Októberben jelenik meg az új South Park-játék

  • Írta: Shifty
  • 2017. május 17.
  • Megjelenés
Link másolása
A Ubisoft megerősítette, hogy a korábban már kétszer is elhalasztott South Park: The Fractured but Whole újabb megjelenési dátumot kapott, amit reményeink szerint már tud is tartani a kiadó.

Épp tegnap jelentette be a Ubisoft, hogy aktuális pénzügyi évében mutatkozik majd be a The Crew folytatása, a Far Cry 5 és a teljesen új élményt ígérő Assassin's Creed is. Ekkor a cég már megpendítette, hogy az új South Park-játék is egy éven belül érkezik, az imént pedig a pontos megjelenési dátumról is lehullott a lepel.

Friss tájékoztatásuk szerint ugyanis a South Park: The Fractured but Whole október 17-én debütál, továbbra is PC-n, PlayStation 4-en és Xbox One-on.

3.
3.
#2: Ezért sóvárgok én is.. Azon ritka alkotások egyike, ahol szerintem a szinkron köröket ver az eredetire, már ha nem a csak angolul működő poénokról van szó persze. Zseniális volt az első rész, de szinkron hiányában nekem egyszerűen nem tudta ugyanazt az élményt nyújtani.

A folytatástól pedig azért is félek, mert múltkor már felhasználták az addigi 17 (vagy mennyi) évad során termelt contentet. Minden sarokra jutott valami, a számtalan utalás óriásit dobott a játékon, de erre a részre szerintem nem maradt elég puskapor. :/
2.
2.
Ez a játék megérdemelné a szinkront.
1.
1.
Hab
Nagyon ajánlom, hogy ne csússzon többet...
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...