Xbox Series X Xbox

2020-ban vadonatúj konzollal jelentkezik a Microsoft.
1602504000

Az amerikaiak inkább PS5-re ruháznának be

Egy piackutatásra szakosodott cég végzett egy kisebb felmérést az Egyesült Államok lakossága körében. Arra voltak kíváncsiak, hogy az ősszel érkező konzolok közül az Xbox Series X/S konzolokat, vagy a PlayStation 5-öt fogják választani.
1602493200

Élőszereplős reklámot kapott az Xbox Series X/S

Rohamosan közeledünk a következő generációs konzolok novemberi megjelenéshez, ezért nem olyan meglepő, hogy lassan már a csapból is ez folyik. Ezúttal az új Xbox-konzolok jelentkeztek egy élőszereplős CGI-reklámmal.
1602424800

Assassin's Creed: Unity - Series X-en 60 fps-sel

Lelkesen teszteli továbbra is az Xbox Series X képességeit a Digital Foundry, legújabb tesztalanyuk a notórius Assassin's Creed: Unity volt, amelyből hat év után végre sikerült kicsikarni a stabil 60 fps-t az új konzol segítségével.
1601478000

Xbox Series X - jól futnak az előző generáció játékai

Lejárt az embargó, így a Digital Foundry csapata végre megoszthatott néhány roppant érdekes mérést, amelyben a Microsoft legújabb és legerősebb konzolját tesztelték az előző generációk xboxos játékai segítségével.
1601366400

Nettó 800 giga hely lesz az Xbox Series X SSD-jén

A külföldi sajtó jóvoltából befutottak az első előzetesek a Microsoft erősebb következő generációs konzoljáról, az Xbox Series X-ről. Kiderült, hogy mekkora tárhellyel gazdálkodhatnak a játékosok, és megmérték a töltési időket is.
1600876800

Xbox Series X - úgy néz ki, sokakat megkavart a név

Sejthető volt, hogy ha a Microsoft túlzásba viszi a sok X-et a konzoljainak a nevében, akkor az előbb-utóbb megzavarja majd az embereket. Úgy tűnik, hogy most pontosan ez történt az Amazon vásárlóinál.
1600182000

Így néz ki az Xbox Series S doboza

Már néhány nappal ezelőtt bemutattuk, hogy milyen dobozban kell majd keresnünk az Xbox Series X-et, most pedig végre lelepleződött a digitális kistesó, az Xbox Series S csomagolása is. Érkezett néhány új infó a gépek csatlakozóiról is.
1599912000

Pár szóban a Series S visszafelé kompatibilitásáról

A Digital Foundry csapatának hála sikerült végre tiszta vizet öntenünk a pohárba azzal kapcsolatban, hogy miként is fogja majd futtatni az Xbox Series S az előző generációs xboxos játékokat.
1599728400

Így néz ki az Xbox Series X doboza

Remélhetőleg nem unjátok még az xboxos híreket, mert az elmúlt 24 órában nem szűkölködtünk bennük, és továbbra sem lassítunk. Ezúttal egy kanadai áruház mutatta meg, hogy milyen dobozban keressük majd az Xbox Series X-et.
1599664800

Videó mutatja be az Xbox Series S képességeit

A Microsoft közzétett egy közel tízperces videót, amelyben részletesen is bemutatja az Xbox Series X kistestvérét. Szó esik a hardverről, a konzol képességeiről, illetve kapunk gameplay anyagokat is.