Overwatch - a Paladins hősére hajaz Brigitte?

  • Írta: Shifty
  • 2018. március 2.
  • Hír
Link másolása
A Paladins: Champions of the Realmet fejlesztő Hi-Rez vezetője, Stew Chisam a Twitteren egymás mellé tette a játékbeli Ash-t, valamint az Overwatch tegnap bemutatkozott új karakterét, Brigitte-et. Vajon van hasonlóság közöttük?

A Paladinst fejlesztő Hi-Rez csapata már egy ideje minden fórumon hangsúlyozza, hogy játékuk nem egy mezei Overwatch-klón, hiszen a játékot a Team Fortress 2-re hajazó, 2010-ben megjelent Global Agenda ihlette. Ráadásul a csapat rendszeresen rávilágít, hogy sok olyan hősük van, akik már a Paladins bétája során is játszhatóak voltak, amit jóval az Overwatch bemutatkozása előtt indítottak el.

Ezek után talán nem meglepő, hogy a Hi-Rez vezetője, Stew Chisam a Twitteren közölt friss bejegyzésben burkoltan, de lopással vádolta meg a Blizzardot. A posztban ugyanis egymás mellé tette a tegnap bemutatott Brigitte-et, valamint a Paladinsban játszható Ash karakterét, hogy aztán a követőit arról kérdezze, vajon ki is másol kiről. 

8.
8.
Firsttime
Vicces, hogy mester magyar a neved. Mert a nyelvet nem űzöd valami mesterien.
7.
7.
Aimedshot
igazából annyira lényegtelen évek óta ezen vannak fennakadva... tf2,ow,paladins, ez kb a dota és a lol "harc"hoz hasonlít miközben minden ember 60 iq fölött látja hogy teljesen más a 2 játék, én személy szerint owról váltottam paladinsra a jobb csapatjáték és a lassabb,skillesebb játékmenet miatt... miközben még mindig néha előveszem az owt és ugyanúgy élvezem. Miért? mert teljesen más játékok...persze az ow híresebb de nem a játék miatt ezt mindenki tudja, hanem a mögötte álló cég miatt, a remek story trailerek, a képregények.. meg az alapvetően nagyobb hype. (személyes vélemény mielőtt még az ow fanok a vulkánba dobnának)
6.
6.
#4: Igen, ott istenek a karakterek, de ettől függetlenül ugyanúgy rájuk húzták a más játékokban lévő karakterek skilljeit. Én csak az utóbbi egy évben érkezettekben véltem bármi eredetiséget felfedezni.

A hasonlóságot pedig már réges-rég észrevették. Dunkey is csinált egy rövid videót róla anno: https://www.youtube.com/watch?v=J2gBkqP4V9Y
De elég az open beta trailert is megnézni, szerintem nincs ember akinek nem szúrta ki a szemét a dolog.
5.
5.
mestermagyar
Csak pár másolásból harácsoló cím az Overwatch és minden más hősöket felvonultató játék kettő Team Fortress között.
4.
4.
Shannaro
#3: A Smite elvileg istenségeket vett alapul, de nagyrészt egyet értek veled. Az előbb meg is kerestem a Paladins oldalán a hősöket, és kapásból találtam hasonlóságot 3 karakternél. Egy pillanat alatt megláttam Torbjörn-féle szakállas mechanikust, Reaper maszkját is, sőt a köpenyét is ráakasztották egy figurára, de lehetne sorolni. Nem tudom ki másolt kiről, de miért pont most kellett észrevenni a hasonlóságot? Eddig is ott volt.
3.
3.
Ez most komoly? Amikor kijött a Paladins, az ÖSSZES karaktere megfeleltethető volt:

a) egy OW karakternek
b) két OW karakter hibridjének
c) egy Smite karakternek (ami legalább szintén Hi-Rez, de annak a karakterei meg főleg a LoL-ból, HotS-ból jöttek)

Nem tudom, hogy az azóta eltelt időben hány új karakter került be, és azok mennyire eredetiek, de megláttam a hírt és nem bírtam megállni, hogy hangosan röhögjek az egészen. Ez egy vicc. Bagoly mondja bazdmeg. Hogy van ennyi bőr a képén?
2.
2.
Hunner
2016. decemberében a karácsonyi képregényben jelent meg először Brigitte, Rein és Torb körében. Az armorja egyértelműen Rein és Torb hatása alapján készült, A Paladins-ban levő Ash 2017 juniusában került be abba a játékba. Miről beszélünk?
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...