Brit toplista: az első rajtkockából indított az F1 2016

  • Írta: Shifty
  • 2016. augusztus 22.
  • Toplista
Múlt héten kigurult a boxból a Codemasters készítette új Formula 1-rész, az F1 2016. Az első heti versenyt meg is nyerte a száguldó cirkusz hivatalos játéka, azonnal az első helyen nyitott a program.

Az egy héttel ezelőttihez képest történt egy kis mozgolódás a a birt eladási lista élén, hiszen a múlt héten még listavezető No Man's Sky lendülete elfogyott, így már csak a második helyet tudta megkaparintani a Hello Games felfedezős sci-fije. A bronzéremért is komoly csata zajlott, hiszen a korábbi negyedik és harmadik helyezett ezúttal helyet cseréltek, így a dobogó legalsó fokára a LEGO Star Wars: The Force Awakens állhatott fel, míg az Overwatch egy helyet visszacsúszva a negyedik pozícióban zárt.

Az élen viszont a múlt héten megjelent F1 2016 végzett. A rajongók minden bizonnyal alaposan ki voltak már éhezve a motorbőgésre, hiszen a száguldó cirkusz több hetes nyári szünetét töltötte és csak most hétvégén gurulnak ki ismét az aszfaltcsíkra, méghozzá a legendás Spa-Francorchampsban.

A lista további szereplői közül az egy hete még ezüstérmes Grand Theft Auto V az ötödik helyen zárt, míg a Rocket League megőrizte a hatodik pozíciót. Utána a FIFA 16, az Uncharted 4, a Doom és a Minecraft: Xbox Edition sorakozik fel.

  1. F1 2016
  2. No Man's Sky
  3. LEGO Star Wars: The Force Awakens
  4. Overwatch
  5. Grand Theft Auto V
  6. Rocket League
  7. FIFA 16
  8. Uncharted 4: A Thief's End
  9. DOOM
  10. Minecraft: Xbox Edition
  11. Call of Duty: Black Ops III
  12. LEGO Marvel Avengers
  13. Fallout 4
  14. LEGO Jurassic World
  15. Star Wars: Battlefront
  16. Mario & Sonic at the Rio 2016 Olympic Games
  17. New Super Mario Bros. 2
  18. Minecraft: Story Mode
  19. Homefront: The Revolution
  20. Tom Clancy's Rainbow Six: Siege
32.
user101
Fallout 3: alapjáték, közel 100%-ra teljesítve ( összes "település" + küldetések ), közepes fokozaton : 67 óra ( !!! ). Nem rohanva, szépen mindenre rácsodálkozva, lassan, lopakodva és előre felfedezve mindent és szintlimittel a seggembe nekikezdve a végén a fő szálnak. Ja és az összes behemot kicsinálva... :D

Fallout 4 : Steamspy szerint ( ami kevesebb, mint a valós ) csak PC-re 3.5 millióan vették meg és az end game acheivementet 29.1% kapta eddig meg. Az azt jelenti, hogy több, mint 1 millióan játszották végig... Ismétlem: csak PC-n és ez valószínűleg nagyobb szám, mert steamspy csak a publikus profilokat látja ( !!! ).

A Britt toplista még mindíg csak a dobozosan eladott értékekkel számol, vagy 2016-ban már rájöttek, hogy digitálisan megy el a játékok közel 90%-a ???
31.
Batman
Ú.. Forma 1! Állítólag nagyon jó lett az új rész! Alig várom!!.. A cracket.
3.
Ecneb
Következő hónapban vajon NMS hányadik lesz vagy egyáltalán rajta lesz a listán?
Róla tesztet kb mikor írtok, érdekelne ti mit gondoltok róla!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...