"Amin az utóbbi egy évben dolgoztam, teljesen jelentéktelenné vált" - írta Twitteren Hideo Kojima, majd szomorúan még hozzátette: "Nem tudom feldolgozni, nem tudok pozitív lenni." 
Az persze kérdés, hogy mi ez a bizonyos dolog, ugyanis rengetegféle verzió lehetséges: tudjuk, hogy Kojima már egy ideje egy külön, saját projektet tervezett, melyről azt mondta, teljesen formabontó játék lesz. Aztán persze lehet a Metal Gear Solid 3: Snake Eater 3D, illetve a mester még a Konami amerikai divíziójánál is felügyelt egy játékot.
Kevésbé valószínű, de tulajdonképpen a Metal Gear Solid: Rising sincs kizárva, hiszen nem olyan rég adtunk hírt róla, hogy a Raiden szinkronhangját szolgáltató színészt a mai napig nem keresték meg, hogy térjen vissza szerepébe.
Kojima mester szomorúan tudatta twitteres követőivel, hogy a projektet, amin az utóbbi egy évben dolgozott, lelőtték. A designer legenda nagyon el van kenődve, mi pedig kissé bizonytalanságban leledzünk: nem tudjuk ugyanis, hogy pontosan melyik játékról van szó.
Aztán kezdődött a II. VH. után a Jazz felvirágzása, amely a bluesból és a ragtime-ból alakult ki. Biztos élvezhető az is valaki számára, de nekem még a jazzen is érződik egyértelműen az avantgarde hatása, hogy valami újat akart. Azonban ez már nem formabontó művészeti stílus volt, hanem formaépítő. Csakhogy, a dallamosság helyett sokkal jobban ráálltak a játékra, a virtuozitásra, arra, hogy ki milyen jól játszik az adott hangszeren. Az improvizáció kezdett előtérbe kerülni, és mai napig is teret hódit néhol a jazz, ami számomra a mai napig szintén a dallamtalan zenei stílusok közé tartozik.
Ugorjunk egy keveset. 70-es 80-as évek. Kezdenek betörni a nagyobb zenekarok, a Beatlesért mindenki rajong, hippik tízezrei kezdtek el összejárni, a lázadás korszaka volt ez. A Beatles egy idő után sokkal inkább szólt a felszólításról, az emberekhez szólásról, mintsem a valódi zenélésről. A programzene egy új változata jelent meg, ami beírta magát így a történelembe. A popos vonulat után pedig jöttek a keményebb arcok, a rock & roll, amely már az abszolút lázadásról szólt, fiatalokhoz szólt, fiataloktól.
Aztán jött a kilencvenes évek. Elkezdődött fejlődni az elektronika, amellyel együtt járt az elektronikus zene fejlődése, amely később a zene majdnemhogy teljes halálához vezetett. Már mindenféle szabályos dallam, ütem mellőzése mellett a hangszereket is mellőzték. Az abszolút zörej jelent meg, ami mai napig teret hódít. Egyre torzabb és torzabb zenei irányzatok jelennek meg, míg más, szintén torz zenei stílusok (pl. a "zenés verselés", vagyis a rap, vagy a "hörgős rock", avagy a (death) metal) kerülnek elő a süllyesztőből.
Egy kiút van. Egyetlen egy művészeti stílus volt képes arra, hogy évtizedekig (több, mint 100 évig!) kibírja. A neoromantika. A megszokott romantikus hagyományokhoz vezetett vissza ez a vonulat. Megjelent ismét a dallam, a nagy zenekar használata, a harmónia, az érzelmesség. Az elvágyódás egyetlen mentsvára maradt ez a feltámasztott korstílus, amely jelenleg is megtalálható (ha más nem, a filmzenék és előzetesek alatt ilyen zenéket lehet hallani).
Lehet, hogy túlzás, hogy a zene halott, de hogy haldoklik, az bizonyos. Kérdezz meg 100 embert, hogy milyen zenét hallgat. Jó, ha 1 azt fogja mondani, hogy "klasszikust", vagy "rockot", vagy valami tényleg olyat, amiben zene is van. Mi ez, ha nem agonizálás?
A különbség annyi, hogy azokat nem hallhattuk első kézből, míg a mostani csodákat igen. Pár év múlva a mostani sztárok már sehol sem lesznek, pár évtized múlva pedig senki nem fog rájuk emlékezni, viszont olyan nevek valószínűleg fennmaradnak majd, akik értékelhetőt tesznek le az asztalra.
A másik meg, hogy nekünk itt az internet, ahol akárki publikálhat zenét, így eljut hozzánk minden a legótvarabb szartól kezdve a zseniális dolgokig. Ilyesmi anno nyilván nem volt, ismerősökön és a rádión kívül maximum a borítóra hagyatkozhatott az ember, ha lemezt vett
A zeneipar már más dolog, az iparág viszont nem a zene silánysága miatt haldoklik, hanem szimplán azért, mert a vezetők hozzáállása siralmas. Nem veszik észre, hogy a technológia fejlődik, és a CD helyét előbb-utóbb át fogja venni a digitális terjesztés. Ma már senki nem vesz csak úgy, borító alapján vagy pár számért lemezt. Én sem vagyok hajlandó kiadni 4-5000 forintot egy olyan lemezért, amin maximum három szám tetszik, főleg úgy, hogy tudom, a pénzemből az előadó nem sokat fog látni.
Nem is lenne nagy gond, ha a jelenlegi nagykiadós rendszer megborulna egy kicsit és nagyobb teret nyernének az előadók a pénzszipolyozó üzletemberekkel szemben
ON: I am disappoint. Lelőni bármit, amihez Kojimának köze van? =(
#12: csendben húztam meg magam, elsőre nekem is ez jött le :)
A hírhez meg csak annyit, hogy ez már túllépi a poén határát és lassan melodrámába fásul.
Lelőtték Hideo Kojimát...
Sétált a vezérigazgató az irodában. Odaért Kojimához. Hát te mind dolgozol barátom?
Gondoltam ideje lenne új játékot csinálni. Már egy kicsit tele vagyok az MGS-el.
Aha. Persze. Na ülj csak vissza és csavard tovább azt a mgs sztorit. Tuti buli. Nem kockáztatunk.
Ugyanez van a játékiparban is. Rókabőr rókabőr hátán, már nem férnek el a polcok a tömérdek folytatás miatt, amikben gyakorlatilag semmi újítás nincs, csak kiadják, mert a jónép így is megveszi. Ezek után, mivel ez nyereséges, az esetleg igényesebb játékosoknak már nem adnak játékot, vagy ha igen, akkor az tuti nem szavatos, vagy próbálják őket is lehúzni a különféle DLC-kkel. Évente ha egy játék kijön, amivel az igényesebb játékosok eljátszanak, és az ki is tart addig, mert az tényleg úgy sikerült, ahogy azt elvárná az ember. DE marketing híján ezek a játékok meg nem jutnak el a nagyközönséghez, csak a szűkebb körű, "minőségi játékosok" tudják beszerezni, akik túllátnak a beszűkült látókörön, és tudják, hogy van más cím is a CoD-on, a FIFA-n meg a GTA-n kívül.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.