Destiny 2 - next-gen konzolokon is

  • Írta: szlav
  • 2020. május 8.
  • Hír
Link másolása
A Bungie korábban is bebizonyította, hogy hosszú távra tervez a Destiny 2-vel, erre pedig ma sem cáfoltak rá. Hivatalosan is bejelentették: Xbox Series X-re és PlayStation 5-re is elhozzák a játékukat.

Példaértékű az az odaadás, amivel a Bungie a Destiny 2-t támogatja. Az idén már hároméves játék futószalagon kapja a tartalmi frissítéseit, az ingyenes alapváltozatnak és a teljes cross-save funkciónak hála pedig teljesen problémamentes az átjárás a platformok közt. Egyedül csak az idei év végén érkező új konzolok támogatása volt kérdőjeles, most azonban a Bungie végre megerősítette: a játék elérhető lesz a next-gen platformokon is.

Biztosra vehetjük tehát azt is, hogy továbbra is él majd a cross-save lehetősége, melynek köszönhetően nem kell a nulláról kezdenünk a kalandokat. A jelenleg PC-n, PS4-en, Xbox One-on vagy Google Stadián játszott Guardianeket a teljes profilunkkal együtt átmenthetjük majd PS5-re vagy Xbox Series X-re.

Az új portokkal persze felmerül a kérdés: a jelenleg is játszható konzolos változatot kapjuk majd vagy egy feljavított, gyorsabban futó változatot? Nyilvánvaló, hogy az erősebb konzolok sikeresebben felvehetnék a versenyt a PC-s verzió vizuális lehetőségeivel, arról nem is beszélve, hogy a 60 fps-es vagy ennél is magasabb framerate teljesen megváltoztatná a lövöldözés élményét, hiszen jelenleg az Xbox One X és a PS4 Pro is legfeljebb 30 fps-sel futtatja a játékot.

11.
11.
Aanash
#10: Hát azt nem tudom.
De gondolom azokat bővitik vagy valami. Ezt meg abszolút nem.
10.
10.
Stranger
#9: Sztem egy online játéknál ez a normális... Ettől jóval régebbi és kevésbé ismert játékoknál is van aktív közösség, persze biztos nincsenek annyian.
9.
9.
Aanash
A durva az, hogy 6 èves az első rèsz ès mèg mindig játszák.
8.
8.
zozo76hun
#4: Nekem is eltartott egy darabig mire megertettem hogy mukodik a jatek. Igy 43 evesen (1976) lassan azt erzem hogy mar majd minden uj jatekhoz hulye vagyok, amibe nem eggyertelmuen ott a feladat: menj ide! :D

Mikor mar a Division 2-ben is igy meg ugy, meg ennel a padnal meg annal a helyisegnel basztasd a fegyvert meg a ruhat hogy 1-2%-al jobb legyen minden, mar nem is erolkodok...
7.
7.
#4: Mert utkozben vannak eventek, talan abba csoppentel bele, de ha a mapon megnyitod a milestonest latod mit kell csinalni legkozelebb, melyik bolygon stb, oda mesz mapon es latod, ki tudod jelolni.
5.
5.
Aanash
#4: A towerban veszed fel a sztori küldetéseket elvileg amanda holiday vagy kinél. A red war az alap sztori a másik kettő a dlc. Ha jól emlékszem
4.
4.
crytek
Én debil vagyok,mert nem tudom követni a küldetést. Elvileg van benne valami kampányszerűség amit egyedül is végig lehet tolni. Mivel free engem csak az érdekelt ,de egyszerűen nem tudok kiigazodni hogy mit kell követni.. lemegy 2-3 küldetés addig fasza minden azt egyszer csak egy 4vs4 arénaharcba kerültem ismeretlen emberekkel... Számomra ez a game totál káosz. A fenéért nem tudták értelmesen elválasztani a story-t :(
3.
3.
Aanash
Mit lehet élvezni benne?
Az első rész összességében még mindig jobb.
Ez meg egy dögunalmas grind felesleges vacakokkal.
És a szezonok harmat gyengék a 3 guardian meg már a könyökömön jön ki.
1.
1.
Gaboo77
Igen példaértékűen unalmas az új szezon és példaértékű a csalók száma is a PvP-ben. Eddig az Activision-re fogták, de mos nincs kire! Sajnos egyre gyengébb a játék, pedig nagyon szerettem.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...