Dátumot kapott a Donkey Kong Country Returns 3D

  • Írta: fojesz
  • 2013. március 17.
  • Megjelenés
Link másolása
A Nintendo bejelentette a Donkey Kong Country Returns 3D végleges megjelenési dátumát, örülhetünk, mert az eredeti tervekkel ellentétben a játék nem nyáron érkezik, hanem már májusban boltokba kerül.

A 2010-ben kizárólag Nintendo Wii-re megjelent Donkey Kong Country Returns remekül sikerült, és nemcsak a kritikusok, de a játékosok is odavoltak érte - 5 millió példányt sikerült elpasszolni belőle.

A Nintendo még a Valentin-napi Nintendo Direct alkalmával jelentette be, hogy 3DS-re is remake-eli a játékot, azt pedig most tudtuk meg, hogy az újdonság megjelenése május 24-én várható. Az eredeti tervek szerint nyáron érkezett volna a program, szóval akár külön meg is tapsolhatjuk a fejlesztőket, hogy ilyen szépen haladnak.

Jó tudni egyébként, hogy a "fejlesztők" alatt ezúttal nem a Retro Studiost, hanem a Monster Gamest kell érteni.

8.
8.
bali0216
FirstDayBuy lesz az biztos :D a DKC2-t még mindig előveszem, ha nem tudok magammal mit kezdeni :)
7.
7.
jszili32
Az elsö játékom a DKC2 volt, és egyszerűen elképesztő volt az a játék bárcsak most is meglenne.
Megunhatatlan!
5.
5.
ViktorG
#4: Akkor csak a Country részeket :D
De akkor is jó játék XDDD
4.
4.
aordog
Snes emun a snes verziokat éred el, ezt a részt nem, mivel ez Wii-s. Régebben en a 2. a 3. és a Yoshi Island miatt cseréltem el a Sega Genesis-t inkäbb Snes-re. 18 éves jätêkok, de a mai napig a legszebbek! Hihetetlen!!! A Snes jätékokat a mai napig tolom emuval! Az androidos jätékok ezekhez kêpest gyerekcipöbe järnak!
3.
3.
Azeroth87
Elmondani nem tudom mennyit játszottam a Donkey K. sorozattal anno Game Boy-on... Nekem nagyobb kedvenc volt, mint a Mario :)
2.
2.
ViktorG
Én SNES emu-n kockulok vele, mivel sajna nem rendelkezem az adott konzollal :(
De amúgy tényleg jó kis játék, a hangulat egyszerüen utánozhatatlan, satöbbi....IMÁDOM...
:D
1.
1.
Norbiii
Nem is csoda...Akinek volt hozzá szerencséje, hogy SNES-en játszon a Donkey Kong Country sorozattal, és akik szerették, azoknak szerintem hatalmas öröm volt ez a játék.... A régi oldalnézetes játék, a két kedvenc majmocskával, egyszerűen, ez meg a NSMB, az a két játék, ami visszahozza a gyermekkoromat....:D

Wii U-ra várnék egy DKCK 2-öt...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...