re, vagy épp a pár éve berobbant HBO-s minisorozatra gondolni. Ezen a vonalon indultak el a The Farm 51 fejlesztői is, akik a Get Even-féle műfajkoktél után ismét egy olyan játékot tettek le az asztalra, amit nem könnyű egyetlen zsánerbe sem beskatulyázni.

Első ránézésre a Chernobylite egy tipikus belső nézetes túlélőjátéknak tűnik, azonban idővel felüti a fejét a horrorhangulat, előkerül a lopakodás, és még egy kisebb csapatot, valamint egy főhadiszállást is menedzselnünk kell az előrehaladásunk során. Dolgunk tehát lesz bőven, ugyanakkor egyik elemet sem ajánlott elhanyagolni, mert a döntéseink folyamatosan kihatnak a kis csapatunk életére. Hősünk Igor, egykori csernobili tudós, aki azért tér vissza a lezárt zónákba, hogy kiderítse a valódi igazságot a baleset kapcsán, eközben pedig megtalálja eltűnt feleségét. Fogalmunk sincs, hogy él-e még egyáltalán, de a megannyi látomás és a fejünkben visszhangzó mondatai arra késztetnek minket, hogy fegyvert ragadjunk, és nekiinduljunk életünk legnagyobb és talán utolsó kalandjának.

A sztori apránként bontakozik ki, de higgyétek el, megéri átvészelni a kezdetben sokszor értelmetlennek tűnő feladatokat, mert az első pár órát követően beindul a játék, és onnantól nem ereszt. Ehhez remekül asszisztál a játékmenet, ami a napszakokra lebontott megoldásával folyamatosan arra késztet minket, hogy mérlegeljünk, és próbáljuk a lehető legtöbbet kihozni a szűkös kereteinkből. Az erőforrásaink menedzselése hatalmas szerepet kap a játékban, ez alól pedig a mellénk szegődött túlélők sem kivételek, akik nem csak állnak szótlanul a sarokban, hanem bizony hasznukat is vehetjük, feltéve, ha jól érzik magukat a főhadiszállásunkon.

A bázisunk kulcsait egyébként már rögtön az első küldetést követően kézhez kapjuk, és onnantól kezdve ránk hárul a hely tatarozása és fejlesztése. Szerencsére a kiszemelt gyárépület elég tágas, szóval miután kipucoltuk a felesleges szemetet, bőven lesz területünk a különféle eszközök lepakolására, feltéve, ha rendelkezünk a hozzájuk szükséges alapanyagokkal. Az otthonunk többféle jellemzővel bír, így érdemes a különféle sávokat szem előtt tartva építkezni, nehogy kifussunk az energiából, vagy épp az alvóhelyből. Természetesen ezek mellett a különféle ellátmányokról is gondoskodnunk kell, hiszen az éhes és szomjas katona nem úgy dolgozik, mint a jóllakott és bevodkázott társai.

Belőlük pedig lesz bőven, hiszen összesen öt, nevesített túlélő csatlakozhat majd a kis csapatunkba, akik amellett, hogy követelőznek bizonyos dolgokért, előnyöket is biztosíthatnak számunkra. Ha ugyanis életben tartjuk őket, valamint a moráljukra is odafigyelünk, akkor időnként megosztanak velünk ezt-azt, amivel fejlődhet a karakterünk. Ezek a különféle trükkök passzív képességként kerülnek be a karakterlapunkba, így tehetünk szert gyorsabb mozgásra, vagy épp több életerőre. Emellett azonban más előnyökkel is jár, ha van velünk pár bajtárs, hiszen a reggeli eligazításnál elküldhetjük őket különféle felfedezőtúrákra, amikről visszatérve számos extrát dobhatnak bele a közösbe.

Ha már a reggeleknél tartunk, akkor nézzük is meg a játék egyik legjobb elemét, a napszakokra bontott tervezést. Minden egyes nap elején, a bázisunkon ébredünk, hogy aztán építkezzünk, esetleg fejlesszünk valamit. Ha mindezzel végeztünk, akkor irány a tervezőasztal, ahol kiválaszthatjuk az aznapi küldetéseinket. A lista folyamatosan frissül, egyes missziók csak pár napig érhetőek el, így érdemes alaposan megfontolni, hogy mi az, amit megpróbálunk megoldani, és mi az, amit inkább elengedünk. Szerencsére nem vagyunk egyedül, hiszen ahogy már korábban említettem, a társainkat is kiküldhetjük a vadonba, de figyeljünk oda a nevük mellett feltűnő százalékra, mert egy neccesebb akció során simán szerezhetnek hosszan gyógyuló sérüléseket, vagy ami még rosszabb, meghalhatnak. Időnként kapunk majd főbb küldetéseket is, de nem kell aggódni, ezek addig nem tűnnek el a listából, míg meg nem csináljuk őket.

Amint megvolt az eligazítás, akkor kezdődhet a nap érdemi szakasza, maga az akció, mikor is a kiválasztott helyszínre teleportálunk és igyekszünk tömött zsebekkel, illetve egy darabban visszatérni az otthonunkba. Jól olvastátok, hősünk nem bajlódik holmi turistaútvonalakkal, helyette inkább betölt pár kristályt a portálgenerátorába, és máris hoppanál a zónába. A fúróra hasonlító kis szerkezet fontos barátunk lesz a kalandok során, hiszen segítségével a kimenekítésünk sem tart majd tovább pár másodpercnél. A különféle kapuk nyitogatása a történet előrehaladásában is segít, mivel rendszerint az ilyenkor bekúszó „töltőképernyők” alatt kapjuk meg az átvezetőknek beillő részeket, így nem érdemes elnyomni őket, nehogy lemaradjunk valami újdonságról.

Miután beléptünk az általunk kiválasztott küldetés helyszínére, megkezdődhet a felfedezés és a különféle nyersanyagok gyűjtögetése. Ebben lesz segítségünkre a kézi szkennerünk, ami nemcsak a sugárzás mértékét mutatja meg nekünk, hanem azt is, hogy a közelben merrefelé találhatóak használható tárgyak. Ugyan ritkán használhatjuk ezt a funkciót, cserébe jó sokáig megmaradnak a jelölések, sőt, a különféle épületek sem jelentenek akadályt, így simán láthatjuk azt is, hogy mi van a falak mögött. Egyébként ajánlott is a lehető legtöbb dolgot begyűjteni, mivel idővel mindenre szükségünk lesz és kellemetlen, ha teszem azt kenyérért kell kiugranunk újra és újra a lerobbant sarki vegyesboltba. Szerencsére az inventorynk elég tágas (ezt később fejleszthetjük is), ha pedig besokallnánk, akkor bármikor visszaugorhatunk a bázisra elhasználni a felesleget, vagy ott helyben felhúzhatunk valami előnyt biztosító szerkezetet.

Természetesen a körútjainkon nem leszünk teljesen egyedül, hiszen a korábban elhagyatott területeken ellenséges katonák strázsálnak, és amint észrevesznek minket, kérdés nélkül tüzet nyitnak ránk. Ugyan nyílt harcba is bocsátkozhatunk velük, viszont sokkal erőforrás barátibb, ha kikerüljük őket, esetleg egyenként, halkan cserkésszük be a szerencsétleneket. Arra azért figyeljünk oda, hogy a mentális egészségünknek nem igazán tesz jót, ha mindenkit halomra ölünk, így a játék elején, ajánlatos inkább kerülni az öldöklést. Később persze szerezhetünk pár olyan képességet, ami enyhíti ezeket a negatív hatásokat, de addig jobb lopakodni, ha ugyanis a szellemi egészségünk nagyon lecsökken, akkor mindenféle hátráltató effekt jelenik meg a képernyőn.

Ezek nélkül sem érdemes agyatlanul berohanni a tömegbe, mivel könnyedén kifuthatunk a munícióból, ráadásul ilyenkor az ellenfelek elejtett fegyvereit sem használhatjuk, az egyedi ujjlenyomatos védelmük miatt. Ennek hála csupán néhány különböző mordályt vehetünk kézbe a játék során, többek között egy revolvert, egy shotgunt, egy AK-t, valamint egy később elérhetővé váló és hatalmas pusztításra képes plazmavetőt. Öröm az ürömben, hogy utóbbi kivételével ezeket kedvünk szerint cicomázhatjuk a munkapadon, így érve el teljesen különböző variációkat, a lehetőségek tárháza pedig egészen elképesztő. Szerencsére a gunplay sem okoz csalódást, remek érzés kézbe venni a különféle halálosztókat, amiken minden egyes módosítást megérezni a harcok közben.

Az ellenséges katonák viszont csak az egyik olyan dolog lesz, ami az életünkre tör, mivel a játék előrehaladtával belefuthatunk pár természetfelettibb eseménybe is. Először csak kisebb hallucinációk és hangok gyötörnek majd minket, de idővel találkozhatunk különféle rémségekkel, sőt, minél több időt töltünk el egy adott helyszínen, annál nagyobb az esélye annak, hogy egy sokkal erősebb és szívósabb ellenfél, az úgynevezett Black Stalker ered a nyomunkba. Pontosan ezek miatt érdemes szedni a lábunkat, azonban nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a bázisunk és a küldetésünk érdekében a lehető legtöbb dolgot össze kell szednünk, szóval fel van adva a lecke: legyünk gyorsak és alaposak egyszerre! Ha ez sikerült, akkor nyugodtan visszatérhetünk a bázisra, és még az éjszaka beköszönte előtt megejthetjük az aktuális pofavizitet.

Esténként leginkább az adott nap kiértékelése és a javak elosztása folyik, ilyenkor nézhetjük meg, hogy társaink miként végezték el a rájuk bízott feladatokat, valamint ha szeretnénk, akkor fejleszthetünk valamit az otthonunkon. A szintlépésekért bezsákolt pontjainkat is ilyenkor költhetjük el, feltéve, ha van olyasvalaki velünk, aki tud valamit tanítani nekünk. Tapasztalati pont egyébként minden egyes megmozdulásunkért jár, azaz nemcsak a harcokban fejlődhetünk, hanem a sima gyűjtögetésben, vagy épp a kraftolásban is. Sajnos ennek hála idővel annyira erősek lehetünk, hogy játszi könnyedséggel oldjuk meg a legdurvább helyzeteket, amin az sem segít, hogy az ellenfelek annyira buták, mint egy marék szárított grafit.

Komolyabb nehézségi szinten sem okoznak igazán kihívást, sokszor még akkor sem vesznek észre minket, ha az orruk előtt ugrálunk, vagy épp azt a társukat lőjük fejbe, akivel beszélgettek. A taktikai repertoárjuk meglehetősen szegényes, rendszerint jönnek felénk és lőnek ránk, nem próbálnak bekeríteni minket, de még a fedezékeket is nagy ívben kikerülik biztos, ami biztos. Sajnos a szörnyek esetében sem jobb a helyzet, mivel ők fegyver híján tényleg arra vannak kárhoztatva, hogy agyatlanul szaladjanak felénk, aztán lesz, ami lesz. Elképesztően könnyű kijátszani őket, ha pedig mégis meghalnánk, akkor sincs komoly gond, pár cuccot elvesztünk ugyan, de rögtön újraéledünk az adott napunk elején.

Mondjuk sokat nem kell majd baktatnunk, hogy visszaérjünk a korábbi helyszínekre, ugyanis a játék pályái hiába elképesztően részletesek a 3D-szkennelési módszernek hála, eléggé kicsik, mindemellett nincs is sok belőlük. Összesen csak pár elkülöníthető területen fogunk megfordulni, amiket a staminarendszer hiánya miatt nagyjából percek alatt keresztülszelhetünk. Talán ezek miatt is, de a mellékküldetések nagyon hamar unalmassá válnak, hiszen idővel ugyanoda kell visszamennünk, ugyanazokért a cuccokért, ugyanolyan ellenfelekkel harcolva. Persze a rendszer igyekszik változtatni valamennyit, például az ellenséges csapatok összetételén, vagy az időjáráson, de egyrészt ezekből sincs sokféle, másrészt nem okoznak akkora különbséget kétféle küldetés között.

Sajnos megvalósítás terén sincs minden rendben, hiszen hiába remek a látványvilág, a motorháztető alatt bizony csikorognak a fogaskerekek. A korábban már említett 3D-s szkennelési eljárásnak hála a pályák hihetetlenül élethűek, viszont ennek megvan az ára, amit leginkább a harcok során fogunk megérezni, ilyenkor ugyanis az addig aránylag stabil képfrissítés hajlamos bezuhanni, ezáltal diavetítéssé változtatva az életünkért folytatott küzdelmünket. Annyi örömünk lehet eközben, hogy a látóidegeink mellett legalább a hallójárataink nem károsodnak, mivel a játék hangszekciója több, mint kiváló. Külön kiemelném a fülbemászó gitáralapú zenéket, valamint az orosz szinkront, ami csak tovább növeli az amúgy is hibátlan hangulatot, ráadásul mindezt magyar felirattal élvezhetjük.

Ahhoz kétség sem férhet, hogy a Chernobylite-nak vannak problémái, de a kiváló atmoszféra még a hibái ellenére is játszi könnyedséggel szippantja be az embert erre a röpke 15 órás túlélésre. A tesztelés alatt folyamatosan előjött belőlem a „csak még egy napot” érzés, és mire észbe kaptam, már hajnalodott, és tudtam, hogy le fogom késni az esti ételosztást és a reggeli eligazítást. Persze akadnak pillanatok, amik kicsit kidobnak az élményből, de ha képesek vagyunk szemet hunyni felettük, akkor egy olyan csernobili kalandban lesz részünk, amit garantáltan soha nem fogunk elfelejteni. Csak remélni tudom, hogy a készítők a megjelenést követően sem hagyják magára a játékot, mert az alapok már a helyükön vannak ahhoz, hogy pár javítást és bővítést követően egy minden tekintetben megkerülhetetlen és kihagyhatatlan alkotás váljék belőle.

A Chernobylite-ot mi PC-n teszteltük egy i5-4590, 16 GB RAM és egy GTX 1660 társaságában, de valamikor a nyár folyamán megjelenik még PlayStation 4-re és Xbox One-ra, később pedig PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is.