Brit toplista: élet az év legsűrűbb hete után

  • Írta: fojesz
  • 2020. november 16.
  • Toplista
Az év legdurvább hetén vagyunk túl, csak úgy hemzsegtek a boltok polcain a frissen megjelent játékok - és ez a brit toplistán is érezteti a hatását. Az aranyérmet végül az Assasin's Creed: Valhalla vihette haza.

Az Assassin's Creed vitte az év legdurvább hetét, a Ubisoft játéka az első helyen kezdett, ami azért is nagy szó, mert többek között az új Call of Dutyval kellett versenyeznie - tizenhárom éve nem volt rá példa, hogy az Activision lövöldéje nem tudta behúzni az aranyérmet a nyitóhetén.

Noha a Valhalla néhány nappal hamarabb érkezett, ráadásul több mint megduplázta az Assassin's Creed: Odyssey első heti eladásait (miközben a Black Ops - Cold War 64 százalékkal múlta alul a Modern Warfare nyitányát), korai lenne még győztest hirdetni, elvégre a brit toplista csak a dobozos eladásokkal számol.

Habár a PS5 csak ezen a héten debütál az Egyesült Királyságban, a PS5-játékok már a múlt héten elérhetővé váltak, a britek pedig rájuk is repültek becsülettel - az összeladások 19 százalékáért felelt ez a platform. A Spider-Man: Miles Morales a harmadik, a Demon's Souls a hatodik, míg a Sackboy a tizenharmadik helyen kezdett, és hiába volt cross-gen cím az új Pókember és a Sumo Digital platformere, a nagy többséget nem érdekelte a PS4-kiadás.

A további újoncok közül a Just Dance 2021 a tizenegyedik, a Godfall a tizenhatodik, a Planet Coaster: Console Edition a tizenhetedik, míg a Yakuza: Like A Dragon a huszadik lett. A héten egyébként 790 ezer darab játékot adtak el a helyi üzletek, ami 96 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest.

  1. Assassin's Creed: Valhalla
  2. Call of Duty: Black Ops - Cold War
  3. Spider-Man: Miles Morales
  4. FIFA 21
  5. Animal Crossing: New Horizons
  6. Demon's Souls
  7. Super Mario 3D All-Stars
  8. Mario Kart 8 Deluxe
  9. Minecraft (Switch)
  10. Watch Dogs: Legion
3.
KopyAti
#2: Én toltam, de hamar eladtam. A küldetések unalmasak, meg hogy mindenki mindenkivel van, olyan személytelenné teszi az egészet. Meg aztán jelen genen, sztem, nem néz ki túl jól, bár ez szubjektív. En nagyon gradikabuzzer vagyok. A Vallhallát is eladtam, mert jelen genen, Ps4 Pro-n is, nagyon látszik hogy downgrade-elve lett a játék.
2.
hedzsooo
#1: *Csak mert olvastam mar rola hideget/meleget is, vannak akik irjak hogy ismet kicsit unalmas, a tortenet nem a legjobb, stb. ...
1.
hedzsooo
Eszre sem vettem, h mar kijott a Watch Dogs: Legion is... Valaki jatsza mar esetleg itt? Jobb/rosszabb/ugyanaz mint az elozok? Miben jobb/rosszabb/mas enyhen/nagyon esetleg?

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...