Megkapta első trailerét a Return of the Obra Dinn

  • Írta: sirdani
  • 2018. szeptember 17.
  • Videó
Link másolása
A mára már igazi legendának nevezhető Papers, Please című játék fejlesztője, Lucas Pope egy újabb alkotással jelentkezik, mely ezúttal az 1800-as évek Kelet-indiai Társaságának egyik hajójára repíti el a játékost biztosító ügynökként.

A Return of the Obra Dinn már rendkívül sok ideje készül. A projektről még 2014-ben lehetett hallani először, majd két évvel később, 2016-ban már egy demó is érkezett a játékhoz, mely Pope szerint „nem igazán nevezhető a végtermék pontos bemutatójának, de arra valószínűleg alkalmas, hogy konkrét következtetéseket vonhassunk le róla”.

A történet a 19. század elején játszódik, és ahogyan a Papers, Please során, itt is egy jóravaló közhivatalnokot irányíthatunk. Egészen pontosan egy biztosítási kárbecslőt, aki egy 200 tonnányi áruval megpakolt hajó rejtélye után nyomoz, melyet már hat éve eltűntnek nyilvánítottak, ám egyszer csak legénység nélkül felbukkan a kikötőben.

A játék az előzetes alapján várhatóan 1818 őszén jelenik meg – jelentsen ez bármit is –, viszont ha mindenképpen tippelnünk kellene, akkor nagy a valószínűsége, hogy még idén játszható állapotba kerül. A támogatott platformok közt azonban egyelőre csak a PC és a Mac szerepel.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...