The Last of Us - a next-gen előszele

  • Írta: fojesz
  • 2013. május 19.
  • Hír
Link másolása
Nem, nem (csak) azért a next-gen előszele a The Last of Us, mert látványos, monumentális, okos és összetett, de a Naughty Dog játékában debütál a PlayStation 4 egyik jó előre beharangozott újdonsága is. Fapadosan persze.

Nálunk most minden a The Last of Usról szól, így egy vasárnapi hírmorzsát is muszáj szentelnünk neki: kiderült, hogy a játék egyszerre jelenik meg a boltokban és a PlayStation Store-ban is június 14-én.

Ami viszont érdekes ebben az egészben, az a Game Informer értesülései szerint az, hogy a digitális verzió esetében nem kell végigvárni, míg teljesen letölt a játék, 50 százalékos készültségnél már bele is vetheted magadat.

Ez persze így nem hangzik nagy dolognak, azonban egyfelől előbb-utóbb úgyis annyira hozzászoksz, hogy más játékoknál hiányozni fog ez a fícsör, másrészt pedig ez a PS4 egyik újdonságának előszele: ott a Sony azt ígéri, hogy gyakorlatilag azonnal játszhatunk a letölthető változatokkal, nem kell megvárni, míg az adatok végigszáguldanak a szélessávon.

40.
40.
Yanez
#39: Már csirkéknek is szabad kommentelni? Tojnád össze magad, te tollas!
39.
39.
metercsiken
#35: Az b.szna be!
Oké, legyen letöltés, de maradjon meg a lemezes is!
De erről azt hiszem volt már itt egy "vita", így nem is merülök most bele, a lényeg sokan szeretik a lemezes megoldást, és sokan nem tudnak letölteni sem( köztük én is ), szóval maradjon csak ez a mix!
Így is megkeresik a magukét szerintem!

Persze nem rajtunk múlik mi lesz! :(
38.
38.
Trapyd
#37: Te most mit nem értesz nyomorult?
Ez egy nagyon jó dolog, de ALAP kellene, hogy legyen és nem ilyen dolgoknak kéne a nextgent eladni. Tudod mit? Menj a francba!
37.
37.
Rakottkrumpli
#25: Magyarul az egész hírből minden megmaradt, csak a lényeg nem... és még az én agyam helyén van rakottkrumpli...
36.
36.
akifourteen
Mert ugy lessz kompatibilis a Ps4 a Ps3-as jatekokkal,hogy ujra le kell tolteni.
35.
35.
akifourteen
Szerintem arra megy ki az egesz dolog,hogy elobb vagy utobb meg fonnak szunni a lemezes kiadasok vagy minimalisra fognak csokkenni ezzel is tobb hasznot tudnak huzni az egeszbol.
34.
34.
kamgecam
#33: Hát mert kever! :P
Remélem nem sértődsz meg ránk a szóviccért Trapyd,tudod jól hogy bírunk!:D
33.
33.
Belerofon
#27: De kis gonosz vagy te,miért a vasbetonszerelésről beszélsz egy konzolos hírnél...Ne szívasd már a népet.:D:D
32.
32.
simon 555
#28: De ez majd csak a PS4-ben fog kiteljesedni, hogy nem kell várni a letöltésre.
Csak felmész a store-ra, kiválasztasz egy játékot és már játszhatod is.
31.
31.
simon 555
#28: " vagy egy másik kedvenc játékot elővenni és addig játszani vele "

Sajnos ez csak akkor lehetőség ha abban a másik játékban amit játszani akarsz letöltés alatt egyáltalán nincs semmi online funkció, mert ha már akár csak egy online leaderboard is van a játékban, már nem fog menni a letöltés.
30.
30.
Yanez
#28: Szerintem senki sincs a géphez ragasztózva. Enélkül is simán meglennénk, de ha lesz ilyen, akkor miért ne örüljünk neki? Ha hamarabb tolhatjuk várva várt játékunkat, az rossz? Apróság, de jólesik :)

Trapyd: csak annyi a keverés, hogy a játékélményt a hírhez fûzted. Persze értelmesen, de akkor is!
29.
29.
metercsiken
Mivel ez a funkció( ha jól olvasom ), csak a letöltős játékoknál lesz, így számomra nem fontos!
De amúgy sem bosszankodom az "alap" betöltés miatt, így mindegy is! : )

Azért akik töltögetnek, azoknak biztos jó!? ( ha alapból tényleg sokáig tölt? )

28.
28.
keiji maeda
20-30- perc vagy 1-2-3 óra kit érdekel az a kis idő enyire ne legyünk már a géphez ragasztózva emberek !! addig el lehet menni csinálni valamit , vagy egy másik kedvenc játékot elővenni és addig játszani vele . szerintem ez teljesen apró dolog .
27.
27.
Trapyd
#26: Ha erről szól akkor nyilván ehez szólok hozzá, mit nem értesz, mi a keverés?
26.
26.
Yanez
#25: Hát ezt világosan látom is. Csak nem értettem miért kevered ehhez a hírhez, mert az nyilvánvaló, hogy ez csak egy kényelmi funkció, semmi több. Már rég ezekrôl a kényelmekrôl szólnak a nextgenek, ez már világos, mint vakablakon keresztül a nap :)
25.
25.
Trapyd
#24: A cikk második fele azt mondja: "...ez a PS4 egyik újdonságának előszele..."
Ez valóban nem változtat semmit a játékélményen, viszont dicsértem, mint mondtam kényelmi funkció és jó. A nextgen pont ilyen "apróságokról" szól és a grafikáról. Ezek mind kellenek is. Ám a játékok minősége ettől még nem változik és leszámítva néhány ilyen gyöngyszemet, mint a The Last of Us marad minden a régiben, pedig volna min javítani. Ezt pont neked, mint ősgémernek kéne látnod.
24.
24.
Yanez
#21: Most már én is kiváncsi vagyok arra a párhúzamra :)
23.
23.
Belerofon
#21: Simán csak annyi,teknősbékát nem verte földhöz ez az"újítás",ennyi..:)
22.
22.
Trapyd
#21: Rakottkrumplival az agyad helyén nem is csoda.
21.
21.
Rakottkrumpli
#19: Még mindig nem találom a megnyilvánulásod és a hír közötti párhuzamot...
20.
20.
csongor1996
#19: Na igen, a "régi" konzolok legnagyobb hátrányai, hogy nem jönnek rájuk új játékok. Vagy legalábbis hátrányba szorulnak.
19.
19.
Trapyd
De ha valakinek nem világos és úgy gondolja, hogy csak fikázni akartam akkor kifejteném.
A nextgenben ugyanolyanok lesznek a játékok, mint eddig csak szebbek.
18.
18.
Trapyd
#11: Hát ez most elmés megjegyzés volt.
17.
17.
Trapyd
#7: Nyilván nem ennél a játéknál számít.
16.
16.
kamgecam
#12: ööö....?
akarsz róla beszélni? :D
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...