Assassins Creed Konzolos játékteszt Teszt

Assassins Creed Konzolos játékteszt

Kevés olyan játék van, aminek a megjelenését ekkora várakozás és hipe előzne meg, az utóbbi időkben talán csak a Halo 3 büszkélkedhetett eme érdemmel. Eljött az idő, végre itt van, Altair kalandjai az Assassins Creedben megkezdődtek. Lássuk hogy milyen eredménnyel teljesít, a GK szemüvegén keresztül.

2007. november 18. 00:00
Heavenly Sword Teszt

Heavenly Sword

Igencsak csípjük a középkori fantasy játékokat, hát még azokat, amiben egy bögyös, gyönyörű csajjal kell harcolnunk. Epekedve vártuk a Heavenly Sword-öt is, a trailerek alapján ígéretes cuccnak tűnt, úgyhogy pár héttel megkésve bár, de beszereztük a játékot Playstation 3 konzolra.

2007. november 16. 00:00
Final Fantasy II: Anniversary Edition Teszt

Final Fantasy II: Anniversary Edition

Mint ahogyan azt egy hónappal ezelőtt ígértem, eljött az ideje annak, hogy a nemrég megjelent Final Fantasy II évfordulós kiadását is nagyító alá vegyem. Miután pár héttel ezelőtt végigjátszottam az első részt, erőteljes függőségi tünetek jelentkeztek nálam, éppen ezért nagyon örültem neki, hogy be sikerült szerezni a „folytatást”. Az idézőjel annak köszönhető, hogy gondolom mindenki tudja, a Final Fantasy sorozatban az egyes részeknek semmi köze nincsen egymáshoz. Lássuk akkor, hogy hogyan teljesített, szerény véleményem szerint.

2007. november 15. 00:00
Race 07: The Official WTCC Game Teszt

Race 07: The Official WTCC Game

A svéd Simbin évente legalább egyszer meglep minket egy fantasztikus szimulátorral. Igazi sikertörténetük 2005-ben kezdődött, ekkor jelent meg ugyanis a GTR: FIA Racing Game, majd fél évre rá a GT Legends. Egy évvel később már itt is volt a GTR 2, majd jött a Race: The WTCC Game, most pedig a Race 07: The Official WTCC Game van soron – erről fogunk beszélni jelen cikkünkben is.

2007. november 14. 00:00
Call of Duty 4: Modern Warfare Teszt

Call of Duty 4: Modern Warfare

Hihetetlen, de a várakozásnak vége! Megjelent a Call of Duty legújabb része, mely az elődökhöz képest, immáron a modern hadviselés rejtelmeibe vezet be minket. Igaz, ez nem meglepő azoktól a fejlesztőktől, akik több díjat is besöpörtek a remek első résszel, majd a második rész, mely Xboxon a legkelendőbb játékok közé tört fel anno. Nem is húznám tovább a szót! Mindenki dőljön hátra és csatoljátok be öveiteket egy atomcsapásra az új hidegháborúból!

2007. november 12. 00:00
Company of Heroes: Opposing Fronts Teszt

Company of Heroes: Opposing Fronts

A kanadai Relic ismét nagyot alkotott. Szerintem nincs olyan stratéga, aki nem ismerné valamelyik nagyobb stratégiai játékukat. Hiszen ők készítették a nagyszerű Homeworld, Warhammer 40.000: Dawn of War és Company of Heroes játékokat. Itt megjegyezném, hogy ezek mindegyike 90% fölötti értékelést kapott a sajtó világban. Ezek után nem meglepő, hogy az egyik talán legsikeresebb játékuk a Company of Heroes kiegészítőjét mi is tűkön ülve vártuk. Végre megjelent, így gyorsan teszt alá is vetettük.

2007. november 11. 00:00
Clive Barkers Jericho Teszt

Clive Barkers Jericho

Valami elképzelhetetlen ősi gonoszság lappang egy messzi sivatag mélyén, határtalan, véres és fenyegető. A modern kor eszközeivel megkíséreljük felfedni a The Firstborn titkát, ezáltal elrugaszkodunk minden épeszű gondolattól, hogy időtől és tértől elszakadva leereszkedjünk rémálmaink színhelyére, Al-Khali-ba. Mi vagyunk a Jericho osztag, képességeink lehetővé teszik, hogy elviseljük az elénk táruló borzalmakat, ha már felfogni botorság lenne. A rejtélyes város pedig hív, általunk nem befolyásolható módon csalogat, sokan lelték már meg végzetüket a falain belül, a kudarc tehát mindig ott lebeg a szemeink előtt, ám a talány megoldása mégis megéri, hogy józanságunk határait feszegessük. Clive Barker horror-nagymester ezt kínálja nekünk a Jericho-ban, s nem is gondolnánk, hogy mennyi véres perverziót implantál belénk egy PC-s játék médiumán keresztül.

zoenn 2007. november 08. 00:00
Crysis Demóteszt Teszt

Crysis Demóteszt

2004. több szempontból is emlékezetes év volt az FPS rajongók számára. PC-s fronton olyan nevek kerültek hosszú várakozás után a boltokba, mint a Half-Life 2 vagy a Doom 3, míg konzolokon az épp aktuális Metroid epizód és a (már az óta hozzánk is elérkezett) Halo 2 borzolta a kedélyeket. Ám akárhogy is számol a kedves olvasó, feltűnhet neki, hogy az év talán legnagyobb meglepetése nem került be a felsorolásba. Bizony-bizony, az az óta már legendává avatott német csodafegyverről, a Far Cry-ról van szó! Az eleinte GeForce 3 techdemonak indult dzsungeles lövölde jött, látott és lenyűgözött. Engem legalábbis biztosan, de sok más kollégámat is, hisz nem egy helyen nyerte el „Az Év játéka!” díjat.

2007. november 06. 00:00
Portal Teszt

Portal

A Half-Life: Episode Two, és a Team Fortress 2 teszt után következzen most az Orange Box játékcsomag harmadik új játékának, az előzetes videók alapján sóvárogva várt Portal-nak az elemzése. Mit várunk egy majdnem ingyenes mini játéktól? Hogy szerepel ezúttal a Source Engine? Egyáltalán tényleg olyan szürkeállomány-zabáló, mint azt előzetesen már bereklámozta a Valve?

2007. november 05. 00:00
Team Fortress 2 Teszt

Team Fortress 2

Az igencsak rövidre sikeredett Half Life 2 ( ezentúl csak HL2) Episode 1 után minden rajongó tűkön ült, hogy mikor jön már a folytatás. Az első fél év késés után már mindenki lemondott a dologról és elkönyvelte, hogy a Valve ismét hozza a jól megszokott formáját. Aztán nem sokkal ezután kiderült, hogy igazak a hírek miszerint az Episode 2 sokat fog csúszni, viszont kárpótlásul a játéktörténelem igencsak példátlan kiadványát fogja minden kedves vásárló a kezébe kapni. Nem mást, mint az Orange Boxot, ami tartalmazni fogja a HL2-őt az Episode1-et az Episode2-őt és ha mindez nem lenne elég, akkor még két teljesen egyedi játékot is; a Portalt és a Team Fortress 2-őt, persze mindezt egy gamma áráért. Nemrég megjelent az Orange Boksz, amit mi szétszedtünk 3 cikkre, hiszen nagyon megérdemli ezt a rivaldafényt. Személyes véleményem szerint az értékelése ennek a produktumnak 10 pont, lássuk, hogy hogyan teljesít a Team Fortress 2.

2007. november 03. 00:00
Half-Life 2: Episode Two Teszt

Half-Life 2: Episode Two

Nemhiába remegik sokan félve a nevét, nemhiába dobogtatja meg több millió fanatikus FPS-imádó szívét. A Valve aranytojást tojó tyúkja, csaknem egy év késéssel vált elérhetővé a Steam-en, a felfokozott várakozásról ódákat lehetne zengeni, ám mi ezt nem tesszük, hanem nagyítónkat a HL2: Episode Two felé fordítjuk, mint kész, kézzel fogható bizonyítékát annak, hogy a fejlesztők bizony nem hiába sütették a hasukat. A Valve mesés játékgyűjteményének, az Orange Box-nak húzócímére mi is már régen fentük a fogunkat, ám ezúttal tényleg megérte, a fejlesztők észbe kaptak, hogy olyanná formálják a HL2 univerzumát, amelyre mi, játékosok szeretnénk.

zoenn 2007. november 01. 00:00
Unreal Tournament III Béta Demóteszt Előzetes

Unreal Tournament III Béta Demóteszt

Végre! Annyi várakozás után végre megérkezett kezeink közé az Unreal Tournament 3 demója! Tényleg annyira jól néz ki? Tényleg olyan innovatív? Tényleg igazi UT? Most majd kiderül!

2007. október 30. 00:00
Project Gotham Racing 4 Teszt

Project Gotham Racing 4

A Project Gotham Racing második része 9.4 pontot kapott itt, a Gamekapcson, a folyatása pedig 9.8-at. Ha tartanánk a trendet, akkor a negyedik rész 10 pontot érdemelne, az ötödik miatt pedig át kéne alakítani a teljes értékelési rendszerünket. Ennek ugye csak az lenne a feltétele, hogy tényleg egyre jobb és jobb PGR epizódokat kapjunk...

2007. október 28. 00:00
Alien Syndrome Teszt

Alien Syndrome

Mint azt gondolom mindenki észrevette, manapság igencsak retro korszakban élünk, a szórakoztató ipar szinte minden területén kezdenek kifogyni az ötletekből, éppen ezért a legegyszerűbb megoldás a „show must go on”-elv szerint, ha a régi recepteket elővesszük, új köntösbe bújtatjuk, egy picit tunningolunk rajta és megpróbáljuk újra eladni. Az Alien Syndrome-al is pont ez a helyzet, egy 1987-es Sega játékról beszélünk ugyanis, ami annak idején igencsak nagy sikereket tudhatott a háta mögött. Lássuk, hogy a felújított verzió hogyan teljesít.

2007. október 26. 00:00
Need for Speed: Pro Street Demóteszt Xbox 360 konzolon Előzetes

Need for Speed: Pro Street Demóteszt Xbox 360 konzolon

Míg mi magyarok büszkén emlékeztünk 56-ra, addig az az Electronic Arts szépen csendben elérhetővé tette a legújabb, tizensokadik Need for Speed kipróbálható demóját. Sokáig gondolkoztunk, hogy a koszorúzási ünnepséget, a Bolondos Dallamokat, vagy a Pro Street demót válasszuk-e piros napos esti programnak, ám nem döntöttünk rosszul, mikor az utóbbit szavaztuk meg.

2007. október 25. 00:00
Bionic Commando Előzetes

Bionic Commando

Emlékeztek még az 1988-ban Gameboy-ra, Commodore 64-re és NES-re megjelent Bionic Commando-ra? A játék tavaly a Capcom Classics Collection Remixed PSP-s játékcsomagban is megjelent, úgyhogy nagy eséllyel még a fiatalabb játékosok is találkozhattak vele. Közel 20 év telt el az eredeti játék debütálása óta, és mint az lenni szokott, egyszer minden nagy címből készül feldolgozás. Hölgyeim és uraim, bemutatkozik az új Bionic Commando!

2007. október 24. 00:00
Armed Assault: Queens Gambit Teszt

Armed Assault: Queens Gambit

A Bohemia Interactive elszakadva a Codemasters kiadóóriástól egy új katonai szimulációs játékprogram sorozatgyártásába kezdett, melynek gyümölcse a tavalyi év végén az Armed Assault néven érett be. A cseh srácok mindent megtettek, hogy az Operation Flashpoint – saját maguk által létrehozott – fenyegető árnya ne vetüljön rájuk, amit sikerrel teljesítettek is, hiszen az ArmA-t mind a játékosok, mint pedig a sajtó kedvezően fogadta, mi több, ha egy igazán autentikus taktikai FPS-t szeretnénk, keresve se találnánk jobbat nála. S mint a Bohemia megtartotta az OPF-nál is előszeretettel alkalmazott addonok gyártását az új drágaságnál is, így született meg a Queen’s Gambit nevű kiegészítő.

zoenn 2007. október 22. 00:00
Monster Hunter Freedom 2 Teszt

Monster Hunter Freedom 2

Bevallom férfiasan, azok közé az emberek közé tartozom, akik még csak nem is hallottak idáig erről a játékról, pedig ha minden igaz, akkor egy nagyon sikeres PS sorozatnak a PSP-s változatáról beszélünk. Az első rész tavaly jelent meg, nem aratott túlságosan nagy sikert, mivel az egyik legfontosabb opciót a co-op vadászatokat kihagyták belőle. Eltelt egy év és már meg is jelent a második rész, amibe már belerakták a mindenki által áhított több játékos lehetőségeket is. Lássuk akkor, hogy ezzel együtt milyen stuffra számíthatunk a pénzünkért.

2007. október 19. 00:00
Enemy Territory: Quake Wars Teszt

Enemy Territory: Quake Wars

A Return to Castle Wolfenstein megjelenése után a fejlesztők egy másik csapatra bízták a játék kiegészítőjének elkészítését, melyet később már egy folytatásnak terveztek. Sajnálatos, módon az egyszemélyes kampány elkészítésében problémák adódtak a kiadó Activision-nél, így 2003-ban a Splash Damage fejlesztésével kiadták a játék ingyenes multira kihegyezett változatát, a Wolfenstein: Enemy Territory-t. A játék köszönhetően, hogy ingyenes volt és nagyszerű multi örömöket nyújtott az embereknek, hihetetlenül sikeres lett és az is a mai napig.

2007. október 17. 00:00
Skate Teszt

Skate

Ha egy olyan sikeres és egyedülálló sorozat van a piacon, mint a Tony Hawk, akkor egy napon elérkezik az idő, mikor egyes nagy kiadók megunva az irigykedést, elkészítik a témába vágó saját játékukat. Ezúttal az Electronic Arts lépett, és állt elő a Skate-tel, hogy ily módon egy nagyobb szelethez jusson a deszkásokat vonzó játékok piacán, és persze, hogy letaszítsa Tony-t a trónról. De vajon sikerült neki? Lássuk!

2007. október 15. 00:00
World in Conflict Teszt

World in Conflict

A svéd Massive Entertainment csapata ismét maradandót alkotott. Már régóta egyedi stratégiáiról volt híres a banda, de most igazán messzire mentek el… természetesen pozitív értelemben, hiszen ennyire jól összerakott művet régen láttam már a játékiparban. Őszintén megérdemli, hogy az olyan nagy nevek mellett emlegessük, mint a C&C sorozat, illetve a Starcraft és Warcraft sorozatok. Olvassátok el a cikket, majd gondolkodjatok el egy eredeti darab beszerzésén… erősen ajánlott!

2007. október 13. 00:00
Ratatouille Teszt

Ratatouille

Mint ahogyan azt már korábban olvashattátok tőlem (a Cooltúrában) a Pixar elkészítette legújabb animációs filmjét, ami természetesen újra felülmúlta elődjeit, és ha lehet egy újabb szelettel többet nyújtott nekünk ebben a stílusban. Nem tudom ti hogy voltatok vele, de nekem nagyon tetszett a film, idáig talán ez volt a legjobb a nagy választékból, amit a mozikban manapság látni lehet. Eljött az ideje, hogy nagyító alá vegyem az összes létező platformra megjelent játékadaptációját eme filmnek, ezúttal PSP-n.

2007. október 11. 00:00
Sega Rally Teszt

Sega Rally

Emlékeztek még, mikor ’95 táján megérkeztek az első Sega Rally Championship arcade játékgépek a Balaton parti büfékhez? A strandon vadul nyomtuk magunkba a sajtos tejfölös lángost, majd bedobtunk egy-egy Tutti Fruttit vagy Schöllert, és amíg apuék Dezső bácsival söröztek, mi betámadhattuk az autóversenyt. A léghoki és az ugróasztal egy csapásra unalmas lett, minden fiatal a Sega Rally gépekhez állt sorba.

2007. október 10. 00:00
NHL 08 Teszt

NHL 08

Az EA Sports játékai évről-évre megörvendeztetik a nagyérdeműt, most sincs ez másképpen – jelen esetben az észak-amerikai profi jégkorongliga licenszével rendelkező sportstuffal sem – ám a két rész között eltelt egy év vajon képes lesz-e érdemleges fejlődésre, avagy újabb rókabőrrel vagyunk kénytelenek takarózni? Erre keressük most a választ!

zoenn 2007. október 08. 00:00