Nintendo: velünk maradnak a driftelő Joy-Conok

  • Írta: fojesz
  • 2021. október 11.
  • Hardver
Link másolása
Régi, a Nintendo által is ismert és garanciálisan javított probléma, hogy a Switch kontrollerei "driftelnek", a kiotóiak pedig a minap lényegében elismerték: habár folyamatosan dolgoznak rajta, teljes mértékben nem tudják felszámolni a hibát.

Nem csak a Nintendót érinti, de talán egy cégnél sem kapott akkora hírverést a "driftelő" kontrollerek problémája, mint náluk: ez az a hibajelenség, amikor a konzol anélkül regisztrálja az analóg karok mozgatását, hogy valójában hozzájuk érnénk. A driftelésről a kiotóiak is tudnak, sőt garanciálisan javítják azt, arról viszont egészen a premierig nem beszéltek, hogy az OLED-modellel megoldódik-e ez a kérdés.

Nos, a cég a minap közzétett egy fejlesztői kérdezz-feleleket, amelyben Ko Shiota, a Nintendo technikai csapatának vezetője erre a témára is kitér. Mint mondta, a 2017-es alapmodell óta sokat javítottak az analóg karokon ebből a szempontból, és természetesen az új variáns is a legfrissebb fejlesztéseket alkalmazza, ugyanakkor lényegében elismerte, hogy a probléma sosem szüntethető majd meg teljes mértékben.

Shiota szerint az analóg karok mechanikusan működő alkatrészek, és ahogy "az autógumi is kopik a használattal", ezek is elkerülhetetlenül elfáradnak. Folyamatosan monitorozzák a lehetőségeiket a javítást illetően, arra a kérdésre keresik a választ, hogy miként lehetne egyszerre tartós, de használható megoldást találni. Hozzátette: az esetleges szervizelés esetén mindig a legfrissebb fejlesztéssel javítják a kontrollereket.

A Nintendo Switch legfrissebb modellje pénteken jelent meg, erről itt írtunk bővebben. A Nintendo külön is felhívta a figyelmet, hogy a korábbi kiadásokkal ellentétben az OLED-gép kijelzőjére egy speciális védőréteg is került, ezt pedig lehetőleg ne kaparjuk le, ha szeretnénk elkerülni az üveg sérülését.

10.
10.
zozo76hun
#9: 2x szedtem szet a DS4-et drifteles miatt, azota is azt hasznalom. WD40-el fujtam be kozvetlenul az analogokat. tehat mukodik.
9.
9.
C0m1n65un
#8: Ezt a Wd40-es f..szságot egyébként ki találta ki. Én is olvastam, de ezzel csak azt éritek el, hogy a szépre megtisztított Joy-Con-t bevonjátok egy ragacsos felülettel, hogy tényleg tönkre menjen. Nem vagyok egy zseni, de ez evidens. A másikat pedig te ejtetted le, tehát minkettő a te hibádból ment tönkre, még ha nem is szándékosan. Sokan pont az ilyen "balesetek" miatt pereltek, és ezek miatt megy a mai napig a balhé. Nyilván nem olyan erős/strapabíró, mint egy normál kontroller, de itt azért az esetek többségében a felhasználó is a hibás.

Sokan a kijelzőre is azt mondják, hogy gagyi, és rögtön karcos lesz. Érdekes, én ezt sem tapasztaltam még. Biztos én valami hiperszuper törhetetlen verziót kaptam, ami bírja a napi játékot, és a Fitness Boxing általi alap testmozgást is.

Én biztos, hogy nem fogom hibaztatni a Nintendo-t, ha majd tönkre megy az enyém, csak veszek egy másikat, pedig nem vagyok egy milliárdos.
Ez azért messze nem az a kategória, mint amikor vettem egy hősugarzót, ami három hét alatt elromlott úgy, hogy ötször volt mindössze bekapcsolva. Ott én is balhéztam, de itt nem ez a helyzet.
8.
8.
Ooorky
#5: Nekem eddig 2 joycon ment a kukába.

Az egyiknél kiesett a Switch a tokból és a jobb oldali joyconon landolt ami darabokra tört.
Másik 1,5 év után elkezdett driftelni, fújkáltam wd40-nel, de sz*rt se ért, végül raktam bele kínai analógot. Eleve csak 8 irányt érzékelt, lenyomásra kattogott, mint állat és 2 hónap után el is kezdett driftelni. Mivel jobbos összetörése miatt amúgy is volt egy másik balosom ezért kivágtam ezt is a kukába.
6.
6.
#5: Szimpatikus, hogy beismerik... Nem tudom már hány pert vesztettek el a bíróságon és mennyi büntetést fizettek be, mire elismerték. Amúgy tényleg nem kell földhöz vagdalni őket, meg rálépni, hogy előjöjjön ez, csak az analog karokat használni játék közben.
5.
5.
C0m1n65un
Egy rövid ideje (2 hónap) már én is Switch tulaj vagyok. Én eddig nem tapasztaltam ez a problémát, pedig sokaknál már az első héten jelentkezik. Nyilván létezik ez a dolog, és nagyon szimpatikus, hogy ezt el is ismerik (a konkurencia általában nem így tesz), de szerintem a felhasználótól is függ, hogy miképpen nyúl a Joy-Conok-hoz.

Nálam például az évek során még a 3000-5000 forintos névtelen kontroller sem ment szét, talán azért mert egy halál esetében nem vágtam földhöz, és nem nyomtam úgy be idegességembe az összes gombot, hogy recsegjen.
4.
4.
HMoody
Esetek nagy részében egy kiadós takarítás akár már szétszerelés nélkül is megoldja a dolgot.
2.
2.
zozo76hun
#1: erre ott a PRO kontroller. persze azert fizetni kell. dokkolt modban en biztos hogy inkabb azt hasznalnam.
1.
1.
Verte meg  a rivotrill
Jobb lett volna inkább a kijelzőhöz adnak egy normálisan megcsinált Kontrollert .
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...