Battlestations: Midway

  • Írta: Daks
  • 2007. február 16.
Link másolása
A fene se tudja már, hogyan lett a 2002-ben bejelentett Midway: Naval Battles-ből Conflict: Midway, majd Battlestations: Midway, de ez jelenleg épp oly lényegtelen, mint hogy miként vált a Mithis Entertainment (később Mithis Games) magyar fejlesztővállalat Most Wanted Entertainment-té, és végül miért az Eidos Studios Hungary került a játék dobozára, mint fejlesztő. A hosszú, viszontagságos, perekkel, irodafeltörésekkel és SCi – Eidos harcokkal teli munkálatok után, több mint 2 év késéssel bár, de végre megjelent a játék, melyre már oly rég óta vártunk! Itt a Battlestations: Midway!
Az összetett játékmenetnek és a rengeteg lehetőségnek, ficsőrnek hála igen nagy gondban van az, akitől megkérdezik, mégis milyen stílusú játék is ez a Battlestations: Midway. Nevezhetjük akciónak, stratégiának, szimulátornak, de az igazsághoz csak akkor kerülünk igazán közel, ha mindezen fogalmakat egybe gyúrjuk. A Battlestations: Midway kellően rögös utat járt be ahhoz, hogy komolyabban is foglalkozzunk vele - lássuk hát most, hogy milyen is lett a brit toplistát vezető legújabb magyar gyöngyszem!


A játékban a Csendes-óceáni hadszíntér legkeményebb és legvéresebb csatáit élhetjük át, melyek nagy része igazi, megtörtént eseményeken alapul, de azért akad néhány fiktív cselekmény is, ahogy haladunk előre a kampányban. A küldetések változatosságának köszönhetően ebben a játékban szinte egyedülálló módon sűrűn megtörténik, hogy az egyik percben még egy csatahajó fedélzetéről lövöldözünk, a másikban repülőt vezetünk, végül pedig egy tengeralattjáróval osonunk be az ellenség flottája alá. Nem minden nap találkozunk ilyen játékkal, úgyhogy jól az eszünkbe kell vésni, mert nem gyenge alapötletre épült!


Finomság, hogy bár van főszereplőnk, akinek a karrierjét végigizgulhatjuk, mégsem közvetlen őt irányítjuk, hanem a bevetései során harcba igyekvő járműveket. Henry Walker az átvezető animációkban hosszú monológokkal töri meg a gameplay alatti akciót, majd rendszerint bezsebeli a sikeres akcióért járó kitüntetéseket, de ő közvetlen nem nagyon vesz részt a harcokban. Nem ül repülőbe, nem kezeli a gépágyúkat, nem tölti újra a torpedót, így a munka nagy része ránk, játékosokra hárul. Ez egy cseppet sem baj, úgyis láttunk már elég egyszemélyes hadsereget, nem hiányzik még egy veterán szuperhős!


Az egyjátékos módban 11 amerikai küldetés vár ránk, és nagy sajnálatunkra japán hadműveleteket csak a 12 bonus challenge némelyikében találhatunk. A feladatok kicsit egyhangúak, többnyire csak az a cél, hogy nyírjunk ki mindenkit a környéken, ráadásul még igen rövid is lett a kampány. Pihenésekkel, kajával, és fodrász vizittel együtt 1-2 nap alatt végigtolható a teljes feladatsor, ráadásul pont akkor ér véget a nagy kaland, amikor már éppen kezdett volna belemerülni a játékos. Sajnáljuk, hogy ennyi év fejlesztés után csak ennyire futotta, de azért van itt jó néhány dolog, ami pozitív irányba dönti a mérleg nyelvét.


Szó mi szó, a designerek remek munkát végeztek. A játékba került járművek kivétel nélkül mind pazarul ki lettek dolgozva, az utolsó részletig! Temérdek, a valósággal megegyező harci gépezet került be a Battlestations: Midway játszóterére, a szövetséges és a japán oldalon egyaránt. A számok magukért beszélnek: aki beleveti magát a játékba, összesen 12 amerikai és 11 japán repülőgéppel, 23 amerikai és 22 japán hajóval futhat össze – melyek egy része ki is próbálható! A repcsik között van bombázó, felderítő és vadászrepülő kategória, míg a hajók osztályába tartoznak a tengeralattjárók, a hadihajók, a rombolók, az anyahajók, de még a motorcsónakok is. Ilyen felhozatalnak nehéz ellenállni, főleg annak, aki imádja a második világháború ezen szereplőit.


Aki egy kicsit tart tőle, hogy ennyi helyen nehéz megfelelni, azt megnyugtatnám, hogy nem kell aggódnia. A küldetések nem nehezek, a járműveket pedig gyerekjáték irányítani. A hajók elég lomha jószágok, így nem kell másodpercenként ellenőrizni, hogy jó irányba haladnak-e, nyugodtan a harcra lehet koncentrálni. Nem egy nagy ördöngösség kiválasztani a kalibert, majd becélozni a másikat, főleg úgy, hogy mindeközben a gépfegyveresek folyamatosan sorozzák a legközelebbi ellenséget. A tengeralattjáróval hasonlóan kell bánni, attól eltekintve, hogy itt csak torpedó van, és az irányon kívül a mélységet is nekünk kell belőni. Rendkívül izgalmas egy tengeralattjárót arcade módban, kívülről nézve irányítani, az élménye nem fogható egy hasonló játékéhoz sem. A végére maradtak a repülők, melyek pilótafülkéjében szintén nem fogunk megizzadni. Három-négy sebességet vehetünk fel, attól függően, hogy milyen pergős az akciónk, amúgy pedig csak az egeret kell rángatni és nyomogatni mellé a tűz gombot. Ebből is látszik, hogy milyen jól eltalált, remekül használható a gépek irányítása, mellyel igazán kellemes élményt nyújt ez a nem mindennapi játék.


Hangok, grafika és fizika – vagyis következzenek a szokásos szempontok. A zene nagyon jó lett, komoly hangvételű és kellemes muzsika festi alá az eseményeket, viszont a hangok annyira már nem nyerték el a tetszésünket. Az 5.1-et elég hülyén használja ki a játék, ugyanis a centerből jönnek a lövés és robbanás hangok, amit így teljesen elnyom a többi 4 hangszóróból üvöltő zene és egyéb effekt. Elég idegesítő, hogy hangosabban dörmög a 150 lóerős motorcsónak, mint ahogy kettérobban egy több ezer fős hadihajó – ezt még az options finomhangolójával sem lehet kivédeni.


A grafika picit elnagyoltra, de összességében egész kellemesre sikeredett. A végletekig kidolgozott járműveken kívül nem is értjük mi okozza a játék hatalmas gépigényét, de az tuti, hogy kemény vas kell ahhoz, ha maximális részletesség mellett elfogadható sebességgel akarjuk futtatni a programot. Az égbolt nagyon szép lett, a felhőket gyönyörűen színezi be a különböző szögből érkező fénysugarak összessége, bár ezek a járművekre nem igen vannak hatással. A repcsik és a hajók igencsak matt külsőt kaptak, alig csillan meg rajtuk néha a fény, ami igen lehangoló tud lenni így 2007-ben. A víz felszíne elég csúnyán fodrozódik, láttunk már sokkal szebbet többet közt a Far Cry-ban, a Half-Life-ban, vagy a Just Cause-ban is. A víz alatti világ teljesen halott, szinte egy nagy sötétkék semmi közepén úszkál a tengeralattjáró. Sehol egy hal, egy plankton, egy kagyló, vagy egy korall, de még a fény sem süt le a víz alá. Mindezeket végiggondolva a játékot mozgató motort öregnek mondhatnánk, talán 2-3 éve állta volna meg igazán a helyét (de legalább támogatja a 16:9-et, és ez jó pont nálunk!)


Érdemes kitérni a LAN-on, interneten, illetve a konzolos verziót tekintve Xbox Live-n tolható multiplayer módra is. Összesen 8 játékos csatlakozhat a virtuális összecsapásba, akik több mint 100 egységet irányíthatnak. A single player kampányhoz hasonlóan itt is ugrálhatunk a járművek között, így ha lelövik a repcsink, akkor a következő pillanatban akár egy hadihajóval is bosszút állhatunk. A kampánynak is ez a nagy erőssége, hogy nem terminátorként egymagunk kell lelőnünk minden ellenfelet, hanem ha meghalunk, akkor egy másik egység irányítását átvéve folytathatjuk az összecsapást.


A játék remekül helyt állt a Gamekapocs tesztlaborjában, csak dicsérni tudjuk a magyar Eidos-os srácokat. A Battlestations: Midway még azoknak is szórakoztató és élvezhető, akik amúgy rá sem néznek egy hadihajós játékra, vagy egy repcsi szimulátorra, és ez azért már nagy dolog! Az általuk megteremtett világ bár nem csodaszép, de minden kétséget kizáróan rendkívül hangulatos, hiszen ki ne élvezné a Pearl Harbor csata eseményeit, kit ne hozna lázba egy kis Fülöp-szigetek feletti dogfighter összecsapás, és ki az, aki a töri könyv helyett ne személyesen élné meg inkább a Midway ütközet eseményeit. Jó kis játék lett ez, higgyétek el!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
Ha nem vagy még tag, regisztrálj! 2 perc az egész.
Egy kis türelmet kérünk...