Star Citizen - 49 milliónál a kampány

  • Írta: Arell
  • 2014. augusztus 5.
  • Biznisz
Link másolása
A Kickstarter valaha volt legsikeresebb kampánya 10,2 millió dollárral zárult, ehhez kell viszonyítani a Star Citizen teljesítményét: a projekt a minap átlépte a 49 millió dolláros határvonalat, és meg sem áll az újabb mérföldkőig.

A 250 fős csapat által készített, közfinanszírozásból készülő Star Citizen elképesztő népszerűségnek örvend a játékosok körében. A brutálisan részletes űrszimulátor már 2012 novemberében sikeresen teljesítette a Kickstarteren kitűzött, 500 ezer dolláros célját, akkor valamivel több mint 2 milliót kalapozott össze.

Az első kampány óta eltelt két év, de a pénzüket a játékba pumpáló játékosok máig sem álltak meg, és a fejlesztési büdzsé februárban megütötte a 38 millió dollárt, ami példaértékű, nemcsak a szimulációk műfajában, de a teljes független játékfejlesztői iparágban is

A verseny pedig a következő mérföldkövet képző 50 millióig még mindig tart: a mai nappal a Star Citizen elérte a 49 millió dolláros költségvetést.

Chris Roberts, a projekt vezetőjének elmondása szerint kezdettől fogva biztos volt benne, hogy a hagyományos kiadók soha nem finanszírozták volna a játékát, tudván, hogy az kizárólag PC-re készül majd el. A szimulátor mögött álló közösség elképesztő lelkesedése is csak azt bizonyítja, hogy a számítógépen játszó felhasználók igényeit alulbecsüli a piac.

A közel 500 ezer fős támogatói háttér mellett a Star Citizen kampánya három hetente közel 1 millió dollárral gyarapodik, így - ha a tendencia nem változik - augusztus végére teljesül a következő finanszírozási cél, és a cím megkapja a három mesterséges nyelvet, melyet az univerzum idegen fajai, a Vanduul, a Xi'An és a Banu fognak beszélni.

A jelenleg bétafázisban álló játék várhatóan 2015-ben indul útjára, hogy bekebelezzen minket, és nagyon hosszú időn át el se eresszen többé.

19.
19.
Geribácsi
#17: Vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, nem károgok (szia Duu :).
Egyrészről kicsit paranoiás az összeesküvéselméletes cikk, de azért lássuk be az 50 misiből szépen le lehet csipkedni Róbertgidának úgy, hogy nem nagyon vesszük észre.
Viszont mint örök optimista azt is gondolom, hogy igazi forradalom lehet (ahogy már most is az), amit elindít ez a kezdeményezés. Ugyanis, ha sikeresen tudnak alkotni egy valódi AAA-s játékot közösségi finanszírozásból, akkor az EA, Activision és hasonszőrü társaik, akkik milliókból fejlesztett igénytelen szarjaikat tolják az arcunkba évről évre, gyakorlatilag változatlan formában, a minimális innovációt sem vállalva, csúnyán beszophatják.
18.
18.
DzsungelCsirke
#16: És te veterán játékfejlesztőket ismersz? Csak mert a projekt fejese szerintem simán összerántotta a hozzá hasonló koponyákat (legalább 5-öt biztosan), akiket a két szép szemeivel biztosan nem tudott meggyőzni arról, hogy ugyan adják fel a jól fizető állásukat és fejlesszenek egy rizikós PC játékot.

Mellesleg ha megnézed az oldalon kínált funkciókat, ez a játék már rég nem szimpla szimulátor, igen kemény multiplayer része lesz, testreszabhatósággal, stb. Mellesleg egy komoly játékot le is kell szinkronizálni, továbbá alkalmaznak arcrögzítő technikát is (olvasd át a stretch goal-okat), meg egyéb nyalánkságokat.

Arról nem beszélve, hogy igen nyilván valahogy terjeszteni is kell majd ezt a fránya játékot. És a világ sem csak grafikusból és programozóból áll...
17.
17.
torz_on_borz
#16: Akkor nézd meg mennyi alkalmazott van , aztán kezdj el számolgatni.
Többire no komment mert csak károgás...
16.
16.
Raziel
#15: Ezzel annyi a problémám, hogy az említett költségeket nem hiszem el. Vannak bennfentesebb ismerősök. Akik a szakmában dolgoznak szóval tudom, hogy ők mi pénzt keresnek kb milyen eszközökkel dolgoznak. Nagyjából azt merem mondani, hogy egy programozó felszerelése max 6-7000 dollár egy, egy profi grafikusnak meg ott van egy jobb mac pro meg a kiegészítők olyan 15-20000-ben áll meg. A munkabérük meg éves szinten nem haladja meg 100 ezret pedig ők is dolgoznak/dolgoztak érdekes dolgokon. Akkor innentől kezdve jogosan mondom, hogy ennyi pénzt elkölteni már nem könnyű, ha ésszel csinálod.... Persze aki nem tud semmit az iparról csak hallja amit az újságok írnak az könnyen megeszi a kacsát, hogy mekkora pénzbe kerül a fejlesztés. Miközben alapvetően az a legkevesebb tőkét igénylő dolog. A marketing a drága. Még egyes esetekben, ha dolgokat kell licenszelni(autók, fegyverek, személyek, franchise-ok stb.). Szóval szerintem erről ne kezdjünk el vitatkozni. A hangmérnöki munka áráról nem tudok egyedül jó adatot mondani, de ha gondolod utána érdeklődöm, hogy milyen áron dolgoznak a jobbak...
15.
15.
torz_on_borz
#14: Nem tudod mire lehet elkölteni ? Nézd meg egy AAA kategóriás online játék költségét. Meg is van a válasz.
És itt még single kampány is lesz. Ehhez mérten az 50 milla nem hogy sok hanem még baromi kevés is.
Szóval nincs itt semmi se kifizetve főleg ha azt nézed hogy a támogatók az összes leendő kiegészítőt ingyen kapják.
A többi tényleg csak károgás.
14.
14.
Raziel
Nagy eséllyel az lesz. Én is vártam. Viszont 50 millió dollárt nem tudom mire lehet ésszerűen elkölteni egy ilyen játék esetén. A legtöbb programozó és modellező nem keres éves szinten pár száz ezer dollárnál többet és az is jó pénz! Szóval itt a játékosok már most nyereségessé tették a játékot annyira, hogy már csicsára és külsős cégek megbízására(nyelvek létrehozása) legyen keret. A játékipar mondogatja, hogy mekkora hatalmas költségei vannak. Annak nagy része viszont marketing. Ennél a játéknál viszont ez is kiesik mert akkora a HYPE, hogy az elképesztő. A cikkben van realitás. Lassan három éve fejlesztik a játékot a fejlesztés végéről még senki nem tud semmit. Az is jogosnak tűnik, hogy akik sokat fizettek azok kegyetlen előnyökben részesülnek. Pénztemetőnek nevezni a játékot teljesen jogos! Az már más kérdés, hogy talán ha minden jól megy akkor valahogy a "kicsiket" is megvédik attól, hogy a nagyobb játékosok szimplán legyalulják őket folyamatosan ezzel meggátolva a fejlődésüket.Mert ez eléggé rosszat tenne a játéknak. A rengeteg beleölt pénz sem hiszem, hogy jó. Mert nem is látják mire megy el. Egy ilyen projektnél nyílvánosan tételesen jelezni kéne a költségeket. A munka még nincs kész, de már ki van fizetve. Ez soha nem jó jel. Persze lehet, hogy ez csak károgás, de van alapja a dolognak.
13.
13.
XStormsniperX
Hmmmm... Egy jó PC exclusive... Hol késik Won? Már itt kellene lennie... Meghalt?
11.
11.
ADMlN
http://9gag.com/gag/aBQRnK2
9.
9.
torz_on_borz
#5: jézusom ember...ne terjeszd már ezt a baromságot .még vmi csökött agyú el is hiszi.
8.
8.
colbeny
#7: :D jogos! elég szarul olvasható...

@HerodPK: meg vagy elégedve az Elite-tel? Gondolkozom a beszerzésén, csak sokallom a 60 pénzt...
7.
7.
Ecneb
#5: Milyen idióta használ fekete háttéren sötétszürke betűszínt?
6.
6.
colbeny
#5: érdemes azért elolvasni, remélem nem így állnak a dolgok a fejlesztőműhelyben, mert amúgy nekem is nagyon tetszik a játék. viszont fenntartással kezelem amíg meg nem jelenik
5.
5.
colbeny
http://starcitizen.blog.hu/2014/07/17/star_citizen_bemutato_igy_mukodik_a_penzszivattyu
4.
4.
HerodPK
Nem hiszem hogy bukta lenne :) Ez egyszeruen nem nektek készul , már csak a kommentjeiteket tekintve. Ez tipikusan Hardcore space sim...Amiért kb megveszek :D már bevásároltam a kistestvért lévén az nemsokára indul . - Elite Dangerous.. - és amig azzal bajlodok ez továbbra is csak novekedni fog.. mire kijon lesz fasza Rfit is hozzá, remelem addigra piacon lesz és értelmes áron is lehet kapni. Na megnem árt majd egy jo joyt beszerezni :)....Nagyon várom és nagyon bizok benne... a kezdeektol fogva figyelem!
3.
3.
Cristiano
rövid kampány nagy bukás
2.
2.
_Tappancs_
Remélem nem lesz bukta....drága bukta lenne..
1.
1.
mestermagyar
Csak nehogy csalódás legyen az 50 milliós játék...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...