Remek rajtot vett az Assassin's Creed: Valhalla

  • Írta: fojesz
  • 2020. november 19.
  • Biznisz
A Ubisoft közlése szerint minden korábbi epizódnál jobban rajtolt az Assassin's Creed: Valhalla, aminek persze már voltak előjelei korábban Az is kiderült, hogy hány játékosnak sikerült ivópárbajt nyernie.

Konkrét eladási számokat nem kaptunk egyelőre, azonban a Ubisoft közlése szerint az Assassin's Creed: Valhalla jobb számokkal zárta az első hetét, mint bármelyik korábbi epizód a sorozatban - ezenkívül azt is megtudtuk, hogy PC-n egyetlen Ubisoft-cím sem rajtolt még ilyen jól. A játék remek teljesítményéről árulkodott a legutóbbi brit toplista is, ahol még az új Call of Dutyt is sikerült megelőznie az anyagnak.

És bár eladási adataink nincsenek, a kiadó azért elárult néhány érdekességet a játékosok statisztikái kapcsán. Eszerint a rajongók eddig több mint 4 millió kilométert tettek meg a Valhalla világában, 55 millió épületet húztak fel a településeiken, 3,5 millió Orlog-menetet nyertek meg, és 1,8 millióan győzedelmeskedtek legalább egy ivóversenyben.

Az új Assassin's Creed egyébként nem csak a kasszáknál teljesített jól, hanem a kritikusoknál is - a mi tesztünket itt olvashatjátok el a játékról.

17.
GemForge
A játék nagyon jó, nem kell bedőlni senkinek! :)
Igaz ugyan, hogy engem meg az régebbi AC-k hagytak hidegen, kivéve a Black Flaget.
16.
NemecsekErno
#15: Köszi a kiigazitast.
Akkor majd legfeljebb 1-2 év múlva a Gold-ot 5000-ért.

Kár, mert az alaptörténet miatt lett különleges a sorozat, nem azért mert épitkezős, ivóversenyes, területfoglalós, RPGs tucatjátékot csináltak belőle.
15.
mdr88
#14: "nem hagytam magamat becsapni"... nem érzem magam becsapva... nyilván ez nagyban annak köszönhető, hogy eleve nem úgy álltam ehhez a játékhoz, hogy Assassin's Creed... mint lentebb írtam, ez egy remek, történetvezérelt akció játék, RPG elemekkel és az apróbetűs résznél a leírásban az szerepel, hogy "Nyomokban Assassin's Creed-et tartalmaz."
14.
Nate Hope
#13: "Én szeretem az ókori Görögországot és a görög mitológiát... de valahogy még így sem tudott megfogni az a game..."

Kb. ugyanígy voltam én is az Originsszel. A téma tetszett, de egyszerűen nem tudott lekötni. A görög mitológia, ha lehet, még jobban vonz, viszont az Odyssey így is kimaradt, nem hagytam magamat becsapni. A viking téma is érdekes, de nem bízom már az Ubi-ban.

Egyébként nem is csoda, hogy nagy siker lett a játék, a Vikings tévésorozat miatt manapság eléggé népszerű lett ez a világ.
13.
mdr88
#6: Én szeretem az ókori Görögországot és a görög mitológiát... de valahogy még így sem tudott megfogni az a game... ízlések és pofonok, ahogy mondani szokták.

#8:Egyrészt nincs eszméletlenül telerakva velük a térkép... egy nagyobb városban max 2 van egy teljes terület pl. Wessex 3-4 db van. És eddig egyikkel sem töltöttem 5 percnél többet, valamint egyelőre nem volt olyan, hogy bármelyikkel a térkép egyik sarkába és onnan vissza kellett volna menni... szóval szerintem ez a része rendben van.

#10: őszintén.. nem sok... az Anymus-on kívül ott van még Shaun Hastings, aki ugye Desmondot segítette annak idején, illetve vannak utalások a korábbi részek történéseire... valamint változatlanul Isu ereklyéket kell vadászni

#11: ???
12.
A Pulyka
#7: A szinkronizalas, meg a leap of faith is megmaradt, ami neha emlekeztet, hogy meg mindig AC-et jatszunk.
11.
Ooorky
#5: "aztán amikor elfogynak a térképről a begyűjthető dolgok"

Üdvözlöm galamb úr.
10.
JohnSpartan
Amúgy van még valami morzsányi az eredeti tőrténetből ezekben a részekben?
9.
JohnSpartan
#7: Ez mind szép és jó csak akkor valami más címet kéne használniuk màr mert csak megerőszakolják az alap jàtékot és a tőrténetét.
8.
n_csacsi
#5: És körülbelül mennyi mellékküldetés és felfedeznivaló van egy térkép részen, ha szabad érdeklődni? Én pont emiatt féltem előrendelni, hogy nehogy úgy járjak, mint az Odyssey-nél, hogy tömve volt mindennel és elég monotonná vált egy idő után! Illetve tényleg "5 perc" egy mellékküldetés, ahogy ezt valahol olvastam?
Köszi előre is a válaszokat!
7.
Kawada
Én tényleg nagyon sajnálom, akik szerették és "elvesztették" az "igazi AC-t". De ezt sajnos el kell fogadni. Talán már ki is lett mondva az Ubi által, hogy az AC egy franchise cím csupán már. Egy olyan brand, amit történelmi rpg-k fejlesztésére fognak használni. A modern sci-fi szál kb. épp annyi benne csupán, hogy legyen minimális játékdizájnbeli magyarázat a halálra (deszink ugyebár), a felderítésre (, veréb, sas, tücsök, turul, legyen az bármivel) és arra, hogy a történelmi korok között tudnak ugrálni.
6.
SLi
#5: Szerintem ez minden ac-nél azon is múlik hogy mennyire szereted az adott történelmi kort, én az odyssey esetében 75 óra játék után meg csak a 7. Fejezet elején járok, de valóban ez már nem az igazi ac amit valahol nagyon sajnalok
5.
mdr88
Én az Origins-re még Assassin's Creed-ként tekintettem... az a játék nagyon egyben volt szerintem. Az Odyssey kb 2,5-3 óra után rettenetesen unalmassá vált... pedig hát, tudom még bele se kezdtem igazán, mégis éreztem, hogy az nem az én játékom lesz.
A Valhallára az elejétől kezdve úgy tekintek, hogy nem AC... így számomra egy "sima" akció játék RPG elemekkel és némi AC behatással... amitől viszont mocskosul élvezni tudom... Jó és összetett a történet... nem tolja az arcomba folyton a mellékküldetéseket... azt és akkor csinálok meg, amit és amikor én akarok... igazából így 25 óra játékkal alig haladtam a történeben, mert kb minden másra koncentrálok... aztán amikor elfogynak a térképről a begyűjthető dolgok... akkor nekiugrok a történetnek, így számomra nem válik vontatottá.
4.
JohnSpartan
Ez màr rég nem az az "Assasin Creed" amit annó szerettem... lehet odabaszó grafikája, meg hatalmas térképe meg mit tudom én még mi, de ez... thx ubisoft! Az görögös témájúnak adtam egy esélyt, de kár volt...
Valami borzasztó ez az új harcrendszer meg ez a rpg-nek nevezett valami amit bele kellett erőltetniük. Az akinek ez tetszik legyen boldog vele.
3.
NemecsekErno
Epitkezos, ivoversenyes?
Atyavilag....
2.
Hab
#1: Fallout 4-nél egyáltalán nem volt kötelező, itt azért egy része igen.
1.
Ooorky
Fú az ivóverseny, de gechy szar, csak azért sz*ptam vele, mert azt hittem vmi bónuszt ad, mint a szópárbaj...
Ez az építkezős rész viszont a maradék kedvemet is elvette, hogy valaha elindítsam, fallout 4-nél is az volt az utolsó szög részemről.
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...