A 2009-es Trine mondhatni egy apró gyöngyszem volt, egy kellemes, meseszerű látványvilággal, zenével és hangulattal megáldott, akár lokálisan is játszható co-op anyag, friss játékmenettel, logikai kihívásokkal. A háromfajta karakterrel (harcos, íjász-tolvaj, varázsló) oldalnézetben („2,5D-ben”), különböző módokon oldhattuk meg a pályákat, illetve összedolgozhattunk - felüdülést jelentett, hogy szabadon váltogathattunk a karakterek között. A második epizód mindenben nagyobb és jobb akart lenni, ez pedig sikerült is (a bugokat és fura grafikai hibákat is beleértve). A képességfákat kibővítették, harcból is több akadt, az új lehetőségek miatt pedig változatosabb rejtvényeket tehettek bele a készítők. Az első rész annyira népszerű volt, hogy egy hivatalos újrakiadást is megért a második játék motorjával, Enchanted Edition néven. Az már bizonyos, hogy egy olyan szériáról beszélünk, amelyről gyakorlatilag mindenki hallott valamit, és a maga közösségében kedves emlékeket idéz fel. A harmadik rész nagy újítása nem más, mint a már említett, ténylegesen háromdimenzióssá avanzsált játéktér, lássuk, ez milyen változásokat hoz magával a játékmenetben!
A Trine-sorozat koncepcióját átvinni 3D-be bizony igazán ambiciózus feladat, a jól bevált formulák egy részétől el kellett búcsúzni, de újak persze mindig létrehozhatók. Akad is néhány egészen ötletes újfajta kihívás, illetve ügyességi rész, amely remekül használja az új lehetőségeket, de sajnos ezek száma nem elég. A játéktérnek ugyan mostantól mélysége is van, de ez sok esetben gyakorlatilag mindössze annyit jelent, hogy a készítők szempontjából több helyre lehetett a lootot vagy egy-két teljesen szokásos puzzle-elemet eldugni. Emellett a gyakran igen furcsa pályakezelés és perspektíva következtében kevésbé látjuk, hogy mi történik. Az irányítás is veszített precizitásából, ez egy-két esetben komoly frusztrációt is okozhat (ugyanakkor végignézni a haver bénázását co-opban továbbra is mókás).
A szintek kinézet és navigálhatóság szempontjából is jól összerakottak, azonban hiányoznak a komoly fejtörők, a korábbiak egy része pedig a 3D miatt nem alkalmazható (például egész egyszerűen kikerülhetők lennének). Alkalmazkodva a játéktérhez, a varázsló, Amadeus ennek megfelelően a Z-tengelyen is mozgatni tudja az idézett dobozokat, illetve tárgyakat, Zoya nindzsakötelén pedig tényleg minden irányba lenghetünk immár. Ezekre szükség is lesz, hogy megfelelően áthaladhassunk a pályákon, és felvehessük a zsákmányt. Jelen esetben viszont a játékban gyűjtögethető tetraédereknek maximum annyi értelme van, hogy kihívás mindet összeszedni, továbbá kinyithatunk rövid challenge missziókat vele, amin, hát, még több „trineangle” van, ezekkel pedig egy idő után nem tudunk mit kezdeni, ugyanis a korábbi epizódok gömbjeivel ellentétben nem adnak tapasztalati pontot – a képességfa ezúttal, úgy ahogy van, kimaradt a játékból.
Búcsút mondhatunk tehát a fagyasztó nyílvesszőknek, amelyre régebben szükségünk volt a vízen való átkeléshez, illetve minden hasonló úri mulatságnak, a karaktereknek jóval kevesebb, de a készítők szerint mókás képességük van. Ezzel vitába kell, szálljak. Pontius lovag főként a pajzsát használja, amivel ejtőernyőzni tud (végül is aranyos, ne keressünk benne értelmet, ráadásul a 3D-s szinteket kicsit cheat módban tolja), illetve egy földbedöngöléses képességgel is rendelkezik, amit emlékeim szerint maximum öt alkalommal kellett használnunk a co-op cimborákkal a végigjátszás során - ezzel lefelé tudunk haladni a földet betörve az arra alkalmas helyen. Zoya kötelét a megfelelő helyekre beakasztva különböző tárgyakat huzigálhatunk a pályán, és most már össze is köthetjük őket, erre szükségünk lesz néhány fejtörő megoldásához. Amadeus elveszítette a pallóidézés képességét, egyetlen dobozt használhatunk csak a továbbhaladáshoz, és akár fegyverként is működik, ha belecsapjuk a földbe.
A Trine 3 egyik legjobban sikerült része egyértelműen a történetet előremozdító küldetések vizuális dizájnja és a grafika. Megfordulunk majd legendás romok közt, randalírozunk mezőkön, fosztogatunk egy mágusakadémiában, sőt, még egy képes kódex lapjaira is elkalandozunk! A fejlesztők ezeket a szinteket nagy műgonddal készítették el, csodálatosak, csak szomorúságomra nagyon kevés van belőlük. A felcsendülő, megbabonázó zenék s dallamok szintén magas minőséget képviselnek, segítségükkel tökéletesen el lehet veszni e digitális mesében, erre pedig a történet is rásegít. Ebben az epizódban többet tudhatunk meg hőseinkről, a Trine-ról, és a többi ereklyéről, de valószínűleg a pályák mennyisége okán igazi lezárást nem kapunk (lásd keretes írásunkat).
A Trine 3 a fejlesztők nézőpontjából
Mit is kapunk a pénzünkért, ha befizetünk a harmadik kalandra? Sok pályát, hosszú játékidőt, sok nehéz fejtörőt, izgalmas képességeket nemigen. Gyönyörű és elbűvölő grafikát, nagyszerű dallamokat, pár eposzi jelenetet, maximum 3-5 óra (tényleg!) laza kikapcsolódást, akár cimborákkal karöltve, igen. Az Artifacts of Power nem rossz játék, sőt, igazából teljesen rendben van, viszont rémesen rövid, egyszerű és egyáltalán nem méltó az elődökhöz. A két pajtással, akivel co-opban játszottunk, gyakorlatilag végigszaladtunk az anyagon, úgy, hogy az egyikük számára teljesen új volt a Trine koncepciója.
A Frozenbyte csapata sajnálatosan mellélőtt a Trine 3 tervezésekor, az általuk implementált 3D-megvalósítás nem hozta be a ráfordított időt, nem maradt idő komplex rejtvényekre vagy több helyszínre. Emellett olyan alapelemek maradtak ki, amiknek volt szerepe a korábbi epizódokban, és változatosabbá tették azokat, mint például a képességek. Ez a játék még mindig Trine, egy kicsit szebb lett, kicsit más lett, cserébe sokkal butább. A jelenlegi, körülbelül 20 eurós árát semmiképpen nem éri meg, kivéve talán, ha az összes részt tartalmazó csomagot választjuk, de ez maximum az új játékosokat érdekelheti. Mindenképpen érdemes lehet várni kicsit a vásárlással, szinte biztos, hogy találkozunk majd valamilyen kedvezőbb ajánlattal.
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.