Batman: Arkham Asylum

A legújabb Batman-játék Gotham City sötét utcáira kalauzolja a játékosokat, ahol a főhősnek legnagyobb ellenségeivel kell szembenézni.
Típus: Akció, TPS

Rocksteady: Tudunk jobbat csinálni, mint az Arkham Asylum

Ne hidd azt, hogy az Arkham Asylum volt a legjobb Batman-játék, a fejlesztők biztosítanak bennünket, hogy az Arkham Cityvel tovább fokozódik minőség. Emellett befutottak az első képek is!

Harmadik a hazai toplistán az új Prince of Persia

Harmadik helyen nyitott itthon a PC-s Prince of Persia: The Forgotten Sands, így aztán a jó PS3-as és X360-as szerepléssel együtt az összesített listán is dobogós lett.

Szépen nyitott itthon a Super Mario Galaxy 2

A Wii-s játékok között kapásból az élen, az összesített toplistán pedig a hatodik helyen nyitott a Super Mario Galaxy múlt héten megjelent második része.

Élen nyitott itthon az új Sims-kiegészítő

Még a World of Warcraftot is lazán legyűrte a The Sims 3 legújabb kiegészítője az Álomállások, azaz az Ambitions. A harmadik ezúttal a FIFA 10 lett.

Mark Hamill befejezte, nem lesz többet Joker

Mark Hamill bejelentette, hogy a Batman: Arkham Asylum 2 lesz az utolsó projekt, ahol Jokerként tűnik majd fel, utána nem szeretne többet foglalkozni a szereppel.

Második helyen nyitott itthon az Alan Wake

Megjelenése után rögtön a második helyen nyitott az Alan Wake az összesített toplistán, ami egy platform-exkluzív játéktól mesés teljesítmény.

Hazai eladási toplista - harmadik a King Arthur

Beerősített a magyar fejlesztésű King Arthur: az ultranehéz stratégiai játék mind a PC-s, mind pedig az összesített toplistán a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

A legfrissebb hazai játékeladási toplista

Az elmúlt héten nem történt semmi meglepő az eladási toplistákon, de azért a Gears of War 2 előretörése érdekes - talán ez a harmadik rész bejelentésének hatása?

Itt a legfrissebb hazai játékeladási toplista

Kissé megfeledkeztünk a legutóbbi toplistákról, de ugye még mindig jobb később, mint soha, ezért pótoljuk a lemaradást - túl sok meglepetésre azért ne számítsatok!

BAFTA: megvannak a nyertesek

A tegnap este megrendezett BAFTA díjátadónak nem meglepő módon az Uncharted 2 volt az egyik legesélyesebb indulója, kilenc kategóriában is jelölték.