A Forza Horizon fejlesztői dolgoznak a Fable 4-en?

  • Írta: Shifty
  • 2018. január 7.
  • Pletyka
Link másolása
Az év elején az Xbox Live API-jánál történt egy nagyobb szivárgás, az így kikerült adatokból pedig az körvonalazódott ki, hogy a Microsoft bizony már dolgozik a Fable negyedik részén.

Nem indította jól az évet a Microsoft, nemrég ugyanis kiszivárgott az Xbox Live API SDK-ja, ami több olyan kényes információt is tartalmazott, amit valószínűleg még nem szeretettek volna a redmondiak a rajongók orrára kötni. Ezekből csemegézett a ResetEra egyik felhasználója, Klobrille is, aki a tavalyi E3-as Microsoft-konferencián bemutatott játékok listáját is előre leközölte, így ha másért nem is, ezért talán lehet alapja annak, amiről most beszámolt.

Állítása szerint ugyanis a kiszivárgott anyagok között megtalálható a Fable 4 is. A Wisdom kódnéven fejlesztett játékot állítólag egy brit fejlesztőcsapat készíti. Ez utóbbi kapcsán sokan egyből a Studio Gobo Brightonban található Electric Square csapatára gondoltak, hiszen ők nemrég megerősítették, hogy egy exkluzív Microsoft-projekten dolgoznak.

Erre cáfolt most rá a Lionhead korábbi vezető programozója, Don Williamson, aki egy friss Twitter-bejegyzésben elmondta, tudja, ki dolgozik a Fable 4-en, és érdekes döntésnek tartja, hogy pont arra a csapatra esett a választás. Egy követője rá is kérdezett, hogy Brightonban van-e a stúdió, de Williamson határozottan állítja, hogy nem, ott nincs olyan fejlesztőstúdió, aki meg tudna birkózni egy ekkora feladattal.

És itt jön be a képbe egy másik brit brigád, méghozzá a Forza Horizon-sorozattal hírnevet szerző Playground Games, akik jelenleg is egy AAA-s, nyitott világú szerepjátékhoz toboroznak fejlesztőket.

A kiszivárgott anyagok között egyébként szerepel még egy érdekes pletyka, ugyanis benne van a pakliban, hogy a Gears of War negyedik részét fejlesztő The Coalition csapata épp egy vadonatúj Perfect Dark-játékon dolgozik, valószínűleg a Rare közreműködésével.

29.
29.
Zoli0507
#26: Semmit nem tiltogatok. Csak annyit mondtam hogy szerintem felesleges hasonlìtgatni egyiket a màsikhoz. A kettőjük multja ès jelene èg ès föld.
27.
27.
PaprikaJancsi
#22: Azt, hogy mit mondanak, és mi az igazság nem egy és ugyanaz. De teljesen mindegy, a végeredmény a fontos, ami látva az elismeréseket messze átlagon felüli.

Viszont az, hogy itt tiltogatod, hogy hasonlítsanak hozzá valamit, bocsi, de kicsit nevetséges :D
26.
26.
PaprikaJancsi
#22: Azt, hogy mit mondanak, és mi az igazság nem egy és ugyanaz. De teljesen mindegy, a végeredmény a fontos, ami látva az elismeréseket messze átlagon felüli.

Viszont az, hogy itt tiltogatod, hogy hasonlítsanak hozzá valamit, bocsi, de kicsit nevetséges :D
21.
21.
kastorhun
Ez ugye most csak egy rossz vicc?
Az első része a mai napig az egyik kedvencem, pc játékosként a második rész kimaradt, és fel nem fogom hogy miért a rosszabbul sikerült 3. részt adták ki pc-re, a körökkel jobb 2. helyett.
19.
19.
Zoli0507
#17: Jogos viszont azt nem szabad elfelejteni hogy maga a Guerilla akart vàltani ès a HZ a sajàt àlmuk volt amire a sony àldàsàt adta ès minden tàmogatàst megkaptak mind pènzben mind munkaerőben.
Ezzel ellentètben a Fable-t most rà sòztàk egy studiòra, vagy a stùdio lobbizott èrte? A microsoft ugyanùgy fogja tàmogatni őket -kis tùlzàssal, kifogyhatatlan anyagi forràssal? Vagy van egy X keret?- mint a sony a belsős stùdiòit?
18.
18.
tsulok
#17: Főleg mert itt nem is arról van szó, hogy a jelenlegi csapat egy az egyben átáll erre. Ugyanúgy készül a következő FH, egy másik csapat készíti a Fable-t (már ha azon dolgoznak).
13.
13.
kopic
#7: A 2.resze volt a legjobb pedig. A 3, na az már tényleg szemét volt...
Angry Joe jól el is mondja miért.
12.
12.
crytek
#7: 2 része nagyon jó pedig. Nem is értem miért nem adták ki újra mindenre...Kicsit felpimpelik a grafikát és raklap eladás lenne...
11.
11.
PaprikaJancsi
Jöhet, a második részét imádtam :)
9.
9.
Heldengeist
Microsoft: Szépen dolgozik ez az asztalos! Nézzük meg, tud-e úgy csempézni, mint egy kőműves mester!
8.
8.
Geribácsi
Úgy tudom a Dirt Rally fejlesztői már csinálják a Half Life 4-et.
7.
7.
oticasi
Az eslő rész szuper volt
A többi egy szemét...
6.
6.
markoci555
összevissza ment hogy abbahagyják a fable-t azt tessék :)
3.
3.
kopic
Remélem, hogy tényleg igaz a hír. De amire ebből lesz valami, az legalább 3 év.:/ Na mind1, az a lenyeg hogy készüljön végre egy Fable játék .
2.
2.
crytek
M$ $tore így nem érdekel....
1.
1.
imchristailor
Nem bánnék egy jó Fable játékot.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...