2011-ben sem lesz Aliens: Colonial Marines?

  • Írta: zoenn
  • 2011. január 11.
  • Csúszás
Link másolása
Tegnap érdekes és egyben elkeserítő pletykák kaptak szárnyra a 2006 óta készülő Aliens: Colonial Marinesszel kapcsolatban. Az EGM a Gearbox Studió fejesével, Randy Pitchforddal készült interjújából kiderült, hogy újabb egy évet kell várnunk a játékra. Randy azóta viszont pontosított.

Habár hakydakillah nevű felhasználónk a nap folyamán felhívta a figyelmünket a csúszásra, szerencsére a Gearbox főnőke azóta némileg tisztázta a helyzetet. Bár azt nem erősítette meg, hogy az Aliens: Colonial Marines még idén megjelenik, de azt is cáfolta, hogy olyan szavak hagyták el a száját, ami kikezdhetetlenül kimondta volna, hogy csak 2012-ben jelenik meg a horror-FPS.

Pitchford, most a Eurogamernek nyilatkozta azt, hogy nem ilyen szavak jöttek a szájából:

"Biztos vagyok benne, hogy nem nyilatkoztunk semmi különöset az Aliens: Colonial Marinesszel kapcsolatban senkinek. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyire szenvedélyes híve vagyok a címnek és elkötelezett vagyok aziránt, hogy a játék nagyszerűnek ígérkezik. Ám a magazin értesülései meglehetősen félrevezetőek vagy pontatlanok."

Hozzátette: "Izgatott vagyok, hogy ilyen nagy az érdeklődés a játék története iránt. (...). Várom, hogy többet elárulhassak az Aliens: Colonial Marinesről hamarosan, annak érdekében, hogy spekuláció és önkényesség helyett kézzelfogható, megbízható és pontos információval szolgálhassunk."

Egyedül a játék kiadója, a SEGA adhatja áldását az újabb információmorzsákra, tehát tőlük függ, hogy a játék kijön-e még idén, vagy tovább csúszik-e. Semmilyen hivatalos álláspont nincs még, annál is inkább, hiszen jelenleg a Gearbox minden elejét lefoglalja a Duke Nukem Forever befejezése, ami ilyen nagy cím és évtizedes halasztások után játéktörténelmi mérföldkő lesz, függetlenül attól, hogy milyen kritikákat kap majd.

13.
13.
wigyory
Volt egy régebbi kiadású jéték ALIEN_RESURRECTION-ha jól tudom, de ezt még az ókórban adták ki, talán Ps 1-re. Ez csak találgatás-de igaz.Most erre a game-re én is kiváncsi vagyok, bejönnek az FPS-ek nekem is! Csak az a gáz, hogy még mindig nincs konkrét kiadási dátum-2011---2012? Baromság!
11.
11.
caleb007
#6: Jól látod, a lényeket az évek folyamán sokszor áttervezték. Egyrészt azért, mert minden rendezőnek más volt az elképzelése, másrészt pedig azért, mert a lények eredeti megálmodójának, HR Gigernek megromlott a kapcsolata a filmstúdióval.
Egyébként a kezdeti ihletet Ridley Scottnak, Giger Necronom 4 című festménye adta.
http://entertainment.webshots.com/photo/2324391910053696931AAxRtH
10.
10.
Tacskoexe
Ahh basszus én a bejelentés óta tűkön ülve várom ezt a játékot, és még mindig nem tudni róla az ég világon semmit... De jó tudni, hogy legalább készül.
9.
9.
Yagami Light
Igazán kár, hogy így elhúzzák. Számomra ez a játék sokkal előbbre való mint egy Duke Nukem.
8.
8.
ChainGun112
#7: lehetséges, én is olvastam :)
7.
7.
Optimus Prime
#6: Bár a filmeket rég láttam, de igen sokszor máshogy néznek ki, függetlenül, hogy játék-film-képregény. Nekem is feltűnt anno 5 vagy 6 ujj, recés, mintás vagy sima fej/homlok és hasonlók.

Az AVP parás? A 2000-es legfeljebb. De mindegyik jó játék, most az AVP2-nél tartok az 1 és 3 után). Egyébként hallottam olvastam olyat a Steam fórumán, hogy lesz a SEGA/Rebellion-tő egy AVP4. Ez lehetséges?
6.
6.
fomar
Am csak én láttam úgy h a Nyolcadik és a Bolygó neve között ezek a lények máshogy néztek ki?
5.
5.
ChainGun112
remélem idén kiadják nemrég vittem ki a legutóbbi avp-t és hát...nagyon átjött :DD a marine campaign tetszett a legjobban elég parás volt :D
4.
4.
daenath
Ujabb Duke Nukem fiasko, tan 10 ev mulva elokerul ez is :(
3.
3.
Mortis
Erre is keresztet vethetünk.
2.
2.
Sonnypapa
#1: De ez csak Alien :) Egy Predator-t nem fogsz látni benne :)
1.
1.
pjoco
Nagy kár hogy idén nem jelenik meg, mert imádom az AvP világát!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...